A különböző méretű, vastagságú és színű könyvek úgy sorakoznak egymás mellett, mint tarka zongorabillentyűk. Vannak közöttük klasszikusok – az Anna Karenina, a Dorian Gray arcképe és a teljes Jane Austen-sorozat –, ponyvák, amiket még a tavalyi nyaralás előtt vásároltál a hirtelen rád szakadt szabadság hevében, de a strandon végül ki sem nyitottad őket, meg persze a legújabb diétákhoz illeszkedő receptkönyvek. Minden alkalommal, amikor elhaladsz a polc mellett, elégedett sóhaj tör fel belőled, egy darabig elidőzik rajta a tekinteted, talán megcserélsz néhány kötetet. A videókonferenciák idején különösen fontos, hogy jól nézzen ki.
A járványhelyzet alatt sokan bonyolítottuk – és talán még mindig bonyolítjuk – mindennapi életünk apró-cseprő ügyeit a négy falon belül, legyen szó családi és baráti beszélgetésekről, terápiáról vagy munkahelyi megbeszélésről. A virtuális térben zajló konferenciákkal és interjúkkal kapcsolatban jó néhány kérdés felmerült, amivel az eddigi életünkben nem találkoztunk. Mit vegyünk fel, ha online Skype-on vagy Zoomon beszélünk az ügyféllel vagy a munkatársakkal? Otthon is kosztümben kell ülni a gép előtt? Hogyan vessünk véget a beszélgetésnek, hogy ne érezzük magunkat kínosan? És vajon milyen háttér előtt nyilvánuljunk meg? Nem egyszerű rátalálni arra a megoldásra, ami elég professzionális ahhoz, hogy megidézze az irodai környezetet, mégis tükrözi a személyiségünket. Végül a legtöbben a könyvespolcunk előtt rendeztük be rögtönzött home office-unkat.
A könyv nem csupán könyv
Színes, egyedi és tulajdonosa műveltségéről árulkodik egy könyvespolc a videóhívások hátterében. A New York Times szerint azért vált rövid idő alatt népszerű megoldássá, személyiségünk és olvasottságunk tökéletes reprezentációjává, mert hitelességről árulkodik, miközben bepillantást enged a személyes szféránkba, az ízlésünknek és érdeklődési körünknek szentelt kis szférába.
A karantén ideje alatt ráadásul nemcsak kollégáink és barátaink könyvespolcát csodálhattuk meg, hanem olyan hírességekét is, mint Meryl Streep, Anna Wintour, Jane Goodall vagy éppen Károly herceg.
<embed/>
<embed/>
A könyvek a jólét, a tanulás és az erőfeszítések kézzelfogható megnyilvánulásai, ráadásul sokat sejtetnek tulajdonosukról. Biztosan sokan szeretünk megtorpanni mások könyvespolca előtt, ha egy ismerősünkhöz érkezünk, végigfuttatjuk a tekintetünket a címeken, hiszen így tájékozódhatunk vendéglátónk irodalmi ízléséről, találhatunk közös pontokat olvasmányainkban, és így könnyen találhatunk beszédtémát is, ahogyan mi sem rejtegetjük vendégeink elől olvasmányainkat, hiszen segítségükkel műveltnek és tájékozottnak tűnhetünk a szemükben. A könyvespolcok és a minikönyvtárak azonban már jóval a vírushelyzet előtt népszerű, presztízsértékkel bíró kellékeivé váltak a háztartásoknak.
Már a telepesek is jól tudták
Jó példa erre a Minnesotában található Duluth nevű város története. Egy anekdota szerint a telepesek egy férfira bízták, hogy találjon nevet a városnak. Úgy döntött, hogy végigjár minden házat, ahol könyvekre bukkanhat. Végül azt a könyvet, ami a névadást inspirálta, egy düledező kunyhóban találta meg. Lakói olyan szegényesen éltek, hogy a tetőn át becsorgó esővizet edényekkel fogták fel, de még ebben a környezetben is fontosnak tartották, hogy a birtokukban legyen egy könyv, amit napról napra a kezükbe vehetnek.
Amikor a minnesotai misszionáriusok jelentést tettek munkájukról, megpróbáltatásaikról és sikereikről, a levelükhöz mindig csatoltak egy listát, ami a legfontosabb szükségleteiket tartalmazta. Ezen általában gyógyszerek, ételek, a ruházkodáshoz elengedhetetlen anyagok és könyvek szerepeltek. A történészek szerint ezek a listák sokkal többet árultak el életvitelükről, mint a dagályos, magasztos hangnemben megfogalmazott levél, amelyben a tényleges körülményeikről számoltak be.
A bevándorlók közül sokan éheztek könyvre. Szinte bármit megadtak azért, hogy egy vaskos kötet a birtokukba kerüljön. Volt, hogy éveket kellett várniuk egy-egy példányra, de még olyankor is előre fizettek értük, amikor semmi sem garantálta, hogy megérik az érkezésüket. A könyv, ahogyan ma, úgy akkor sem csupán egy tárgy volt. Talán hullámosra olvasták az oldalait, talán érintetlenül porosodott a polcon, mégis üdvös tulajdonságokkal ruházta fel birtokosát. Nem véletlen, ha te is a könyvespolcod előtt kapcsolod be a webkamerát.
