Itt a Mindent Megváltoztató Információ: a Coleslaw nem is amerikai saláta

A kicsit édes és nagyon majonézes köret története jó eséllyel már a római korban kezdődött, és a ma ismert receptje sem éppen új, hiszen már a 18. századból maradtak feljegyzések róla. Nem, nem a tengerentúlról, hanem egy holland receptben bukkant fel először a káposztás-zöldséges majonézes keverék, aminek neve hollandul talán nem meglepő módon káposztasalátát jelent. Akárki nyúlta akárhonnan, a helyzet továbbra is az, hogy ez a saláta az egyik legnépszerűbb fogás a burgerek és húsételek mellé, csak éppen eredetileg nem az Egyesült Államokból indult.

Később jó eséllyel a holland bevándorlók vitték Amerikába, ahol először az 1700 as évek végén jelentek meg róla feljegyzések. Itt aztán nekiálltak variálni. Még bourbonnel is készíthetik, bár akkor már „Drunkslaw” a neve. Mellette ismerte „Broccolislaw” kifejezés is, amiben természetesen brokkoli kerül a káposzta helyére, esetenként mellé. Úgyhogy itt a napi gasztrotörténeti sokk: egyik kedvenc salátánk gyökere bizony Európa. Mi lesz a következő? A japán gulyás csipetkével? A lichtensteini túró rudi?

Ha marad belőle, akkor szendvicsben a helye.
Ha marad belőle, akkor szendvicsben a helye.VeselovaElena

Hozzávalók 4 személyre

  • 0.5 fej káposzta
  • 1 nagyobb darab sárgarépa
  • 2 szál újhagyma
  • 0.5 teáskanál őrölt kömény
  • 1 pohár jogurt (tejföl is tökéletes)
  • 1 deci majonéz
  • 1 evőkanál porcukor
  • ízlés szerint só és citromlé
Recept idők

Elkészítés:

Vágd a zöldségeket egymáshoz nagyon hasonló vékony (julien/zsülien) szeletekre, keverd őket össze, add hozzá a joghurtot, a majonézt, majd ízesítsd sóval borssal citromlével, porcukorral és a köménnyel. Akkor a legfinomabb, ha állt néhány órát a hűtőben. Húsételek mellé és szendvicsekben is tökéletes.

Ideje, hogy elkészítsd a saját savanyú káposztád, itt a recept! Ideje, hogy elkészítsd a saját savanyú káposztád, itt a recept!

Miért is vennéd meg a boltban, ha minimális erőfeszítéssel megcsinálhatod magadnak? Mutatjuk, mi kell hozzá.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Kímélő hétvégi fogás: sült karaj őszi, kecskesajtos-diós salátában

Ha valami könnyűt ennél annak érdekében, hogy elkerüld az őszi pluszkilókat, keverd kedvenc húsaid egy-egy remek, gazdag salátába. Így az ismerős ízekről sem kell lemondanod, miközben jóval kevesebb kalóriát viszel a szervezetedbe.

2021. október17., 10:24

Avokádós tonhalsaláta – önmagában és egy wrap belsejében is finom

Csupa egészséges kedvenc együtt: avokádó, tonhal és egy rakás zöldség. Mint ahogy bármelyik, igazán finom alapanyagokból készült ételt, ezt sem kell bonyolítanod és agyonfűszerezned, elég, ha az összes hozzávaló minőségére odafigyelsz.

2021. október1., 10:44

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Ez az egyszerű avokádó-cékla saláta tökéletes őszi köret lesz

Az avokádótól krémes, a céklától különleges ez a remek saláta, és naná, hogy mivel ősz van, egy kevés friss zöld alma és ropogós, pirított dió sem maradt ki belőle.

2021. szeptember26., 12:52

Köretre nincs idő? Dehogynem, jöjjön a kuszkusz!

Már megint egy remek recept, aminek végeredménye néhány mozzarellafalattal tökéletes főétel lehet, ha pedig húsevőknek készíted, izgalmas köretként tálalhatod. Egy jó, fűszeres bárányköfte például még magasabb szintekre emelkedik mellette.

2021. október9., 12:00

Csípős csicseriborsós ragu petrezselyemmel

Ez a remek ragu akár köretként, de vegetáriánus vendégeknek főételként is tálalható egy nagy adag párolt rizs tetején.

2021. augusztus19., 10:24

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek