Mit kezdj a Super Bowllal, ha az eredmény érdekel a legkevésbé?

Olvasási idő kb. 9 perc

Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezik meg az ötvenharmadik Super Bowlt, vagyis a legjelentősebb amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntőjét. Az eseményről készülő tévéközvetítés az egyik legnézettebb műsor az Egyesült Államokban, és világszerte is milliókat ültet a képernyők elé. A hozzá kapcsolódó show, a promóciós és reklámbevételek csak amerikai mércével mérhetők.

Itthon is egyre többen vannak, akik sportértéke miatt várják hetek óta az év mérkőzésének közvetítését, de a Super Bowlt előkészítő felhajtás a mezőnygólról, a fumble-ről, a sackről, a támadóyardról vagy a tight endről mit sem tudó hozzám hasonlóknak is érdekes lehet.

Az amerikaifocival és a Super Bowllal kapcsolatos érdekességek következnek – szigorúan laikusoknak.  

A csapatok

Nem csak a játék más itt (a tengerentúlon ez a fajta foci a „football”, a tengeren inneni labdarúgást pedig „soccer”-ként ismerik, és a két játék szabályai köszönőviszonyban sincsenek egymással), hanem a körítés is.

Vegyük például a csapatneveket! Naná, hogy a legjobb az Újpestnek, a Fradinak, a Haladásnak vagy a Kisvárdának, esetleg a Reálnak vagy a Bayernnek szurkolni, főleg, ha tényleg meggyőződéses drukker valaki, de azért az sem lehet rossz, amikor az ember szíve olyan elnevezésű csapatokért kalimpálhat, mint az Arizonai Kardinálispintyek vagy éppen a Cincinnati Bengáli Tigrisek, nem igaz? 

És a csapatok logói…! Nagyon dizájnosan néz ki egy-egy embléma (nekem a Carolina Panthers és a Denver Broncos a kedvencem ebből a szempontból), és nem lennék meglepve, ha az amerikaifocihoz nem sokat konyító tömegek a logó alapján döntenék el, melyik csapatot fogják biztatni hétfő hajnalban.

3-án (az amerikaiak a vasárnapi esti főműsoridőben fogják látni) a New England Patriots és a Los Angeles Rams csap össze – gyors emblémacsekk, és nekem már torkomra is tolul, hogy gyerünk, Rams!!!!

Mercedes-Benz Stadion

Az Atlanta Falcons új otthonaként 2017-ben felhúzott, 75-83 ezer fő befogadására alkalmas hodálynak messze földről csodájára járnak. A hipermodern, különleges alaprajzú épületet záró óriás háromszögek a fényképezőgép blendéjéhez hasonlóan nyílnak és záródnak, a stadionban futurisztikus, mindentudó mesterséges intelligencia és olyan, 360 fokos körkivetítő működik, mely a stadion minden pontjáról jól látható. Ja, és állítólag 40 gigás wifi is hasít. Külön érdekesség, hogy a stadionba érkező látogatót a világ legnagyobb madárszobra (egy 20 méter szárnyfesztávolságú, a labdát éppen elragadó sólyom) díszíti, aminek alkotója egy fiatal magyar szobrász, Szőke Gábor Miklós. A szobor (mely tulajdonképpen az itthoni Fradi-pálya előtti sas nagyobb testvére) előkészítési munkálatairól itt számolt be részletesen az Index NFL-blogja. 

Kabalák

Amerikában hihetetlen népszerűségnek örvendenek a sportcsapatok kabalái. Nemcsak a foci, de a kosár- és hokicsapatok is rendelkeznek valamilyen totemmel, aki a mérkőzéseken „életnagyságban” is megjelenik.

Sőt, nem csak a pályán tűnnek fel. Az USA-ban egy-egy város életében olyan nagy szerepet játszik a helyi mascot, hogy nem csoda, ha éppen ő tart drogprevenciós előadást, esetleg ő vezeti a jótékonysági árverést. A kabalák (csapatuk nevében, természetesen) rendszeresen szót emelnek különböző környezet- és állatvédelmi kérdésekben, propagálják a bűn- és baleset-megelőzést, sőt arra is figyelmeztetnek, hogy mindenki rendesen kapcsolja be a biztonsági övét.

Tapsos belépő
Fotó: Shutterstock

Ilyen figurák egyébként nálunk is vannak, az egyik legkalandosabb sztorija a többször lecserélt Fradi-sasnak van, a jelenleg aktuálisat elég sokat kritizálták. Döntsék el az olvasók, hogy jogosan éri-e a majomszerűség vádja a figurát.

A gyerekek meg – akár jól sikerült, akár semmire sem hasonlít a jelmez – az imádat és a rettegés között ingáznak, ha az életnagyságú kabalákról van szó, tele a net „vicces” gyűjteményekkel ebben a témában. 

De a mascotok élete sem csak játék és mese, a pálya szélén állni nekik sem életbiztosítás. Nemrég a New England Patriots kabalája, Pat járt pórul, amikor a New York Jets söprögetője „játékból a földre vitte”. Jamal Adams egy átlagos termetű NFL-játékos, akinek a lendületesen közeledő 96 kilója úgy elsöpörte Patet, hogy szegény kórházban kötött ki. 

Maszkulin vadállatság

Na igen, ez a sportág már csak ilyen. A test-test elleni küzdelem, az óriási vállak és arcketrecek, a minden izomcsoportot és az elsődleges nemi jellegeket is kidomborító nadrágok világában 7 bíró felügyeli a rendet, a szabálytalanságokért territóriumvesztés jár, és a túltolt macsóság alapkövetelmény. Naná, hogy cheerleader meg a tökéletes testű és mosolyú barbie-lányokból lesz.

Az elmúlt években komoly kritika fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, az NFL olyan egyoldalú, sztereotip és káros üzenetet közvetít a férfiasságról, ami alapjaiban befolyásolhatja a felnövő amerikai generáció értékrendszerét. A meccseken egy rakás jól fizetett, izmos, erős, sokszor agresszív hapsi dicsőül meg, de az utóbbi időben rendesen potyognak a szentképek a falról. 2014-ben szivárgott ki egy videó arról, ahogy egy Ray Rice nevű NFL-játékos egy liftben durván bántalmazta a menyasszonyát, és az azt következő időszakban más játékosokról is kiderült, hogy agresszívan léptek fel. Bár persze a párkapcsolati erőszakosság messze nem egyenes következménye ennek a sportnak (nem csak bennük élhet ott az állat), a fenti eset, annak visszhangja (a Liga először lassan és határozatlanul reagált), sajtómegjelenései a narratíva megváltoztatásáért kiáltottak.

Mára már van férfi vezérszurkoló és női bíró, a 2018-as szezonra pedig ki is jött egy olyan reklám, ami 10 éve még elképzelhetetlen lett volna, mert szerepeire nem találtak volna befűzhető top játékost. Pedig Eli Manning és Odell Beckham Jr. nem csinál semmi különöset; a sztori szerint (ha jól értelmezem) vicces gólörömöket gyakorolnak, de mindezt a Dirty Dancing zenéjére, kecses táncmozdulatokkal, és nem a szokásos kakaskodó hangulatban.

Reklámok

És ha már reklámok. A Super Bowl tévéközvetítését akkora érdeklődés kíséri az USA-ban, hogy a műsorblokkban bemutatott reklámok tulajdonképpen önálló kulturális kategóriát képviselnek. Sokan vannak, akiket a foci nem, a reklámok annál inkább a képernyő elé ragasztanak, reklámszakemberek szerint pedig csak ezeket a hirdetéseket nézi valóban meg az amerikai tévéző, és csak ezek azok, amikről még másnap is szó van.

Nem csoda, hogy a reklámhely nem olcsó mulatság (30 másodperc akár 5 millió dollárt is kóstálhat), és a hirdető cégek egymást és tavalyi marketingstratégiájukat túlszárnyalva próbálnak maradandót alkotni igényes képi világgal, humorral, társadalmilag is érvényes üzenetekkel és kameókkal. A reklámokat már a meccs előtti hetekben alig várják az érdeklődők, körülbelül úgy, mint a sneakermániások a legújabb jeezy release-t. Már most tele van a Youtube „kiszivárgott” reklámokkal, és a hirdetők közt olyan giga márkákat találunk, mint az Audi, a Colgate vagy a Pepsi. A sokat látottak órákig elvitatkozhatnának azon, melyek minden idők legjobb Super Bowl Adjei – nem is kell feltétlenül dönteni. De olyan klasszikusokat, mint az Apple 1984-ben kijött, Orwell munkájára utaló, Ridley Scott rendezte hirdetését talán érdemes megnézni. Eszembe jutott a Wrecking Ball. Neked nem?

Sztárok

Természetesen mind a 32 NFL-csapat büszkélkedhet sztárrajongókkal, akik rendszerint ki is teszik a kirakatba, kit támogatnak. A teljesség igénye nélkül: Phelps a Baltimore Ravensnek, Kid Rock a Detroit Lyonsnak, Bushék a Houston Texansnak, Jonny Depp a Miami Dolphinsnak, Brad Pitt a New Orleans Saintsnek, Macklemore a Seattle Seahawksnak szurkol, Daniel Radcliffe meg a New York Giants-et élteti, amikor épp nem kviddicsben utazik. Árpa Attila, az itthoni amerikaifoci egyik úttörője és gyakorlója, hétfőre virradóra a Ramsnek fog drukkolni.

Sztárok a pályán is vannak/voltak. Napjaink egyik (a teljesen outsider médiafogyasztók számára is ismert) NFL-alakja Tom Brady, akiről még azoknak is lehet tudomásuk, akik csak női magazinokat olvasnak, és még az európai foci sem éri el az ingerküszöbüket. A 41 évesen is kiváló formában lévő NFL-sztár civilben (már ha van neki ilyen élete) Gisele Bündchen férje és legnagyobb csodálója. A döntőben nem lesz könnyű dolga, mert vasárnap este egy nála egészen pontosan 17 évvel és 72 nappal fiatalabb játékossal csap majd össze. Ez a különbség egyébként a döntők történetének legnagyobbja két irányító játékos között. 

És még egy híresség, akit azok is ismernek, akik nem követik az amerikaifocit. O. J. Simpsont itthon például nem azért tartjuk számon, mert jó játékos volt (bár állítólag egyáltalán nem volt rossz).

Az exsportoló a kilencvenes évek elején még a Csupasz pisztoly sorozatban játszott, majd 1994-ben volt felesége és annak barátja brutális meggyilkolása miatt fogták perbe. A legendás ügyben, ahol egyébként gyakorlatilag minden bizonyíték ellene szólt, végül felmentették, a felmentő ítélet pedig még nevetségesebb lett annak fényében, hogy a következő évben Simpsont nagy összegű kártérítésre kötelezték a volt feleség családja felé. Simpson tavalyelőtt egy másik ügy miatt kapott, immár letöltendő börtönbüntetésből szabadult 9 év után, jó magaviseletére tekintettel.

Félidőshow

És sztárok nemcsak a csapatokban vagy a lelátón tűnnek fel, hanem az úgynevezett Half Time Show-ban, vagyis a játékidő felénél tartott koncerten. Nagyjából mindennek a teteje itt fellépni, mert elképesztő presztízs- és reklámértékkel bír a művészek számára.

Nem teljes a lista, de fellépett itt már a Rolling Stones, Prince, Lady Gaga, Madonna, Michael Jackson, a U2, Paul McCartney, Diana Ross, Bruno Mars és a Red Hot Chili Peppers is. A show mindössze 12-15 perces, így ebbe kell beleadni apait-anyait, és a sztárok ki is tesznek magukért, lehengerlő díszletek és körítés mellett nyomják el azt a néhány számot. 2004-ben többek között Janet Jackson és az Justin Timberlake volt műsoron, akik szintén nagyot szerettek volna dobni. A háttértáncosok börleszk-bdsm fellépőruhája és a huszárdobosokból álló sorfal nem volt elegendő, záróakkordként Justin lerántotta Janet egyik melléről az azt fedő valamit. Hogy most véletlenül többet rántott-e le a kelleténél, vagy hogy volt pontosan, azt nem tudom, de az biztos, hogy szegény Janet nagyon elmémesült az eset kapcsán. De inkább ne is ezt idézzük fel, inkább azt, hogy jött vissza Beyoncé onnan, hogy egy hónappal korábban Obama második beiktatásán csak tátogta az amerikai himnuszt. Hát így. 

Mindenmás

Természetes, hogy egy ekkora bulihoz óriási körítés kell, és nemcsak a stadionban, de mindenhol erről az összecsapásról szól most minden Amerikában. A nagy napra készített speciális pólók, kütyük, poharak, más termékek és ételek közül kettőt emelnék ki.

Mivel a döntőt sokan nagy csapatba verődve nézik, a jó házigazda elég enni- és innivalóval készül elő. Hogy mennyi az elég, arról megoszlanak a vélemények, és Amerika egyébként is nagyon great, de az ételekből összetákolt focistadion ötlete egy picit talán túlzás. Igen, egy csomóan vannak, aki szendvicsekből, nacsoszból, csipszből, virsliből, hot dogból és még ki tudja, mi minden másból felépített stadionnal várják a vendégeiket, és a kevésbé szorgosak készen is megvehetik a keretet, a stadion papírvázát csak. Nem tudom, nekem nézni is tereh.

A másik dolog meg csak vicc, de annak remek, még egy 2015-ös Saturday Night Live-ba készült „reklámfilmben” feleségszórakoztató készletet hirdetnek a meccs alatt unatkozó háziasszonyoknak. 

Erre mondják, hogy epik?

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.