Ezeket a sorozatokat várjuk a legjobban idén

Olvasási idő kb. 2 perc

A szórakoztatóipar olyan, mint egy végtelen hullámvasút: ontja magából a jobbnál jobb és rosszabbnál rosszabb termékeket. Mai összeállításunkban megpróbáltuk rekonstruálni, melyik az a 7 sorozat, amit leginkább várunk 2019-ben.

R.I.P. Trónok harca, temetnünk kell Westerost, ezt már tudjuk, és készülünk is rá lélekben, valamint készülünk arra is, hogyan töltsük ki az utána maradt űrt szívünkben és lelkünkben, azaz milyen új kalandokra adjuk fejünket.

Black Monday

Már rögtön az első hónapban egy 80-as éveket idéző fekete humorral fűszerezett sorozatot láthatunk, amiben Don Cheadle tőzsdét robbant. Az előzetest látva elég nagy őrület lesz, valami olyasmi, mint amilyen volt A Wall Street farkasa.

Good Omens

Még a 90-es években lett az azonos című regény rendkívül népszerű, így aki olvasta és szerette, az még izgatottabban várja. Az Amazon Prime stúdiója Michael Sheen és David Tennant főszereplésével készíti el a Good Omens című misztikus minisorozatot, amelyben a Jó és Rossz erői a Föld apokalipszisére készülnek fel – persze mindez vastagon humorba mártva.

What We Do in the Shadows

A 2014-es Hétköznapi vámpírok már kultfilmmé vált, amiben négy haver a modern, zűrös világban próbálják megtalálni a helyüket. Nem könnyű feladat, lévén, hogy vámpírok. A film sikerének köszönhetően mindez a tévé képernyőire költözik, a vég nélküli vámpírpoénok pedig remélhetőleg nem csúfítják el a film kellemes emlékét.

The Witcher

A gamerek már dörzsölik a kezüket, ugyanis a híres lengyel könyvből készült játék mellett sorozat is készül, méghozzá a Netflix égisze alatt, Henry Cavill főszereplésével, akinek szürkés hajú kinézetéről már kaptunk egy rövid betekintőt.

City on a Hill

Kevin Bacon főszereplésével és Ben Affleck ötlete alapján fog futni a 90-es években játszódó krimisorozat, amelyben a bostoni korrupt igazságügyi rendszer mocskába tekinthetünk be.

Watchmen

A hátrahagyottak alkotója, Damon Lindelof újra az HBO-nál alkot, a legendásan híres képregényt viszi tévéképernyőkre, amiből 2008-ban készült a nagyszabású Watchmen – Az őrzők című mozifilm. Titkon reméljük, ez jobb lesz, mint az a film!

Conversations With A Killer: The Ted Bundy Tapes

A Netflix nem hagyja hátra a kivesézős dokusorozatokat se, ezúttal a hírhedt Ted Bundy fejébe költözhetünk be négy rész erejéig, aki 30 gyilkosságot követett el a 70-es években.

The Umbrella Academy

Miután a szuperhős családapa tisztázatlan körülmények között elhunyt, hét testvér – fivérek és nővérek, akikben ugyancsak csörgedezik a szuperhősvér – felteszi a kérdést, hogy történt és ki tette. Képességeik különbözőek, ám épp ezért erősítik egymást – a céljuk pedig egy. A sorozat a Netflixen értesülések szerint februárban lesz látható.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Charlie Simms
Charlie Simms
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.