Megvannak a legjobb ketchupok, számos terméket kifogásolt a Nébih

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ketchupokat vizsgáltak a legújabb Szupermenta teszt során a Nébih szakemberei. A hivatal munkatársai összesen 38 terméket vontak ellenőrzés alá, amelyek közül 19 tartósítószerrel, 19 pedig tartósítószer felhasználása nélkül készült. A vizsgálat 25 ketchup esetében tárt fel kisebb-nagyobb jelölési hiányosságokat.

A hatósági laboratóriumi vizsgálat válogatott szempontrendszer alapján történt. A szakemberek elemezték többek között a növényvédőszer-maradék, a glutén, a zeller, a vízben oldható szárazanyag-tartalom, 15 féle színezék, a tartósítószerek és bizonyos szerves savak, valamint a cukor és az édesítőszerek mennyiségét, illetve jelenlétét. A vizsgálat a már megszokott módon kiterjedt a termékjelölés jogszabályi megfelelőségének ellenőrzésére is.

Honnan tudjuk, mennyi paradicsom van a termékben?

A szerteágazó elemzéssel nyilvánvalóvá vált, hogy az összetevők között feltüntetett sűrített paradicsom mennyiségét többféleképpen jelölik, legtöbb esetben csak a sűrített paradicsom százalékos arányának megadásával, aminek nem ismert a szárazanyag-tartalma, emiatt azonban a fogyasztók számára nem derül ki egyértelműen a termék valódi paradicsomtartalma. A hatósági ellenőrzés 20 termék esetében tárta fel ezt a helytelen jelölési gyakorlatot. A probléma orvoslása érdekében a Nébih előírta a gyártók és a forgalmazók számára az átlagos paradicsomtartalom megadását, azaz annak az információnak a feltüntetését, hogy 100 gramm ketchup hány gramm paradicsom felhasználásával készült, továbbá a felelős élelmiszer-vállalkozókat kötelezte a határidőket is tartalmazó intézkedési terv elkészítésére.

Az ellenőrzéskor biztonsági, illetve minőségi hiba nem merült fel, de a termékek címkéin található jelölések több szempontból sem feleltek meg az előírásoknak. Előfordult, hogy adalékanyag-mentesként jelöltek egy terméket, amely valójában többféle adalékanyagot is tartalmazott, de akadtak hibák a „light” és a tápértékjelölésben feltüntetett cukor mennyiségének jelölésével is.

Egyáltalán nem mindegy, hogy miből készül
Fotó: DenisMArt / Getty Images Hungary

A 38 termékből 25-tel szemben hatósági eljárás indult. A kisebb jelölési hibák miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hibák esetében élelmiszer-ellenőrzési bírság kiszabása történt, összesen mintegy 300 000 forint értékben.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket vakon kóstolásos módszerrel. Ennek eredményeként kétféle kedveltségi rangsor született, különválasztva a tartósítószer felhasználásával készült és a tartósítószermentes termékeket.

A tartósítószer felhasználásával készült termékek értékelésénél a Kalocsai ketchup végzett az élen, holtversenyben a Felix ketchup termékével. A második helyezést a Tesco ketchup nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára az Aro ketchup léphetett fel. A tartósítószermentes termékek között a Lomee Premium paradicsomketchup csemege nyert, a Lomee Premium paradicsomketchup édesítőszerekkel készített változata pedig az ezüstérmet tudhatja magáénak. Harmadikként az Alnatura Bio paradicsomos ketchup szerepelt a rangsorban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.