Mi a különbség a pálinka és a párlat között?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Még egy okosság, amivel a megfelelő közönség előtt menők lehetünk. Olyan ugyanis nincs, hogy például csokoládépálinka meggyágyon, ahogy nincs méz- vagy banánpálinka sem, hiába van ott a pohárban, és forog közszájon az elnevezés. A párlatnak a pálinka ugyanis olyan, mint a szeletelt kenyérnek a kovásszal készült, a tortabevonóak a belga csoki, a mulatósnak az autentikus népzene.

Annyit már tudunk, hogy minden pálinka párlat, de nem minden párlat pálinka. Ahhoz, hogy egy ital pálinka legyen, át kell nemesülnie pálinkává, azaz bizonyos feltételeknek eleget kell tennie, másokat pedig ki kell zárnia. 

A párlat valamilyen cukrot tartalmazó alapanyagból készül erjesztéssel és lepárlással. A pálinka esetén ez az alapanyag kizárólag gyümölcs lehet. Párlat bárhol készülhet, a pálinka pedig hungarikum, tehát hiába főzik a legfinomabbra Katmandu-alsón, abból nem lesz igazi pálinka. Sőt, ha az ottaniak úgy döntenek, hogy nálunk megfőzik, majd otthon palackozzák, akkor sem fog menni. A pálinka erjesztését, lepárlását, érlelését, pihentetését és palackozását is Magyarországon kell végezni – szögezi le a témában a hungarikum.hu. A pálinkát nem lehet ízesíteni, színezni, édesíteni még a termék végső ízének lekerekítése érdekében sem. Ez egy újabb különbség, hiszen a párlatok szabadon ízesíthetők. 

A pálinkának kizárólag itthon termett és termelt nemes és vadgyümölcs, szőlőtörköly és aszúszőlő-törköly lehet az alapanyaga, vagyis hiába készül jól és magyar garázsban, ha mangóból vagy banánból van, azt nem hívhatjuk így. Cékla- vagy cukorrépa-alapanyagokkal sem lesz pálinka a neve, mert bár itthon is régóta ismerjük ezeket, mégsem gyümölcsök. 

A frappáns nevű Párlatvezetés blog azt is leírja: a párlat inkább gyűjtőfogalom, amibe minden erjesztett alapanyagból, lepárlással készült alkoholos ital beletartozik.

És ha már hungarikum: ha nem tudod, hogyan lesz valamiből az, olvasd el az erről szóló cikkünket:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.