Íme az 50 legjobb magyar borász

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A március 6-i Borkonferencián kihirdették az 50 legjobb magyar borász névsorát. Ők ötvenen, 2020 legjobbjai másnap a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát.

Hogyan is működik a Borászok Borásza? A szavazási mechanizmus rendkívül egyszerű és letisztult: az elmúlt évek győztesei, a Borászok Borászai összegyűlnek és közös konszenzus alapján megalkotják az 50 legjobb magyar borász listáját. Innentől kezdve az „ötvenek” kezében van a döntés joga, mindannyiuknak egy-egy szavazata van két fordulóban. Az első szavazás alapján kialakul az öt főből álló döntő. Ezután újra szavaznak az ötvenek, és ez alapján dől el, hogy az öt döntős közül ki lesz a Borászok Borásza.

Többkörös a verseny 

2020 ötven legjobb magyar borászának névsorát, a díj alapítója, Rókusfalvy Pál hozta nyilvánosságra a március 6-i Borkonferencián. Március 7-én pedig a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül ők ötvenen (kiegészülve a korábbi évek győzteseivel) személyesen is találkoztak, megkóstolták egymás borait, és le is adták első körös szavazataikat, így kialakul az 5 fős döntő.

A legjobbak
Fotó: Borászok Borásza Kóstolókör

Ez a kóstoló a délelőtt folyamán szigorúan zárt körben zajlott, de a Borászok Borásza Kóstoló Kör délutánját nyilvánossá tették a szervezők, és egy szűk körű meghívott vendég és jó előre regisztrált borkedvelő személyesen koccinthatott és kóstolhatott a legjobbakkal. Valóban rendkívüli, hogy a jelenlegi 60 csúcsborász (50 jelölt és a 10 korábbi győztes) egy helyen, rendkívül baráti, családias hangulatban kóstoltasson, és a várt hatás nem is maradt el: a rendezvény nagy sikert aratott a borászok és vendégek körében egyaránt.

Jelenleg tehát az első körös szavazatok összesítése, ellenőrzése zajlik, tehát hamarosan az is kiderül, hogy kik jutottak a shortlistre. Amint kiderült a döntősök neve, a Borászok Borászát gondozó Vinum Praemium Alapítvány nyilvánosságra hozza azt! És hogy ki lesz a Borászok Borásza? Április 24-én kiderül!

Az 50 legjobb magyar borász 2020-ban:

  • Árvay János – Tokaji borvidék
  • Áts Károly – Tokaji borvidék
  • Balassa István – Tokaji borvidék
  • Balla Géza – Erdély és Partium
  • Bárdos Sarolta – Tokaji borvidék
  • Barta Károly – Tokaji borvidék
  • Bock József – Villányi borvidék
  • Bodó Judit – Tokaji borvidék
  • Bolyki János – Egri borvidék
  • Bott Frigyes – Felvidék
  • Bukolyi Marcell – Egri borvidék
  • Csetvei Krisztina – Móri borvidék
  • Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
  • Eszterbauer János – Szekszárdi borvidék
  • Ifj. Gál Tibor – Egri borvidék
  • Gere Attila – Villányi borvidék
  • Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék
  • Homonna Attila – Tokaji borvidék
  • Horváth József  „Ráspi” – Soproni borvidék
  • Ipacs Szabó István – Villányi borvidék
  • Karner Gábor – Mátrai borvidék
  • Kiss Gábor – Villányi borvidék
  • Konyári Dániel – Balatonboglári borvidék
  • Kovács Tamás – Balatonfüred-Csopaki borvidék
  • Laposa Zsófia – Badacsonyi borvidék
  • Légli Géza – Balatonboglári borvidék
  • Liptai Zsolt – Pannonhalmi borvidék
  • Losonci Bálint – Mátrai borvidék
  • Luka Enikő – Soproni borvidék
  • Malatinszky Csaba – Villányi borvidék
  • Maurer Oszkár – Délvidék
  • Mérész Sándor – Etyek-Budai borvidék
  • Mészáros László – Tokaji borvidék
  • Miklós Csabi – Móri borvidék
  • Molnár Péter – Tokaji borvidék
  • Nagy László – Badacsonyi borvidék
  • Pálffy Gyula – Balaton-felvidéki borvidék
  • Szabó Gyula – Balaton-felvidéki borvidék
  • Szászi Endre – Badacsonyi borvidék
  • Szecskő Tamás – Mátrai borvidék
  • Ifj. Szepsy István – Tokaji borvidék
  • Szilágyi László – Tokaji borvidék
  • Takler Ferenc – Szekszárdi borvidék
  • Thummerer Vilmos – Egri borvidék
  • Tiffán Ede – Villányi borvidék
  • Várszegi György – Nagy-Somlói borvidék
  • Vesztergombi Ferenc – Szekszárdi borvidék
  • Vida Péter – Szekszárdi borvidék
  • Franz Weninger – Soproni borvidék
  • Wille-Baumkauff Márta – Tokaji borvidék
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.