Társasjátékok lakásba zárt estékre

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három lebilincselő társasjátékot ajánlunk az otthon töltött estékre gyerekes családoknak, lakótársaknak és magányos farkasoknak.

A karantén időszaka mindannyiunk életét átformálta. Rengeteg szituáció és megoldásra váró probléma ért minket váratlanul, amikhez kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazkodtunk, és talán, remélhetőleg végül mindannyian okultunk ebből a helyzetből, és kaptunk valamit, amit magunkkal vihetünk. Ilyenek például azok az esték, amiket a családunkkal, a barátainkkal – vagy éppen önmagunkkal – töltöttünk, és egy kicsit végre egymásra – vagy magunkra – koncentrálhattunk. A következő társasjátékokat ezekre az estékre ajánljuk, akár a gyerekekkel, akár kettesben, akár egyedül töltjük. 

Zombie Kidz: Evolúció

Nem tudni, honnan, nem tudni, mikor, de a világot elözönlötték a zombik. Úgy tűnik, hogy a veszedelmes kór csak a felnőtteket támadta meg, legalábbis az iskola pocakos gondnokát, az örökké könyvhalmokat cipelő könyvtárost, a kávéscsészéje aljára meredő matektanárt és a túl rövid sortban masírozó tesitanárt biztosan. Ráadásul a zombik elözönlötték az iskolát. Csak néhány bátor gyerek maradt, hogy elűzze őket és lezárja az épületet.  

A Zombie Kidz története elég zavarosan indul. Mégis milyen diák akarná megmenti az iskoláját a zombivá vált tanároktól, a saját életét kockáztatva? Hát nem született agyfaló pedagógusokról és rommá dőlt iskolákról elég firka a négyzetrácsos füzetek utolsó oldalain? Ráadásul ott vannak a dobozban azok a titokzatos borítékok, amik újabb feladványokat és szupererővel felruházó kártyákat rejtenek. Mégis kitől jönnek? És hol van a helyük a történetben? 

Elég volt néhány percet játszanom, hogy rájöjjek, nem igazán érdekelnek az ehhez hasonló összeférhetetlenségek, és valószínűleg azokat a gyerekeket sem, akiket a játék megcéloz. Mi több, ők azok, akik elég kreatívak azok, hogy gond nélkül megválaszolják a kérdéseket, tovább szőjék vagy formálják a játék cselekményét. A Zombie Kidz nem egyszerű társasjáték, sőt talán még a társasjáték definícióján is túlmutat, bár önmagát evolúciós társasjátékként határozza meg. No de kezdjük az elején!

Zombie Kidz: Evolúció társasjáték
Fotó: Jakab Csaba

Engem már a játékszabály is izgalomba hozott, pontosabban a Zombivadászok kézikönyve, ami lényegében egy haladási napló. Beleírhatjuk az adatainkat, nevet adhatunk a karaktereknek és a zombiknak, és ami a legjobb, matricákkal jelölhetjük be az elért győzelmek számát. A szabályok nagyon egyszerűek: adott egy tábla, ami az iskolát és a termeit ábrázolja, itt mozognak majd hőseink és a zombik. Kockadobással dől el, hogy a zombik melyik termet támadják meg, a gyerekek pedig bizonyos feltételek mentén, mozgással tüntetik el őket. Maga a játék korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ugyan gyerekeknek készült, de abszolút élvezhető felnőttként is. 

Minden kooperatív játék készítőjének nevét imába foglalom, de Annick Lobet-ét (a Zombie Kidz: Evolúció tervezőjét) különösen. Szép dolog a versenyszellem, de még szebb, ha az ember együtt tud működni másokkal, ha pedig ezt már gyerekként megtanulja, biztos vagyok benne, hogy jól megmunkált vértezettel felruházva néz majd szembe a nagybetűs Élettel. A Zombie Kidz csodálatosan fejleszti a logikát, a stratégiai gondolkodást és az együttműködést. 

Minden forduló újabb és újabb kihívásokat jelent. Minél magasabb szintre jutottak a játékosok, annál nehezebb kihívásokkal kell megbirkózniuk (igen, ezek érkeznek a borítékokban), de cserében különleges képességekhez is jutnak (a borítékok rejtik ezeket is). Játékostársammal többször elbuktunk egy-egy feladatnál, de éjszakába nyúlóan próbáltunk ki új megoldásokat, és persze izgalomba hoztak minket a borítékok is. 

A játék másik erőssége a kivitelezés és a grafika. Élmény volt a jópofa, humoros megoldásokkal megrajzolt karakterekkel játszani. A doboz tartalmának minden eleme szemet gyönyörködtető, nekem a Nickelodeon gyurmameséi jutottak róla eszembe. Abszolút nosztalgikus élmény volt, szinte láttam magam előtt, ahogyan a pálmafa hajú, szemüveges kis Réka hóna alatt a játék dobozával, szandálba húzott fehér zoknijában mindenhová magával viszi, és újabb megoldásokon töpreng a szabálykönyvet bújva. Bár a játékot kettőtől négy főig ajánlják, egykeként tudom, hogy egy kreatív gyerek egyedül is le tudná foglalni magát vele. 

Zombie Kidz: Evolúció, kooperatív játék 2-4 fő részére

Korosztály: 7 éves kortól

Játékidő: 15 perc

Játékszabály: egyszerű

Elérhetőség: Rexflexshop áruház

Ár: 6990 forint

Szubjektív vélemény: Újító társasjáték nem csak gyerekeknek.

Értékelés: 5/5

Mr. Jack in London

1888. A londoni Whitechapel kerület utcáit járjuk. A téglaházak között sűrű, áthatolhatatlan köd telepedett meg, amin halványan átdereng az utcai gázlámpák fénye. Az árnyak közt Hasfelmetsző Jack bujkál, és következő áldozatára les. A város legjobb nyomozói gyűltek össze, hogy elkapják, mielőtt megszökik a sötétség leple alatt. De Jack eszén nem könnyű túljárni. 

A Sherlock Holmes világát idéző, kétszemélyes játék célja adja magát a történetből. Az egyik játékos Hasfelmetsző Jack bőrébe bújik, de csak ő tudja, hogy melyik karakter álcája rejti a gonosztevőt. Arra törekszik, hogy mielőtt eljön a hajnal, azaz a nyolcadik körig, megússza a leleplezést, vagy pedig megszökjön a kerületből. A másik játékos a nyomozó, akinek az a célja, hogy leleplezze és elkapja Jacket a gyanúsítottak kihallgatásával és a karakterek mozgatásával. Ellenfelének ugyanis minden körben el kell mondania, hogy éppen látható-e (a lámpák fénykörében vagy valamelyik másik karakter közelében áll-e). 

Mr. Jack in London társasjáték
Fotó: Jakab Csaba

A játékosok körönként négy-négy, különböző, különleges képességekkel rendelkező karaktert irányítanak, akik között a detektívregények minden jellegzetes, szépen kidolgozott figurája megtalálható a Sherlock kalapos, pipázó brit úriembertől a pocakos rendőrig, mi több, még a játék tervezője, Bruno Cathala is megjelenik közöttük (elárulom, ő a monoklis férfiú). 

A játék könnyen tanulható, gyors és egyszerű, ráadásul annál pörgősebben megy majd, minél jobban ismerjük a karakterek képességeit, eleinte ugyanis nem árt a játékszabályra támaszkodni velük kapcsolatban. Stratégiai játékként folyamatos koncentrációt igényel, hiszen – ahogyan a sakkban is – az ellenfelünk lépései körönként megváltoztathatják a taktikánk irányát. 

Az egyetlen kritikája, amit sokan mások is megfogalmaztak már egyéb fórumokon, hogy a játék nem igazán kiegyenlített. Mivel a játék előrehaladtával Jack egyre szorultabb helyzetbe kerül, a nyomozónak jóval könnyebb dolga van, bár kétségtelenül izgalmasabb is vele játszani. Ennek ellenére a  Mr. Jack in London izgalmas, magával ragadó játék, ami tökéletes a négy fal között töltött estékre. 

Mr. Jack in London, stratégiai játék két fő részére

Korosztály: 9 éves kortól

Játékidő: 30 perc

Játékszabály: egyszerű

Elérhetőség: Gémklub áruház

Ár: 8490 forint

Szubjektív vélemény: Izgalmas rabló-pandúr játék két főnek. 

Értékelés: 5/5

Nemo’s War: 20000 Leagues Under The Seas

„Az állat, a tengeri szörny, a természeti csoda, mely az egész tudományos világot felbolygatta, amely öt világrész tengerészeit akkora izgalomba ejtette, s úgy félrevezetett mindenkit, mint most kiderült, sokkalta csodálatosabb valami, mint aminek képzelték! Csoda, csoda, emberi kéz munkájának csodálatos műve!” – tolmácsolja Verne Aronnax professzor szavait, amikor felbukkan a Nautilus. 

Hatodikos vagy hetedikes lehettem, amikor a kezembe került a Nemo kapitány. Néhány nap alatt elolvastam az egészet, faltam az oldalakat, amiken megelevenedett a tengeralattjáró, különös kapitánya és varázslatos víz alatti kalandjai. Ezt a gyerekkori élményt idézte fel a pillanat, amikor kibontottam a Metagame csomagját, és megláttam benne a Nemo’s War névre keresztelt társasjátékot. 

A készítők, Chris Taylor és Ian O’Toole nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor arra vállalkoztak, hogy játék formájában adják vissza az élményt, amit a Verne-könyv nyújtott, de jól vették az akadályt. A Nemo’s War témaközpontű társasjáték egy (bizony, egy) főre. Ezúttal a játékos azonban nem a professzor, hanem a kapitány bőrében találja magát, a feladata pedig az, hogy a játék elején meghatározott motiváció szerint teljesítsen kalandokat, miközben a Nautilus és legénységének működését menedzseli. Felfedezőútra és kincsvadászatra indulhat, tengereket hódíthat meg, hajókat süllyeszthet el, indulhat. 

Nemo’s War: 20000 Leagues Under The Seas társasjáték
Fotó: Jakab Csaba

Ahhoz viszont, hogy élvezzük a játékot, komolyan el kell mélyednünk a 30 oldalas angol nyelvű szabálykönyvben. Én több napot áldoztam a tanulmányozására, és néhány videót is megnéztem, mielőtt belevágtam volna. Ha pedig ez idáig nem derült volna ki, hogy milyen összetett játékról is van szó, a tábla előkészítésénél ez mindenképpen bebizonyosodik. Kártyák, apró gyémántok, fakockák, kartonjelölők, hajókat és szörnyeket ábrázoló lapkák, a Nautilus miniatűr mása és még számtalan apróság segít abban, hogy a játék folyamán minél több választási lehetőségünk legyen. A történet kártyahúzással formálódik, viszont mi választhatjuk meg a pontszerzés módját. Egy-egy akció sikerességét kockadobás dönti el, de sok múlik a stratégiánkon.  

Mire minden a helyére került, úgy éreztem, mintha egy tengeralattjáró vezetésére készülnék, és ez az érzés a játék során csak fokozódott. Mialatt igyekeztem kincseket szerezni, a hajóm megrongálódott, a legénységem kimerült, és még tengeri csatát is vesztettem, majd ráeszméltem, hogy a pontjaim állásával egyáltalán nem törődtem. 

Bár a Nemo’s War alapvetően egyszemélyes játék, némi módosítással akár négyen is lehet játszani. Ha viszont még sosem próbáltál egyedül boldogulni egy játéktábla felett, eljött az ideje. Egyedüli játékosként is különleges élmény nyújt. Kétségtelen, hogy sok türelmet és tanulást igényel, de a befektetés megtérül a játék alatt, ami éppen olyan izgalmas, mintha a Nautilus fedélzetén indulnánk meghódítani a tenger mélyét. 

Nemo’s War: 20000 Leagues Under The Seas, témaközpontú társasjáték egy fő részére

Korosztály: 13 éves kortól

Játékidő: 60-120 perc

Játékszabály: bonyolult

Elérhetőség: Metagame áruház

Ár: 24 990 forint

Szubjektív vélemény: Nem egyszerű játék, de a tanulásba fektetett energia többszörösen megtérül a Nautilus fedélzetén. 

Értékelés: 5/5

Olvasd el ezt a cikkünket is, ha éppen annyira rajongsz a társasjátékokért, mint a sorozatokért és a filmekért

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.