Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nem csak mi szeretjük, a világon millióféleképpen eszik a palacsintát édes, sós, kelesztett, töltött, vékony, vastag és akár rántott változatban is. De itthon vajon melyik tábor a legerősebb? A lekváros kemény mag? A kakaós klasszikusok? A túrós ultrák vagy a nutellás-lekis-mindent bele elmebetegség rajongói? Palacsintareferendum következik.
Akárhogy is, a palacsintakészítés rengeteg lehetőséget ad a nosztalgiázásra. Az első a nagymamáé, aki ott szobroz mellette, hogy mi és az utca többi gyereke az udvarról beszabadulva befaljuk egy perc alatt az összes elkészült palit. Aztán jönnek a saját változatok: az első ötven, ami odaég, az egyszerű, mégis általában elfelejtett recept, a láng, amit mindig kisebbre kell venni, és a viták arról, hogy kell-e vajon alá olaj, ha már eleve teflon.
Utóbbin órákig is lehet vitatkozni anyukákkal, nővérekkel, anyósokkal „tegyél alá, Anikó”, „nem kell, mama, ott van, hogy teflon”, „nem érti, hogy az első alá kell”, „de mondom, hogy nem kell, mert ez nem ragad” – és változatai.
Az egyik egyszerű alaprecept szerint egy bögre lisztet kell elkeverned ugyanennyi tejjel, két evőkanál olaj is kerüljön bele, majd egy mokkáskanál só, két tojás és egy evőkanál cukor. Egy kis szódavíz sem árt neki, utána kezdődhet is a sütés, és anyósmamának igaza van, egy kevés olaj kell legalább az első alá. Pimpelheted citromhéjjal, reszelt almával és fahéjjal, de miért tennéd, csak az idő megy vele.
És hogy ez lenne A recept? Dehogy. A világban nagyjából annyiféleképpen eszik, ahány ország létezik, és naná, hogy családonként is eltérő az összetevők listája és arányaik.
Kínában jellemzően sósan készül, Ausztráliában a lekvár mellett tejszín is kerül rá, az osztrákok pedig sokszor összetrutymákolják, hogy egy jó kis Kaiserschmarrn legyen belőle. A finneknél valamiért téglalap alakja van, a görögök diszkréten egy vagon mézzel locsolják meg, Indiában sokszor reggelire eszik hagymával, lencsével, jó csípősen. Koreában mogyoróhagymával szeretik, Malajziában rizslisztből készül, Mexikóban fahéj kerül a tésztájába, Szomáliában élesztő, Svédországban sokszor burgonya. Ha amerikai változatban ennéd, egy kevés sült baconnel és juharsziruppal tálald.
Most viszont végre lehullhat a lepel, a nehéz, karanténban töltött időkben végre kiderülhet valami igazán fontos: egyedül vagyunk-e a palacsintapreferenciánkkal, netán a miénket rajongják a legtöbben? Szavazz, és derüljön ki végre, hogy a te kedvenced vajon menyire kedvence másoknak is!
