Abigél, Régimódi történet, A Danaida, Az ajtó – csak néhány cím Szabó Magda termékeny regényírói karrierjéből, de nélkülük nem lenne ugyanaz a 20. század magyar irodalma – mégis csak egy véletlen felismerésnek köszönhetjük, hogy ma olvashatjuk ezeket a könyveket.
Szabó Magda pályatársaihoz viszonyítva későn, negyvenegy éves korában jelentette meg első regényét. A Mondjátok meg Zsófikának! című könyvét újabb megjelenések követték, és a hazai olvasók után a nemzetközi kiadók elismerését is elnyerte. Az ominózus temetés nélkül azonban talán sosem vált volna belőle sikeres regényíró.
Az írópalánta
A kis Magda szülei korán könyvet adtak egy szem csemetéjük kezébe, édesanyja tanította őt írni és olvasni. A világ titkaira nyitott kislány hamar rákapott az olvasás és a történetmesélés ízére. Gimnáziumi évei alatt többnyire kedvtelésből írt, barátnőivel a saját fejükből kipattant drámákat játszották el.
Tinédzserkorában költőként és műfordítóként is kipróbálta magát. Az általa kreált férfiideálhoz írt versei annyira felborzolták az osztályközösség kedélyeit, hogy sokáig senki sem sejtette, kihez szólnak a regényes sorok. „Mindenki szerelmes volt, szerelmes verseket írtam magam is – emlékezett vissza Szabó Magda – képzelt egyénhez, akiről csak a Titkos Társaság tudta, hogy nem létezik, s az osztálytársaim még a harmincéves érettségi találkozón is emlegették a titokzatos, Monacóban élő, zöld szemű és sosem élt férfi feledhetetlen képét.”
Magda tehetségével kitűnt osztálytársai közül, már elsős gimnazistaként fogalmazási versenyt nyert. Szondy György tanár úrnak egész életében hálás volt, amiért felkarolta és egyenrangúként kezelte őt: „Soha, tizenegy éves koromban sem úgy szólt hozzám, mint egy gyerekhez, hanem mintha egykorúak s azonos képzettségűek vagy jelentőségűek volnánk.”
Azonban nem minden pedagógus díjazta Magda sajátos világlátását. Egy alkalommal az osztálynak Munkácsy Mihály Ecce homo című képéről kellett fogalmazást írnia. A lány a festmény sarkában megbújó kutya szemszögéből dolgozta fel a témát, amit magyartanára és osztályfőnöke, Péterffy László gúnyolódásnak vélt, ezért büntetésül széttépette vele a füzetét az osztály előtt.
Köztes évek
A színházrajongó lány, szülei legnagyobb meglepetésére, a színművészeti főiskola helyett a bölcsészkart választotta, latin–magyar szakos tanárnak készült. Az egyetem elvégzése után megpályázta a Hódmezővásárhelyi Református Leánygimnázium latin–történelem szakos tanári állását, ahova azzal a feltétellel vették fel, hogy visszatér az iskolapadba és elvégzi a történelem szakot is. A háborút Debrecenben vészelte át. Miután elvonultak a fekete fellegek, megkapta tanári kinevezését.
Barátnője, Udvary Ágnes és férje, Simon László, a későbbi szocialista államtitkár unszolására maga mögött hagyta gyerekkorának szeretett helyszínét, a fővárosba költözött és állást vállalt a minisztériumban filmügyi referensként, majd átkerült az irodalmi osztályra. Hirtelen kinyílt előtte a világ, az irodalmi élet sűrűjébe csöppent. Megismerkedett nemzedékének híres íróival, Weöres Sándorral, Szabó Lőrinccel, Füst Milánnal, szoros barátság szövődött közte és Nemes Nagy Ágnes között, 1947-ben pedig összeházasodott Szobotka Tiborral. Eközben szárnyait próbálgatta, verseket publikált, és a tanításról sem mondott le.
„A fiatal tanár, ha soha nem is gondolt arra, hogy hivatásos író, csak az irodalomnak és az irodalomból élő ember legyen – írja Kónya Judit Szabó Magda – Ez mind én voltam című könyvében – legsajátabb kifejező formájának a verset tekintette. Gondolatait, érzelmeit, indulatait a papír előtt vallotta meg.” Szabó Magda első verseskötetét, a Bárányt 1947-ben jelentette meg. A két évvel később megjelent kötete után Baumgarten-díjat ítéltek neki, de Szabó Magda nem sokáig élvezhette a sikerét, a díjat ugyanis visszavonták.
„A Vissza az emberig kötetet olyan hangon bírálta egy pár évvel később a rendszerért való lelkesedését és frázisait hátrahagyó, villámgyorsan disszidáló kritikus, amit felért egy jól indokolt feljelentéssel” – írta később Szabó Magda versei akkori visszhangja kapcsán.
Voltam én minden, ami csak a cikkébe belefért, a jelen ellensége, a nép uralma jogosságában kételkedő bomlasztó egyén – pedig csak szerelmünk és kötendő házasságunk gondolatán merengtem a versekben, meg azon, annyi iszonyat után megtűri-e friss boldogságomat a világ.
Kortársai hasonló kritikák kereszttüzébe kerültek. Szabó Magdát elbocsátották a minisztériumból, nem taníthatott gimnáziumban és nem publikálhatta írásait egészen 1958-ig, és a férje is állás nélkül maradt. Egy évtizednyi hallgatásra ítélték, de ő továbbra is írt, műveit csak a családjának mutatta meg.
Regényíró születik
A baj csőstül szakadt Magdára, édesanyja súlyosan megbetegedett. Hogy viszonozza a gondoskodást és kedvességet, amit gyerekkorában kapott, gyerekkorából merítve megírta a Sziget-kéket, és részletekben küldte el az ágynyugalomra ítélt betegnek.
A regényírás ötlete azonban szeretett nagynénje, Jablonczay Piroska temetésén fogalmazódott meg benne: „az ő temetésén észleltem legelőször azt, hogy van a halottaknak utóélete, s hogy az élők sorra mind elárulják magukat valamiképp a halál bekövetkeztének pillanatában. A Freskótól kezdve Az őzön, a Zsófikán, a Pilátuson át egészen a Katalin utcáig megpróbáltam minden lehető szögből megközelíteni a kérdést.”
Ahogy Magda a ravatalozóban állt a halott nagynéni arcát fürkészve, rátört a felismerés: „én, az író, pontosan éreztem, hogy amint egész életemben kaptam tőle valamit, amikor találkoztunk, felnőttként is, férjes asszonyként is, úgy a koporsóból is felém nyúlt, s utolsó ajándékául nekem adja életem költőből prózaíróvá formáló témáját, azt az alapfelismerést, ami nélkül egy könyvem sem születik azóta, azt az optikát, amivel első regényem óta dolgozom”.
Első regényét, az 1953-ban írt Freskót 1958-ban adták ki, és attól kezdve szinte minden évben újabb és újabb történetek kerültek ki a keze alól.
