Adomány tűzifa lesz a Hello Wood karácsonyfáiból

Olvasási idő kb. 2 perc

Több mint 100 tonnányi fát osztanak szét a rászoruló családok között.

Reméljük, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idei Hello Wood karácsonyfák közül is bekerül egy-kettő a világ legkülönlegesebb köztéri karácsonyfa installációi közé. A szociális építészet iránt elkötelezett, Architizer A+ Award-díjas magyar csapat öt óriási karácsonyfát épített fel négy különböző európai városban – a londoni Királyi Botanikus Kertben (Kew Gardens), a bécsi Belvedere kastély parkjában, az óbudai Szentlélek téren, a kőbányai Szent László téren, valamint először egy vidéki várost, Kecskemétet is feldobták a szezonban.

Galéria ikon

13

Galéria: Hello Wood karácsony 2017
Fotó: Lakos Máté / Hello Wood

A Hello Wood sajtóközleményéből megtudtuk, hogy a Magyarországon épített karácsonyfák építőelemeit, az akácfa tűzifákat idén is a rászorulóknak adományozzák, ami azt jelenti, hogy több mint 100 tonnányi fa kerül kiosztásra, amivel legalább 60 család tudja kihúzni a fűtési szezont. A rönköket Óbudán és Kőbányán vízkereszt után (január 6.) osztják szét a rászorulóknak, ebben a Máltai Szeretetszolgálat, a X.kerületben pedig az önkormányzat segít majd, míg Kecskeméten már december 20.után a Kecskeméti Család- és Gyermekjóléti Központ, valamint a Kunszállási Gyermekekért Alapítvány juttatja el a családok részére.

A Világörökség részének számító londoni botanikus kertben és a bécsi karácsonyi vásár egyik legmenőbb helyszínén felállított fákat 400 Magyarországon vásárolt szánkóból építették fel, ám a tervek szerint ezúttal nem gyerekek kapják, hanem néhány évig biztosan “fenyőágként” szolgálnak majd az európai városokban. Kattintsatok a galériára és nézzétek meg a kívül-belül is hangulatos karácsonyi installációkat, ide kattintva pedig megnézhetitek, hogy mit alkotott a Hello Wood a nyáron a Balaton-felvidéken!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.