Estée Lauder, az igazi magyar szépség – némi hamis csillogással

Estée Lauder nevét az egész világon ismerik, hiszen az egyik legnagyobb kozmetikai márkáról van szó. De ha azt mondjuk, Josephine Esther Mentzer, akkor már keveseknek ugrik be, hogy ugyanarról az asszonyról van szó, aki ráadásul részben magyar származású.

A leendő amerikai üzletasszony 1906 júliusában jött a világra Josephine Esther Mentzerként New Yorkban. A kis Josephine fél életében romantikus legendákat gyártott arról, hogy szülei gazdag amerikai, máskor osztrák vagy francia arisztokraták voltak, akik tejben-vajban fürösztötték – ám önéletrajzi könyvében már őszintén ír az igazságról. 

Édesanyja, Rose magyar zsidó családból származott, szülei Sátoraljaújhelyről és Gelléről kerültek össze. Rose öt gyermekével 1898-ban vándorolt ki Amerikába, hogy csatlakozzon férjéhez, Abraham Rosenthalhoz. Az Újvilágban aztán a cseh boltoshoz, Max Mentzerhez ment hozzá 1905-ben – Rosenthallal nem tudni, mi történt. Egy évvel később született lányukat az anyuka kedvenc nagynénje után Esztinek szerették volna elnevezni, ám az utolsó pillanatban mégis Josephine lett a baba neve. Ennek ellenére egész életében Esztinek, angolosan írva Estee-nek becézték. Ezt egészítette ki Josephine felnőtt nőként, feleségként egy ékezettel, hogy neve franciásnak tűnjön.

Estée Lauder portréja
Estée Lauder portréjaFotó: Evening Standard / Getty Images Hungary

Az első krém

Ez a picit hamis csillogás egész életében ott lengett körülötte. A kozmetikumokkal vegyész nagybátyja, a szintén magyar származású John Schotz hozta össze, aki már akkor lelkesen keverte a bajuszápolókat és a csodatévő bőrápoló krémeket. A kis Estee nemcsak figyelte az eseményeket, de végigkövette a csodakrém gyártásának folyamatát, közben pedig kereskedő apjától megtanulta az üzleti élet alapjait. Egy életre szerelmes lett a bőrápolásba, és ettől kezdve folyamatosan azon dolgozott, hogy tökéletesítse és eladja nagybátyja termékeit.

Estée Lauder és Ivana Trump 1986-ban
Estée Lauder és Ivana Trump 1986-banFotó: Bert Morgan / Wikimedia Commons

Az első és utolsó férj

Miközben egyik Estée Lauder-kozmetikum követte a másikat a piacon, kiötlőjük férjből csak egyet ismert: Joseph Lautert. 1930-ban házasodtak össze, később pedig a jobban hangzó Lauderre változtatták a nevüket. Férje oldalán Estee végre megalapíthatta vágyai tárgyát, egy saját kozmetikai céget, az Estée Lauder Companies-t. Addig is folyamatosan árulta különböző termékeit, de közel sem akkora sikerrel, mint később. A házasságból két fia született, Leonard 1934-ben, Ronald pedig 1944-ben. Közben két dolog történt: Estee feladta színésznői álmait, és teljes egészében a kozmetikumoknak szentelte magát, illetve 1939-ben elhagyta a férjét, és csak három év múlva tért vissza hozzá. Ettől kezdve már a férfi haláláig együtt maradtak.

Al D’Amato, Estée Lauder, Evelyn Lauder és Leonard Lauder 1984-ben
Al D’Amato, Estée Lauder, Evelyn Lauder és Leonard Lauder 1984-benFotó: Images Press / Getty Images Hungary

Siker és depresszió

Miközben üzletileg egyre sikeresebbé vált és a családi élete is rendeződött, a szépség nagyasszonya egyre lehangoltabbnak, depressziósabbnak érezte magát. Az üzleti életet ekkor még bőven a férfiak uralták, közéjük kellett beverekednie magát nőként úgy, hogy két gyerek nevelése nyomta a vállát. Szinte minden percében csinált valamit, szépségszalonokban mutatta be termékeit, üzletkötőket vett fel, stratégiákat készített, így aztán hamar kimerült. Miközben építette a birodalmát, bevezette első nagy sikerét, a Youth Dew-t, egy parfümmel kombinált fürdőolajat, majd jött a máig népszerű Re-Nutriv krém. Ekkor híresült el az a mondata is, miszerint „nincsenek csúnya nők, csak nemtörődömök”. Olyan híressé vált, hogy Nancy Reagan, Frank Sinatra, és Grace Kelly is nála vásárolt. Idővel úrrá tudott lenni a depresszióján is, és 1998-ban hatalmas elismerést kapott: egyetlen nőként került be a Time magazinnak A 20. század húsz legbefolyásosabb üzletembere válogatásába.

Élete végére – Estée 97 éves koráig élt – cégét 10 milliárd dollárra becsülték. Fiai üzletemberként és politikusként találták meg a helyüket: Ronald Lauder nemcsak az Estée Lauder társörököse, de többek között a zsidó Világkongresszus elnöke, és egy olyan alapítványt is létrehozott, ami egész Európában, köztük hazánkban is alapított iskolákat. 

Mustra