Zséda és Kökény Attila története bizonyítja, hogy szerelmi drámákra vágyunk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Titkon mind nagy ívű szerelemre vágyunk, ezt bizonyította be Zséda és Kökény Attila. A két zenész a Helló című duettel nagyot vállalt, hiszen egy feledésbe merülő műfajt próbáltak visszahozni. Sikerült is nekik.

„Megy az idő, még tisztán szól/ belül a hangod a múltunkból” – szól a Helló refrénjének első két sora, és valószínűleg nem vagyunk egyedül, akik olvasás közben halljuk is Zséda és Kökény Attila hangján megszólalni ezeket a sorokat. Az idei év elején debütált Helló rendkívüli sikere bizonyíték arra, hogy az embereknek szükségük van igazi klasszikus szerelmi sztorikra. A klip is egy klasszikust, a Casablanca képi világát idézi.

A Helló zenéjét Létray Ákos zeneszerző, szövegét Hujber Szabolcs dalszövegíró írta. A dal Zséda legújabb lemezén, a Szívizomláz című albumon található, és 2021 egyik legnagyobb magyar slágere lett.

„Szerintem szüksége van az embereknek ezekre az érzésekre, és már rég volt ilyen magyar dal, ami ennyire melodikus és ilyen mélyre megy” – mondja a lemez bemutatójában Zséda a Hellóról.

Valós szerelmi dráma ihlette

Létray Ákos a kezdetektől fogva együtt dolgozik Zsédával. Az énekesnő olyan dalokat köszönhet neki, mint például a Valahol duett, a Megindul a föld és az Ajtók mögött. „Annyira jó, hogy bár egy időre elsodort minket egymástól az élet, ehhez a lemezhez újra találkoztunk. Együtt fejlődünk” – meséli Zséda.

„A Szívizomláz lemeznél azt éreztem, hogy Adriennek szüksége van rám, és ez újból egy olyan alkalom, egy olyan lehetőség, amikor valami nagyot tudunk csinálni” – meséli Létray Ákos. „A végeredményt illetően pedig nagyon boldog vagyok. A Helló például három hét alatt elérte az egymilliós megtekintést a YouTube-on. 

Los Angelesben született a refrén ötlete egy szerelmi dráma közben, amikor épp szakítottam a szerelmemmel.

Szép, klasszikus formája volt a melódiának, és az benne a különleges, hogy egyáltalán nem volt hangszer a közelben, amikor írtam, hiszen az autóban ültem épp” – osztja meg Ákos a kulisszatitkokat a Dívánnyal.

A klasszikus formájú melódiához klasszikus, nagy ívű dalszövegre volt szükség.

„Először az Életben maradni kapcsán keresett meg Adrienn, aztán a Helló is szóba került”

– mondja Hujber Szabolcs. „Valla Attila szövegötletéből meghagytuk ezt a köszönést, a hellót, és kitaláltam hozzá egy gondolatban lejátszódó viszontlátást.” Az ötletet mindannyian rögtön megszerették. „Van az a rész, hogy »Úgy fog véget érni az életünk talán, hogy ha egyszer újra látsz, nem ismersz rám.« Adrienn számára ez elsőre túl fájdalmasnak tűnt, de Kökény Attila meggyőzte, hogy épp ez benne a jó” – idézi fel Szabolcs. Kökény Attila szerint nagyon jó érzés látni, milyen sokan szeretik az ilyen nagy ívű dalokat. „Ez megnyugtató, mert hosszú évek óta kezd feledésbe merülni ez a fajta érzelemvilág” – meséli az énekes.

Zséda és Kökény Attila a Helló-turné plakátján
Fotó: Facebook

Úgy néztek egymásra, mint a szerelmesek

A Helló kapcsán egyébként felröppent a hír, hogy Zséda és Kökény Attila között egy csók is el fog csattanni, de ebből aztán nem lett semmi. „Felmerült a klipmegbeszélésen, hogy legyen egy csók, én meg rávágtam, hogy meglátjuk, gondoltam, hogy majd elfelejtődik. Ezután forgattunk 10-12 órát, aminek a végén odajött hozzám a rendező, hogy Attila kérdezi, a csókkal akkor mi lesz” – meséli nevetve Zséda.

„Nyilván csak vicceltünk ezzel a lehetőséggel, mert a Casablancában ugye van csók” – teszi hozzá Kökény Attila.

„Egyébként nagyon sok helyről így is azt a visszajelzést kaptam, hogy mennyire hiteles, amit a Hellóban csinálunk. Hogy úgy nézünk egymásra, mint akik valóban szeretik egymást. Én is meglepődtem, amikor megnéztem a klipet, hogy milyen jól sikerült. Olyan volt, mintha nagyon régóta dolgoznánk együtt” – mondja az énekes.

A Helló sikere töretlenül ível felfelé. A dalnak köszönhetően Zséda és Kökény Attila azóta rendszeresen lép fel együtt, és a napokban elindult az országos Helló-turné is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.