Red velvet sütinyalókák fehér csokival – ezt a gyerekek is szívesen segítenek majd összedobni

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A sütinyalókákban egészen biztosan nem a nevük a legmenőbb, az viszont elég szuper velük kapcsolatban, hogy egy-egy formában ragadt, megrepedt süti is klasszul felhasználható alapként hozzájuk. Egy kis piskóta vagy néhány muffin, egy kevés sajtkrém, és már mehetnek is a nyalókapálcikákra! Most vörös bársony változatban készítettük el!

A gyerekek is imádják morzsásra trancsírozni a tésztát és gyurmázni a golyókat, amik ebben a vörös és fehér változatban nagyon látványosak lesznek. Egy kis fehér csoki és néhány színes cukor elég a díszítésükhöz, de még ezeket is megspórolhatod, ha a fehér csokis falatokat a gyönyörű, piros sütimorzsával szórod meg. 

Ha marad ételfesték, a fehér csoki is kaphat egy kis színt.
Fotó: serts

Red velvet sütinyalókák fehér csokival

Hozzávalók: 1 adaghoz

Hozzávalók

A sütemény alaphoz:

  • 30 deka liszt
  • 12 deka vaj
  • 20 deka porcukor
  • 1 csapott mokkáskanál
  • 2 deci író (vagy ugyanennyi kefir)
  • 4 evőkanál folyékony piros ételfesték
  • 1 csapott evőkanál kakaópor
  • 2 darab tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál vaníliakivonat

A sütinyalókákhoz::

  • 2 evőkanál natúr sajtkrém (vagy mascarpone)
  • 10 deka fehér csoki
  • nyalókapálcikák
  • színes tortadara vagy cukorgyöngyök a díszítéshez
  • polisztirolkocka
Clock icon
Előkészítési idő: 10 perc
Elkészítési idő: 80 perc

Elkészítés

A tésztához keverd habosra a vajat a cukorral, majd jöhetnek a keverékhez a tojások és a só is. Ezek után add hozzá az írót és az ételfestéket, majd forgasd össze az egészet a sütőporral átszitált, kakaóporos liszttel. Egy nagyjából 18 centis tortaformában süsd meg 160 fokon, sütőtől függően úgy 45 perc alatt. Ha megsült, tedd félre hűlni. 

Törd vagy gépben aprítsd morzsásra a vörös bársony torta kihűlt tésztáját, és adj 2-3 nagy evőkanál szobahőmérsékletű natúr sajtkrémet hozzá, majd dolgozd el vele. A cél, hogy éppen összeálljon jól gyurmázható masszává – ez a sajtkrém fajtájától és állagától is függ. Ha ezzel megvagy, formázz belőle sűrű golyókat, és szúrd őket a nyalókapálcikára. A golyók mérete, így a szükséges pálcikák száma is tőled függ, ha gyerekeknek készül, érdemes kisebbeket készíteni.

Olvaszd meg vízgőz fölött a feldarabolt fehér csokit, és forgasd meg benne a falatokat, majd állítsd őket egy polisztirolkocka vagy hungarocelldarab közepébe. Szórd meg színes cukorral őket, és tedd félre néhány órára.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.