A Columbo-hatás, avagy az örökzöld sorozat sikerének nyomában

Ki ne ismerné a drapp ballonkabátos Los Angeles-i gyilkossági nyomozót, Frank Columbo hadnagyot? A hetvenes évek elején indult sorozat máig nagyon népszerű – és nem csak az idősebbek körében.

Bizonyítja ezt a számtalan ismétlés, valamint az is, hogy szobrot állítottak neki a vélelmezett magyar gyökerekre utaló helyen, a Falk Miksa utca elején. Columbo van, volt és lesz, és mára szinte minden megmozdulása fogalommá vált: a kabátja, a szivarja, a kutyája, a talán nem is létező felesége, az ajtóból visszafordulásai. 

Nálam már legalább öt éve folyamatosan megy valamelyik epizód: vagy altatónak használom, vagy a nagyon nem szeretem takarítási feladatokhoz aláfestésnek. Jelentem, tökéletesen működik: a főcímtől számított tíz percen belül vagy biztos az elalvás, vagy ha takarítok, a munka csak úgy ég a kezem alatt! Főleg az első hét évad filmjeit pörgetem, amelyek még az eredeti filmstúdiónál a hetvenes években készültek. Sajnos a nyolcvanas évek végétől forgatott újabb részekben  érezhetően meredeken zuhan a minőség. 

De vajon miért ilyen sikeres mégis hosszú távon is ez a nyomozós széria? Az alábbiakban néhány lehetséges választ olvashattok.

Hátulról előre – megújított szerkezet

Ami akkoriban újdonság volt, hogy a részek felépítését megfordították: itt az első perctől fogva tudjuk, hogy ki a gyilkos. Nem kell körmöt rágni, nincs suspense, csak a közös nyomozás a hadnaggyal: a kukkoló öröme, aki már tudja a megfejtést, és élvezi, ahogy a gyilkos nyaka körül egyre szorul a hurok. A gyilkos személye ismert, és úgyis tudjuk, hogy a hadnagy a végén elkapja – ráadásul úgy, hogy szinte sosem állít neki csapdát, csak logikai úton bizonyít. Véres részletek sem borzolják általában a kedélyeket, nem látjuk a hullát, sokszor magát a gyilkosság aktusát sem.

A kisember jellemrajza: együgyű, csóró és rendetlen

Columbo csetlik-botlik, mindenre rácsodálkozik a gazdagok világában – a Visszajátszásban például a posztmodern műveket felvonultató galériában műalkotásnak nézi a szellőzőrácsot. Persze valójában parodizálja a sznobokat, akik ezt egyáltalán nem veszik észre. Egy régi barátomra emlékeztet ez a fogás, aki szintén butának tettetve magát tesz fel mindenkinek álkérdéseket, így bírva őket nagyobb őszinteségre. Ősi taktika ez a társas interakciókban, mégis szinte mindenki bedől neki: Columbót a gyilkos szinte az utolsó percig nem tekinti ellenfélnek, bizalmába fogadja, gyakran közösen nyomoznak, sokáig joviáliskodnak egymással.

A Falk Miksa utcai szobor
A Falk Miksa utcai szoborFotó: Wikimedia Commons

Columbo gyakran kér kölcsön – például a beosztottjától a Régimódi gyilkosságban a hajvágásra és a manikűrre –, vagy maga a gyilkos segíti ki a benzinkútnál a Személycserében, hogy többet tankolhasson. Állandóan sokallja a számlát – de mindig visszautasítja a meghívást, és önérzetesen fizetni akar.

A hadnagy elhanyagolt öltözéke is gyakran nevetség tárgya: a Holt tárgyak főszereplőnője vetetlen ágyhoz hasonlítja a ruházatát. Cipője széttaposott, ócska, vagy elázik és újat akar venni, természetesen tizedannyiért, mint amennyibe a felső-középosztálybeli szereplők lábbelije került. Az egyik részben a medence mellett vizes lesz a cipője, és több szereplőt is végigkérdez a cipőjük beszerzési helyéről – az árukon persze hüledezik, neki ugyanis olcsóbb megoldásra lenne szüksége.

Emblematikus ballonját a hajléktalanszálló apácája mindenáron ki akarja cserélni egy jobb tweedkabátra. A Szemfényvesztő című epizódban a felesége is le akarja cserélni egy újabbra férje kabátját, de azt a hadnagy állandóan el akarja hagyni. Nagy bosszúságára ezt beosztottja, a nem túl éles eszű Wilson őrmester mindig megakadályozza. Annyira hozzánőtt ez az ócska drapp kabát, hogy amikor ugyanebben a részben megérkezik a gyilkosság helyszínére, az őrt álló közrendőr meg sem ismeri új ballonjában – de nem tudja megmondani, mit furcsáll rajta, úgy véli, Columbo új frizurát csináltatott…

Gyakori, hogy keménytojást hoz magával reggelire a bűntett helyszínére, és az autóhoz vagy egyéb tárgyakhoz ütögetve pucolja meg. A kávé követelése pedig alapvonása, mint minden valamirevaló amerikai nyomozónak. A szivarpöfékelést, a mindenhova – zsebbe, földre, drága műtárgyakba – hamuzást már meg sem kell említeni: ez utóbbi alapozza meg az egész részen átvonuló konfliktusát a Kettős ütésben a tisztaságmániás házvezetőnővel, akit persze halálra idegesít a trehány hadnagy.

Columbo neveletlen, bumfordi, nagy fülű basset hound kutyája (a kedvenc kutyafajtám!) is állandóan visszatérő szereplője a sorozat részeinek, és árnyalja a hadnagy együgyűnek tűnő jellemét. A kutya szófogadatlan, lusta és még neve sincs – mivel Columbo bevallása szerint semmilyen jellegzetes vonását nem tudták feleségével felfedezni, így elnevezni sem sikerült. Viszont nagyon szeret tévézni, megnyugtatja az óceán látványa, néha pedig szerelmes lesz a szomszéd spánielbe.

Peter Falk Columbo hadnagy szerepében
Peter Falk Columbo hadnagy szerepébenFotó: Silver Screen Collection / Getty Images Hungary

A kisember diadala

Ahogyan ki tudja hányadszor nézem már a részeket, egyre több mókás részlet bontakozik ki: Columbo az ajtó helyett bemegy a szekrénybe, Columbót ruházata alapján hajléktalannak nézi a nappali melegedő apácája, máskor az inassal tévesztik össze, kifizettetik vele a taxit és behordatják a csomagokat. A kocsiját rendszeresen kiszuperált roncsnak nézik, őt magát pedig sosem gondolnák nyomozónak, hiszen „egyáltalán nincs rendőrképe”. Más nyomozókhoz képest teljesen ártalmatlannak tűnik, épp ezért zárjuk azonnal a szívünkbe.

Sokszor a komikumot a hadnagy és az alá beosztott detektív nyomozásról alkotott eltérő felfogása hordozza: az alárendelt lelkiismeretesen beszámol azokról a történésekről, amelyek a hadnagy szerint teljesen másodlagosak. Ő mindig más, a képbe valamiért nem illő apróságot fedez fel, és csak fél füllel hallgatja a túlbuzgó beosztott terjengős referátumát. Persze Columbo megfigyelései fogják a helyzet kulcsát adni, és bár legtöbbször felettesei lekezelik és félre akarják tolni, ő addig téblábol a tetthelyen, míg kénytelenek észrevenni. Fontosak az arckifejezések is: Columbo sokszor szándékosan vág bugyuta arcot, így játszik rá együgyűnek tűnő karakterére, természetesen azért, hogy félrevezesse az elkövetőket.

Ezek az apró (ál)ügyetlenségek teszik meghitté, ismerőssé, a kisember jelképévé a karaktert, akivel nagyon könnyen azonosulunk, annál is inkább, mert mindig lefőzi a nálánál általában sokkal jobb anyagi helyzetű elkövetőket.

Kifejező zene és cím, ütős mellékszereplők

A remek zene és ötletes címadás is nagyban hozzájárulhatott a sikerhez. Szinte minden részhez saját, jellegzetes aláfestést komponáltak. Különösen megkapó például a Régimódi gyilkosság és a Londonban játszódó Columbo a panoptikumban című részek főtémája. Ez utóbbi epizódban egyébként a hadnagy karakterén keresztül az angol–amerikai ellentétet és a karót nyelt angolokat figurázzák ki a sorozat készítői. Columbo itt is csetlik-botlik, elhagyja a bőröndjét a reptéren, ahol bűnözőnek nézik, elkobozzák az útlevelét, és majdnem le is tartóztatják.

A főszereplő karakteréhez sokat hozzátesz a magyar szinkron: Szabó Gyula kellemes orgánuma szinte egybeforrt Columbo hadnaggyal. Az eredetibe belehallgatva elég lelombozó Falk orrhangja – lehet, hogy az angol verzión nem is tudnék olyan jókat szunyókálni?

Végezetül ki kell emelni a tehetséges fő- és mellékszereplőket is, aki közül többen csak később futottak be nagy karriert. Ilyenek például Martin Sheen, Johnny Cash, Leslie Nielsen, William Shatner, Leonard Nimoy, John Cassavetes, Gena Rowlands, Hector Elizondo. Egy tipikusan lekezelő pincérnőt pedig Jamie Lee Curtis alakít – egy villanásra látjuk csak, mégis emlékezetes, ahogy packázik a hadnaggyal az étterembe kintről behozott fánk miatt.

Ha jó kritikát akartok olvasni magyarul egy Columbo-részről, katt ide! Ha pedig szuper képeket nézegetnétek a sorozatról, és alapos leírást akartok kapni angolul az egyes részekről, nézzetek rá erre az ausztrál blogra! Ha pedig úgy érzed, mindent, de tényleg mindent tudsz Columbóról, teszteld magad itt: 

Mustra