Ezért fáj a fejed a rágózástól

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sajnos a fejfájásnak rengeteg oka lehet, és még az is megeshet, hogy bár rágózás után fáj, de mégsem amiatt. Ha viszont rendszeresen ilyenkor jelentkezik, annak oka van. Már mondjuk is, mi lehet mögötte.

Talán hallottál már róla, hogy a rágózásnak több hátránya mellett számos előnye is van. Segít kiűzni a fejedben ragadt dalokat, éberebb vagy tőle, enyhíti a szorongást és a memóriádra is jó hatással van. Ez az egész viszont nem sokat ér, ha utána a fejfájással is meg kell küzdened. 

Ezért fáj a fejed rágózás után

Ennek is több oka lehet, gyakran már a tizenévesek is tenziós fejfájással, sőt migrénnel küzdenek a gyakori rágózás miatt. Dr. Nathan Watemberg, a tel-avivi egyetemen működő Meir Orvosi Központ munkatársa a fiatalok erős fejfájásainak okait vizsgálta. Megállapította, hogy a gyakori rágógumizás a tinédzserek és a fiatalabb gyermekek esetében is fejfájást okozhat.

Idézőjel ikon

30 betegünk közül 26-an számoltak be jelentős javulásról, és 19-nek teljesen elmúlt a fejfájása, miután lemondtak a rágógumiról”

– mondta Dr. Watemberg hozzátéve, hogy a megfigyelt fiatalok közül húsz később beleegyezett abba, hogy visszatér a rágógumihoz, és mindegyikük a tünetek azonnali visszaeséséről számolt be.

Az egészre különféle magyarázatokat adnak a szakemberek, de alapvetően két iskola van. Az egyik szerint maga a folyamatos rágás a probléma, a másik szerint rágógumi édesítőszer-tartalma. Az előbbi elmélet szerint a rágózás erős tenziót (feszülést) okoz a temporomandibularis ízületben, vagyis ott, ahol az állkapocs találkozik a koponyával. Az utóbbi emellett az aszpartámot, a rágógumikban található mesterséges édesítőszer lehetséges szerepére figyelmeztet, ettől is fájhat ugyanis a fejünk. Annyi mindenesetre biztos, hogy a rágózás mellőzése jó eséllyel javít majd a problémákon. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.