Ezért fontos, hogy beáztasd a római tálat

Olvasási idő kb. 1 perc

A római tál kiégetett, agyagból készült edény, általában ugyanabból az anyagból készült fedéllel. Az ebben készült ételeket sütőben készítik, ám előtte beáztatják a tálat. De vajon miért?

A tazsinhoz és persze a magyar Pataki-tálhoz hasonló edény hivatalos neve Römertopf, gyártása 1967-ben kezdődött; feltalálója azt mondta, hogy olaszországi utazása ihlette meg, amikor azon gondolkodott, hogy a rómaiak hogyan készíthették el valami hasonlóban az ételeiket.

Az agyagedény szuper, mert a főzés minimális folyadék hozzáadásával is működik, így az íz, a szaft, az aroma és a tápanyagok szinte teljesen megmaradnak. Jó a hőelosztása, ezért a hús tökéletesen porhanyós lesz benne. Főleg, ha a tálat nem felejtjük el beáztatni. 

Miért kell beáztatni a római tálat?

Persze hogy azért, hogy ne száradjon ki – így lehet az étel még zamatosabb benne. Ha megszívta magát vízzel, sütés közben a benne keringő gőzből egy darabig nem kér, így párolódhatnak benne a finomságok. A hozzáértők szerint a vízbe áztatott cserépedényben az étel előbb párolódik, és csak az edény kiszáradása után kezd sülni. 

Az első használat előtt legalább másfél órán át áztasd vízben. Ez a nedvesség fogja biztosítani, hogy a hús omlós, a zöldség puha legyen. A többi használat előtt elég fél órát áztatni, ám ha az étel elkészítési ideje hosszabb, mint egy óra, akkor szerencsésebb, ha több időt adsz neki.

Ha ezek után kedved támadt valami jó kis egytálételhez, itt keresgélj: 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.