Képeken Izland csodái az északi fénytől a Gyémánt-partig

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A leghasznosabb tanács, amit az izlandi utamhoz olvastam, az volt, hogy ne álljak meg úton-útfélen minden vízesést, mohás hegyoldalak mögül felbukkanó partot és fűcsomót lefotózni, mert akkor az utam kizárólag fényképezőgép-csattogtatással telik majd. Egyben ez volt a legnehezebben betartható intelem is. A fjordok, vízesések, gleccserek mind újabb és újabb fotóért kiáltanak. Különben úgysem hinné el senki, hogy léteznek.

Galéria ikon

15

Az Izlandra érkező turisták legkedveltebb úti célja a Golden Circle, vagyis az Arany Háromszög körút, ami többek között a Þingvellir Nemzeti Parkot, gejzíreket, vízeséseket, a Kék lagúnát és egy krátert érint.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A körút északi részén található Geysir a világ összes gejzírjének névadó atyja. Igen sűrűn, nagyjából öt-tíz percenként tör ki a forró vízzel teli nyílást körülálló turisták legnagyobb örömére.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Gullfoss nemcsak az Arany Háromszög, hanem a sziget egyik leglátványosabb vízesése is. Nem véletlen, hogy előkelő helyet foglal el a legnépszerűbb látványosságok listáján. Monumentális méretei lenyűgözőek, a folyó vize ezen a szakaszon harminckét méter magasról ömlik a mélybe.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A sarki fény tettenéréséhez körülbelül annyi szerencse szükséges, mintha az ember egy hegyi trollal szeretne találkozni, ugyanis csak a sötétebb hónapokban, október elejétől március végéig látható, ebben az időszakban pedig gyakoriak a felhős éjszakák.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Kerið a Golder Circle utolsó állomása. A vulkanikus kráter körülbelül háromezer évvel ezelőtt aludt ki, a láva helyét pedig lélegzetelállító, türkizkék vizű tó vette át.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A turisták többsége esküszik a Kék lagúnára. Ugyan közel fekszik a fővároshoz, Reykjavíkhoz, ellenben borzasztóan drága. Kevesen tudják, hogy az országban több olyan meleg vizű forrás is van, ami nemcsak természetközelibb, de a belépőért sem kell fizetni. Ilyen a Reykjadalur völgyében csordogáló folyó is, amibe egy néhány kilométeres túra után akár ősszel is meg lehet mártózni.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

Izland nemcsak a tűz és a jég birodalma: a vízeséseké is, amik a déli parton haladva néhány kilométerenként bukkannak fel. A Seljalandsfoss igazi turistacsalogató látványosság. Érdekessége, hogy a lefelé zúgó víz megkerülhető az öblös sziklafal irányában.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Skógafoss vízesést a turistákon túl a filmesek is szívesen felkeresik. Itt forgatott a Vikingek című sorozat stábja, de feltűnik a Thorban is.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

Izlandon a tengerpart sem szokványos: fehér vagy arany helyett fekete homok borítja.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Fjaðrárgljúfur kanyon az Izlandot körbekerülő Ring Roadtól mindössze pár kilométerre fekszik a déli part mentén. A sziget szinte minden zuga tartogat valamilyen meglepetést.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Vatnajökull Izland legnagyobb összefüggő jégmezeje, több mint nyolcezer négyzetkilométer.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Svínafellsjökull a Vatnajökull egyik gleccsere, de amilyen gyönyörű, olyan veszélyes is. Csak komoly felszereléssel lehet rámerészkedni.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A Vatnajökull környékén rengeteg a látnivaló. A Fjallsárlón gleccserlagúna jéghegyei között fókák úszkálnak karnyújtásnyira.

Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

A lagúna vize egy csatornán keresztül jut a tengerbe. A mellette található Gyémánt-part nevét azokról a jégtömbökről kapta, amik a gleccsertől idáig sodródtak.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Galéria ikon

15

Borgarfjörður Eystri az ország egyik északkeleti fjordjában található kis település. Azon kevés helyek közé tartozik, ahol a lundák fészkelnek. Ősszel sajnos elrepülnek a szigetről, de a Borgarfjörður Eystri fölé magasodó hósipkák, zöld hegyek és a fjord látványa mindenképpen megér egy kis kitérőt.
Galéria: Izland lapozgató
Fotó: Jakab Csaba
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.