Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes barátsága legendás volt. Megismerkedésük pillanatától elválaszthatatlanok voltak. Nevük kezdőbetűje miatt a tájékozatlanabbak sokszor összekeverték őket, de valóban sok közös tulajdonságuk volt: egyszerre indult be a karrierjük, mindketten éltek-haltak a jó tréfákért, és ugyanazt a nőt szerették.
Persze nem egy időben. Harmos Ilonának, vagyis a jövendőbeli Kosztolányi Dezsőnének először Karinthy udvarolt, Kosztolányi pedig néhány évvel később fedezte fel magának a színésznőt.
Amikor Karinthy beleszeretett a jövendő Kosztolányinébe
1908 volt. Harmos Ilona hazafelé tartott. Cukros mandulát ropogtatott. Már elvégezte az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát, és egy éve hivatásos színésznő volt. A New York Kávéházból hirtelen kilépett egy kisfiús kinézetű férfi, és elétoppant. „Kinőtt ujjú, barna színű kiskabátja nyitva lobogott, látni lehetett, hogy piros-fehér csíkos trikóinget visel, nem keményített inget és gallért, mint a felnőttek” – emlékezett vissza később Ilona. Ő volt a huszonegy éves Karinthy Frigyes.
Megnyugtatta a nőt, hogy nem szándékozik bántani. Elmesélte, hogy látta őt színpadon játszani, és nagyon tetszett neki, az Éjjeli menedékhelyben alakított Násztyájáról még dicsérő kritikát is írt. Hazáig kísérte, de nem mentek messze, ugyanis Ilona családjával az Erzsébet körút 5. szám alatt lakott, két házra a New Yorktól. A költő nem elégedett meg a rövidke sétával, felkéredzkedett Ilona második emeleti lakására.
„Feljött hozzánk, és máris, abban a percben otthon volt. És én is azt éreztem, hogy mindig ismertem őt, oly magától értetődően viselkedett. Csodálkoztam volna, ha valaki azt mondja, hogy ez a fiú néhány perccel ezelőtt az utcán szólított meg.” Karinthy a zongora elé ült és Schumannt játszott, aztán sóval és paprikával megszórt kenyeret evett. Csak bemutatkozni felejtett el. „Én kérdeztem meg tőle, hogy hívják, de még azután is elfelejtettem a nevét, szokatlan név volt, azt hittem, hogy talán csak írói név. Őszintén szólva nem is nagyon érdekelt a neve, ilyen fiatal ember amúgy se híres még, az arcáról meg amúgy is ráismerek – gondoltam.”
Karinthy aztán másnap is elment Ilonához, két könyvet vitt neki ajándékba (Az ember tragédiáját és egy Heine-kötetet). Attól kezdve sok időt töltöttek együtt, a Városligetben sétáltak, közben a költő verseket szavalt, és Ilona is meglátogatta őt a Thököly úti kétszobás lakásban, ahol családjával együtt élt. Egy alkalommal este érkezett, és szabadkozott a kései látogatásért, de Karinthy édesapja leintette. „A napnak huszonnégy órája van, és nincs későn és nincs korán.”
A Karinthy családban több csodabogár megfért egymás mellett. „Furcsa otthon volt Karinthyék otthona. Egy ízben meglepődve láttam, hogy egyik nénje, már nagylány, a falnak fordulva térdepel a szobában. Akkor sem állt fel, amikor beléptem, térdepelt tovább, mereven, szinte katonásan, szemét a csupasz falra függesztve. Máig sem tudom, komédiázott-e, játszott-e, vagy imádkozott.” Kapcsolatuk végül nem vált komollyá, de a sors úgy hozta, hogy még találkoztak.
A másik barát
Ilona két évvel később 1910-ben, a Vígszínház egy bemutatóján találkozott Kosztolányival. Egymás melletti széken ültek, amikor az íróhoz odalépett Kéri Pál újságíró. „Kérem, mutasson be a húgának!” – nézett Ilonára, a köztük lévő hasonlóságra utalva. Kosztolányi és Ilona egymásra mosolyogtak, nekik is feltűnt, hogy külső jegyeik alapján akár testvérek is lehetnének. Azelőtt sosem találkoztak, és Ilona csak az író nevét ismerte, műveit nem, igaz, pedig Karinthy révén akár ismerhették is volna egymást.
Az előadás után találkozgatni kezdtek, néha még Karinthy és menyasszonya, a szintén színésznő Judik Etel is csatlakozott hozzájuk. Az unoka, Karinthy Márton szerint akkoriban Ilonának jobban tetszett Karinthy, Ilona viszont úgy emlékezett, Etel vonzódott Kosztolányihoz. A pár kapcsolata viharosan indult, hol összevesztek és szakítottak, hol kibékültek és ismét összejöttek. Volt, hogy az író unokatestvére, Csáth Géza boronálta őket össze újra.
Vitáik egyik forrása az volt, hogy Kosztolányi nem akarta feleségül venni Ilonát. „Kérdezd meg magadtól, vagy-e az a nő, aki egy művészt tud szeretni, aki az Isten előtt az, s nem darabgyártó és hülye zsurnaliszta, és vagy-e az a nő, aki a hullámokra bízza magát és az ő rendkívüli szerelmére, amely messzebb visz, többet jelent, mint a gőzzel járó, biztosan haladó és rohadt házassági bárka” – tette fel a kérdést az író. „Nem akarok én hozzád feleségül menni – válaszolta Ilona –, csak nem képzeled, hogy viselném egész életemen keresztül, hogy megakasztottam a karriered.”
A se veled, se nélküled kapcsolat három évig tartott. Ilona közben vidéki színháznál vállalt állást, hogy véget vessen neki, de végül újra egymásra találtak, viszont az emberek egyre rosszabb szemmel kezdtek rá nézni, ezért Kosztolányi fejet hajtva a társadalmi nyomásnak 1913-ban feleségül vette. Ilona öröme azonban nem volt teljes. „Restelkedem. Ha több bátorságom van, talán nemet mondok. Keserű a szájam íze. Arra gondolok, hogy nem csak szerelemből, de kicsit szánalomból is vett feleségül.”
Az esküvő után Kosztolányiné otthagyta a színházat, és idejét férje karrierjének egyengetésére szentelte. Egy évvel később Karinthy is megházasodott, feleségül vette Etelt, akitől gyereke is született, de a nő négy év múlva meghalt. Hat évvel később ismerte meg Böhm Arankát, aki később a második felesége lett.
