Évfordulók 2019-ben, amik emlékeztetnek rá, mennyire öreg vagy

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden évben elcsodálkozunk azon, milyen öregek vagyunk, és ez sokszor nemcsak onnan fakad, hogy már két éve, amikor tegnapelőtt kirándultunk a Pilisben, és három éve vettem a vadiúj telefonomat, hanem mikor gyerekkori kedvenc filmjeid átlépik a harmadik ikszet.

És persze ez még sokkolóbb, amikor nemcsak gyerekkori, de már az a film is második, harmadik, tán negyedik évtizedét rója, amely előtt már felnőttként ültél a moziban. Bizarrul gyorsan telnek az évek, ilyenkor két lépést hátrálunk, és döbbenten, erőlködve próbáljuk lassítani az időt, ám az Oroszlánkirály így is, úgy is 25 éves marad.

Igen, jól olvastad. A klasszikus és egyben talán legnépszerűbb Disney-mese már 25. életévébe lép, de nem az Oroszlánkirály az egyetlen, amely korára tekintve számolgatni kezdheted ősz hajszálaidat.

Kezdjük a kevésbé fájdalmas tényekkel

Az, hogy már 2019-et írunk, éppen eléggé szívszorító, hiszen ez azt jelenti, hogy még pár hónap, és búcsút mondhatunk egy évtizednek, ami éppen csak most kezdődött. És pontosan tudjuk, mi történt 10 éve, hiszen éppen az elmúlt hetekben volt népszerű a #10yearschallenge. Idén már olyan filmek lesznek 10 évesek, mint a Watchmen: Az őrzők, a Fel!, a Másnaposok, A bombák földjén, az 500 nap nyár, a Becstelen brigantyk, a Paranormal Activity, az idén folytatással jelentkező Zombieland... és kapaszkodj meg: az Avatar.

Még csak a minap ültünk az IMAX székében, hogy valami egészen új élményben legyen részünk, erre ma már tizedik gyertyáját gyújtja meg James Cameron szeretett Pandorájának tortáján. De mindezen túl az elmúlt 10 év a világunk számára is elképesztő változásokat hozott: például 2009-ben még „csak” 80 millió felhasználó környékén járt a Facebook, az Instagram sehol sem volt, itthon még kifejezetten tombolt az iWiW, a mozikban minden harmadik film az újdonsült 3D-ben tündökölt, a tévében pedig csupán második évadát taposta a Breaking Bad. Azt már fel se merjük hozni, hogy ekkor társadalmunk nagy részének kezében nyomógombos telefon volt. Bizony, mindennek 10 éve, még ha annyira tegnapnak is tűnik.

Múltidézés kamaszmódra

A boldog 2000-es évek, amikor még javában antennás telefonjainkon űztük a Snake-et, amikor még eszünk ágában se volt posztolni minden lépésünket a közösségi médián, amikor még nem tudtuk, mi az a #hashtag. 2004, 15 éve volt, hogy kasszát robbantott A passió, hogy láthattuk Jim Carrey és Kate Winslet szívszaggató drámáját, az Egy makulátlan elme örök ragyogását, hogy a második Kill Bill is véresre festette a mozivásznakat, hogy A hihetetlen család megmentette a Földünket, és hogy a Millió dolláros bébi kiütötte a legtöbb filmes díjat.

A második iksz

Egy boldog évtized búcsúzott. Egy évszázad. Egy évezred. Mindennek lassan 20 éve. Tereljük inkább a témát, túl csúnya ez így? Szembe kell néznünk a tényekkel: a Mátrix idén márciusban lesz 20 éves. Neo két évtizede semmisítette meg Smith ügynököt, ez azért nem semmi. De itt még nincs vége. Emlékszel arra a kérdésre, hogy „melyik Star Wars-trilógiát bírod jobban: az újat vagy a régit?” Na, most ez az „új trilógia” éppen 20 éve indult útnak, és azóta korántsem nevezhető újnak – mivelhogy idén érkezik a legújabb trilógia befejező része. A Baljós árnyak 1999 májusában rabolta ki a mozik kasszáit és a nézők pénztárcáit, hatalmas ováció övezte az örömünnepet, mikor a kedvenc galaxisunk visszatért a vásznakra. 20 éve nyáron mutatták be az Amerikai pitét is, amin egy egész generáció vált serdülő fiatallá... Aki még emlékszik erre a filmre fiatalkorából, az tuti nem úszta meg azóta két őszhajszállal. Az Ideglelés – The Blair Witch Project, a found footage stílusának megteremtője is idén ünnepli évfordulóját, a Harcosok klubja, a Hatodik érzék, a Halálsoron, A tehetséges Mr. Ripley, az Álmosvölgy legendája is idén lesz 20 éves. Micsoda év volt ez az 1999!

1994 se volt gyenge

És megint fel kell hoznunk ezt, de igen, 25 éve volt, hogy Afrika szavannái felett magasba emelte Rafiki Szimbát, mikor aztán felharsant szuahéli nyelven a

Idézőjel ikon

Nants ingonyama bagithi Baba, Sithi uhm ingonyama.

Te is érzed ezt a szorító érzést a mellkasodban? Nincs vége: a hülye gesztusairól és őrültségeiről, ámde zseniális szimatáról híres Ace Ventura is már 25 éves lesz, mint ahogy Jim Carrey-vel A maszk és a Dumb és Dumber is már második évtizedének közepét tapossa, ugyanígy a Forrest Gump, a Született gyilkosok, A remény rabjai, az Ed Wood, az Interjú a vámpírral. De kapaszkodj meg a szék karfájában: a Ponyvaregény is már 25 éve van köztünk!

30+ felett már ki számolja

Az talán sokkolóbb, ha azt mondjuk, hogy a 2000-ben született ifjak idén 19 évesek lesznek, talán pont azért, mert az elmúlt 20 évben fordult nagyot a világ. A harmincasok még a megboldogult 80-as években rázták le magukról a tojáshéjat, az ekkor készült filmeken pedig legtöbbször látszik a kor, mégis halhatatlan klasszikusok. Például a Kedvencek temetője, a Holt költők társasága, a Tim Burton-féle Batman, a második Vissza a jövőbe, a Született július 4-én. 1989 nem csak történelmi szempontból volt erős év. És hogy ugorjunk egy tízest... vagy inkább ne áruljuk el, hogy az 1979-esek már a negyedik ikszbe lépnek idén? De van egy jó hírünk is: ahogy A nyolcadik utas: a halál, az Apokalipszis most, vagy a Brian élete, úgy a negyvenesek is lehetnek örök érvényű zsenialitások.

És itt inkább állítsuk is meg a nosztalgiavonatot, mielőtt még sírva fakadunk és depresszióban töltjük a nap hátralevő részét. Inkább gyorsan szökkenjünk vissza a valóságba, fussuk át a reggeli bevásárlólistát, nézzük meg, hogy mindent leadtunk-e határidőig a főnöknek, meg... szóval, ne aggódjatok, nagyon jó év lesz ez a 2019 is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.