Nehéz a megszokott és szeretett karácsonyi filmeket felülírni, a Nagykarácsonynak sikerülhet.
A filmgyártás noha több mint 100 éves, de még nem született magyar karácsonyi vígjáték. Pedig a műfajt mindenki imádja, mégsem vette senki a bátorságot, hogy leforgassa az első ilyen mozit. Jobb híján az angolszász karácsonyi klasszikusokkal kell beérnünk, mint az Igazából szerelem vagy a nem karácsonyi, mégis csupa szív ünnepi filmekkel, amilyen az Abigél, a Sissi vagy a Muzsika hangja. Ezeket persze végtelenszer meg lehet nézni, de nem árt, ha akad valami hazai, amiben visszaköszönnek a helyi kulisszák, az ismerős karakterek, problémák és, amit elő lehet venni évről évre már november végén, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk.
Úgy tűnik, a Nagykarácsony lesz ez, mert újranézős és első filmként is telitalálat. 10/10-es mozi benne minden kötelező vígjátékelemmel, mint a cuki gyerek, a romantikus szál, a béna kollégák, a gaz csábító, az ellenszenves bájgúnár vagy a született szinglik és azok egymásra találása. A sztori egy balul elsült romantikus lánykérés utóéletét követi nyomon, amiben egy hétköznapi hős, egy tűzoltó (Ötvös András) története bontakozik ki. Tiszeker Dániel egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában a mellékszerepeket a filmvászonról kevésbé ismert színészek alakítják, így Ötvös András, Zsigmond Emőke, Rujder Vivien, míg a mellékszerepekben olyan fekete öves közönségkedvencek brillíroznak, mint a szingli anyuka szerepében Pokorny Lia, az átverős vásári árus szerepében Scherer Péter, ahogy ott van nekünk a gigerli Szabó Kimmel Tamás, a csupa szív tűzoltóparancsnok Csuja Imre, vagy a dickensi figura, a gesztenyeárus szerepében nagyot gurító Szerednyey Béla.
A Nagykarácsony erénye, hogy, míg az angolszász filmekben a karácsony valahogy mindig a gazdagokkal történik meg, itt a szereplők, a kulisszák, az élethelyzetek, a filmben felvonuló karakterek is hétköznapiak, emiatt is tudunk az egésszel azonosulni. Plusz a figurák annyira ismerősek, hogy a bájgúnár Szabó Kimmel Tamáshoz hasonló humanoid biztos mindenki baráti körében jelen van, nem beszélve a lehúzós, nagydumás kereskedőről. Jó az is, hogy az angolszász klisék nem egy az egyben lettek átültetve, a filmben betlehemes játék van, pulyka helyett töltött káposzta, karácsonyi puding helyett pedig mézeskalács.
A film további erénye, hogy a fővárost olyan szögekből láthatjuk, amilyenekből talán még soha, illetve Budapest olyan csodás várossá nemesül az operatőri munkán keresztül, hogy az is visszaköltözne, aki nemrég csekkolt ki az agglomerációba, hogy nyugalomra leljen. A zene szintén nehéz dió, de sikerült a rendező, Tiszeker Dániel törekvése, aki azt szerette volna, hogy legyenek karácsonyi slágerek a filmben, mégse az elcsépelt közhelyes dallamok köszönjenek vissza. A zene nagyban emeli a szívmelengető faktort azzal együtt is, hogy a filmhez írt dalra azért nem kerestem rá azonnal a Spotifyon, hogy a kedvencek közé tegyem.
A Nagykarácsony úgy lett roppant szerethető és bensőséges, hogy az alkotóknak el kellett szenvedniük azt a pechet, hogy a forgatás semelyik napján nem esett a hó, ellenben verőfényesen sütött a nap. Így karácsonyi hangulatot teremteni elég nehéz, mégis fényekkel, hangulatvilágításokkal sikerült elérni a kívánt hatást. Szurkolok a filmnek, hogy a pandémia ne állja útját a sikernek, mert ha valami, a Nagykarácsony igazán megérdemli az állva tapsot.
