4 égetően fontos kérdés a filmvilágból, amit sosem mertél megkérdezni

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Veled is volt úgy, hogy édesanyáddal leültél filmezni, és csak úgy ömlöttek belőle a jobbnál jobb kérdések? Mert ő észreveszi a legapróbb logikátlanságot, a legabszurdabb hülyeséget is, és amikor félpercenként nekünk szegez egy kérdést, akkor mi csak hebegünk-habogunk. „Csitt már, inkább figyelj.”

Bár persze édesanya kérdései jogosak is, mert tényleg: a hét törpe mire használta azt a rengeteg gyémántot, vajon milyen mocskos bizniszben voltak? Netán valami kizsákmányoló háttérhatalom állt mögöttük? Csubakka hogyan ürített anélkül, hogy a hosszú szőrét bepiszkította volna? És így tovább. Persze nem minden találós kérdésre van hivatalos válasz, de mi megpróbáltuk megtalálni a megfelelő magyarázatot.

1. Mivel kezdett foglalkozni John Wick, miután visszavonult a gyilkolászásból?

Az első John Wick legelején megtudjuk, hogy főhősünk visszavonult a bérgyilkos melóból, majd rövid ideig nászúton volt feleségével, aki ezután tragikus módon elhalálozott, John pedig egy kicsit alsógatyában mászkált a félhomályba burkolózó házában. Azt is megtudjuk, hogy a mordályletétel és kutyája halálának bosszúhadjárata között öt év telt el. A kérdés tehát:

Idézőjel ikon

mit csinált John Wick öt hosszú évig?

Mert nem lehet egyszerűen semmit csinálni, Mr. Wick élete csupa kaland és adrenalin volt, amit a visszavonulása után erősen hiányolhatott. Egy gyilkológép, aki éveken keresztül a legveszélyesebb fószereket nyírja ki, képtelen csak henyélni a kanapén délutánokon át és a Netflixen csüngeni, nem?

Az eredeti forgatókönyv egyébként szót ejt erről: John Wick kitanulja a könyvkötés mesterségét, ami önmagában is egy szép hívatás − a rombolás és pusztítás után lelket gyógyító az igényes, aprólékos, nemes munka. Annyira, hogy Keanu Reeves − aki maga a megtestesült csodálat és jóság − maga is kitanulta a mesterséget. A színész szerint leforgattak pár jelenetet (a linken fotók a forgatásról), amelyekben Wick viktoriánus korabeli gyerekkönyveket restaurál, amiket aztán a klasszikus akciófilm-formula miatt − kevesebb karakterépítés, több pisztolykarate − kivágtak. Pedig milyen jól állna mindez egy romantikus komédiában, ahol Wick, a szenvedélyes könyvkötő szerelembe esik egy pimasz, de ellenállhatatlanul csinos Kindle-rajongóval.

Ékes bizonyíték arra, hogy Reeves könyvet köt
Fotó: Summit Entertainment

2. Hogy borotválkozik Superman?

Kriptoni szuperhősünk tud repülni, tud a szeméből lézert lőni, meg tudja hajlítani az acélt is, átlát majdnem mindenen, megfordítja az időt, illetve képes arra is, hogy újabb és újabb bőrt lehúzzanak a sztorijáról annak ellenére, hogy általában ezek borzalmasan sikerülnek.

Idézőjel ikon

De vajon tud-e borotválkozni?

Kétségkívül hülye kérdés, de mégis: ha ez a férfi bármit szét tud csapni a szeméből kilövellő lézerlövedékével, akkor hogyan tudna kárt tenni egy borotva a szakállában? Vagy a szakálla gyengébb? Kriptoni pengét használ? Beül a kandallóba reggeli rutinként, hogy leégjen az arcszőrzete?

Van arcszőrzete, mert láttuk már szakállal az Acélemberben is. Az egyik jelenetben még szép borostája volt, a következőben már sehol semmi. A kérdés a hogyan. És nem, a Gillette „elég puha egy finom hölgynek, elég erős az Acélembernek” reklámja egyáltalán nem hihető.

Mielőtt kiderítenénk az igazságot, próbáljunk meg végigzongorázni minden eshetőséget. Lehetséges, hogy valamelyik szuperereje az, hogy egy szempillantás alatt eltünteti a borostáját? Lehet, hogy ha nagyon hangosan ordít és erőlködik, akkor visszahúzza a szőrszálakat a bőre alá? Batmannek vajon van köze mindehhez?

Egyik sem talált. Ugyanis, ha Supermannek szüksége van egy alapos borotválásra, egyszerűen csak a tükör elé áll, majd lézert vet szemeivel, a tükör pedig visszaveti a sugarakat, hogy aztán megnyirbálja a borostáját. Érthető: csak ez az, ami olyan erős, mint maga Superman. Annyi hátránya talán van ebből, hogy minden reggel égetett hajtól bűzlik a fürdője. Valamit valamiért.

3. Hogy jött létre a Szörny Rt. társadalma?

A népszerű Pixar-animáció egyik legnagyobb misztériuma, hogy a szörnyek, akik egy titkos világban élnek, hogyan tudnak ennyit az emberi életről és érzelmekről, miért építették fel a saját világukat pontosan ugyanúgy, mint az emberek? Hogyan és mikor tanultak az embertől a szörnyek? És akkor csapjuk hozzá azt a felvetést is, hogy vajon van-e bármilyen egyezményük a Toy Story játékaival?

A dvd-lemez egyik bónusza elmondja, hogy a szörnyek tulajdonképpen félrement neandervölgyiek. Régen ugyanis kétféle emberfajta létezett. Voltak a manok, akik ítélkezők, bántók voltak. Ezek voltunk mi! És voltak a monok, egy kedves, egymást segítő csoport, akik nagyban hasonlítottak a manokra, ám mégis büdösek voltak. A manok így megtámadták a monokat, akik a vereség után átrepültek az óceánon, és egy titokzatos szigetre költöztek. Felfedeztek egy gyümölcsöt, ami nagyobbá és rondábbá torzította őket többféle módon.

Ezért ennyire mások, mint az ember, de ezért különböznek egymástól is: leszármazottaik a monoknak, habár már régen elhagyták a távoli szigetet. Egyik Pixar-filmnek sincs ennyire sötét, ijesztő és bizarr múltja, ugye? Fajirtás, migráció, metamorfózis.

4. Miért félmeztelenek az Alkonyat vérfarkasai?

Az internet régen olyan boldogtalan hely volt, hogy a borzasztó politikai és gazdasági hírek és a ripacskodó influenszerek helyett arról volt szó, hogy mennyire méretes trágyadomb az Alkonyat-filmek minden egyes perce. Mind az öt film tulajdonképpen pontos metaforája volt az átsületlen, sótlan kenyérnek, amibe beleborult a fűrészpor, meg talán a petróleum is. Tényleg nem sok értéket találhattunk benne, így aztán számtalan kérdés is friss artézi vízként törhetett bennünk a felszínre.

Például mi a fészkes fenéért mászkálnak mindenhova a fiatal, sármos, kigyúrt vérfarkas férfiúk felső nélkül? Persze egyértelmű, hogy a női szexuális ingereket szeretnék felkorbácsolni, de van egy másik magyarázat is:

Idézőjel ikon

mert szegények, mint a templom egere.

Legalábbis ahhoz szegények, hogy a minden egyes vérfarkassá változásnál szétszaggatott pólókat folyamatosan cseréljék. És hát így „nem tudsz elszaggatni semmit, ha nem viselsz semmit” alapon aztán megoldódott a gond.

A filmkészítők szerint a Quileute törzs tagjai egyébként nem sok pénzt keresnek, így különösen nem pénztárcabarát számukra az, hogy naponta ötször járják végig a plázákat új pólók után kutatva. Szóval tegyük rendbe: a vérfarkasok nemcsak szexik, de környezettudatosak is, és emellett pedig a 42 fokos testükkel arra sincs szükségük, hogy az északnyugati hideg ellen védekezzenek.

De azért van egy sanda gyanúnk: hogy mégis, mindez csupán csak kifogáshalmaz arra, hogy félmeztelen férfiak mászkáljanak a mozik vásznain, és lányok tízezreinek pénzét jó mélyre tegyék zsebre a ravasz filmstúdiók. De ez csak egy ártatlan feltételezés.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.