Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Megnéztük, hol készül az IKEA katalógus, hogy hol gyújtanak fel rendszeresen függönyöket és ott voltunk, mikor a milánói designhét nyertesei először látták élőben az általuk megálmodott bútorokat.
Az IKEA központja Almhultban olyan, mint egy kisváros, ahol van IKEA szálloda, IKEA múzeum, na meg persze a központok. A Malmötől nagyjából 150 km-re fekvő városkában indult el az üzletlánc világhódítása, és a mai napig itt található a termékfejlesztés, a kommunikációs központ és a tesztlabor is, na meg egy csomó más egység, mi viszont csak a legmenőbbeket jártuk be. A prototípus központban ott voltunk, mikor Abhimanyu Singh, a Milánói Designhét versenyén nyert fiatal tervező először láthatta nyertes termékét, megnéztük, hol készülnek a fotók az IKEA katalógushoz és voltunk a tesztközpontban, ahol minden élethelyzetre letesztelik a bútorokat. Olyanokra is, amik valószínűleg soha nem is fordulnak elő egy átlagos háztartásban sem.
A prototípus központ, ahol a csoda kezdődik
Egy véletlen eltévedésnek köszönhető, hogy ott kötöttem ki, ahol egyébként a nagy tervezők is először kikötnek, miután megtervezték az új darabjukat. A prototípus műhely az, ahol a tervezők először kézbe foghatják a 3D nyomtatóval kinyomtatott kancsójukat, ahol először összeszerelhetik a polcukat, megnézhetik az általuk tervezett textilt, vagy ahol kiválaszthatják a végső színét a termékeknek.
Itt tapsikolnak örömükben ha jó és itt borulnak ki akkor is, ha kiderül, hogy ez a valóságban egyáltalán nem olyan klassz, mint ahogyan az a rajzokon és számítógépes modelleken kinézett. Itt találkoztunk azzal az Abhimanyu Singh-gel, aki éppen a tükrös sminktartója prototípusát látta először, ezzel indult egyébként a Milánói Designhét pályázatán. Lelkesen mesélt arról, hogy ez mekkora élmény, majd megbeszéltük, hogy az arany szín talán egy kicsit túlzás lesz, de a letisztult fehér nagyon jól néz majd ki bárki polcán. Egy másik teremben pedig Enrico Comentale, Giorgio Bonadei és José Limbert pakolta össze azt a moduláris térelválasztót, amin polcok helyett gumikötelek tartják helyükön a könyveket.
Itt készülnek az első prototípusok a szövetekre is, legyen szó új kanapéhuzatról, sötétítőfüggönyről vagy párnahuzatról. A központban a textilnyomtatóval bármilyen mintát rá tudnak vinni az anyagokra, a tervezők pedig itt győződhetnek meg arról, hogy például mennyire lesz rózsaszín elefánt a flamingóból ha kicsit gyűrődik az anyag, de például a chipses zacskóból készült Frakta táska is itt született és itt derült ki, hogyan is viselkedik az anyag a gyakorlatban.
Tesztközpont a világ legjobb munkáival
Aki már régóta követi figyelemmel az IKEA munkásságát, az biztosan emlékszik az áruházakban a fotelre, amit egy robotkar nyomogatott egész nap, ezzel bizonyítva, hogy a Poang évekig hű társad lesz, mert egy élet sem lesz elég, hogy annyit ki-be tápászkodj, hogy tönkremenjen. Na aki azt hitte, hogy ez valami reklámfogás, annak eláruljuk, hogy olyannyira nem, hogy ez csak a jéghegy csúcsa a tesztközpont többi dolgához képest.
Kezdjük azonnal a híres cigiteszttel, ami arról szól, hogy az áruházba kerülő bútorszövetekre és kárpitokra égő cigiket tesznek és egészen addig nézik azt, hogy ne lángoljon fel ettől a matrac, amíg a cigaretták maguktól el nem alszanak. Van, hogy anyagokat tartanak 15-20 másodpercig gázláng felé, hogy megnézzék mennyire lángol fel, de az egyszerű terítőknek és függönyöknek is ki kell állni a legkeményebb tűzpróbát. Ez nem azt jelenti, hogy éghetetlen anyagból van, vagy hogy ikeás ágyban nyugodtan lehet ezentúl dohányozni, hanem arról, hogy nehogy valamilyen gyúlékony vagy könnyen éghető anyag kerüljön a lakásba és a szőnyegek, ágyneműk, bútorszövetek, függönyök mind olyan anyagból készüljenek, amiktől nem ég le az egész lakás, ha mondjuk karácsonykor ráesik a csillagszóró egy szikrája.
Az új termékeket és időről-időre a már évek óta a kínálatban szereplő darabokat is letesztelik. A székeket például nem csak arra, hogy kibírják-e ha egy 130 kilós ember 25 ezerszer leül rá, de arra is, hogy mi van ha ez a 130 kilós ember 25 ezerszer rátérdel és a támlát rángatja. A fiókokat is nagyjából ennyiszer nyitja ki és be egy robot, az ágyakon pedig egy henger gurulászik le és fel naphosszat, hogy kiderüljön meddig bírják a strapát. A sütőket egész nap maximális hőmérsékleten járatják, hogy biztosak legyenek benne, hogy a sütő nem gyújtja ki a környékén található konyhabútorokat és még a serpenyőkben is nagyüzemben sütik a palacsintát, hogy látszódjon, hogy egyenletesen melegszik-e a felületük.
A textileket például naphosszat mossák háztartási mosógépben, hogy kiderüljön mennyire fog össze más ruhadarabokat, fakul-e a színe na és mennyire megy össze. De a mosás csak egy dolog, az anyagot rengetegszer dörzsölik egy másik, fehér textilhez, hogy kiderüljön mintás lesz-e a fehér nadrágod az új huzattól. Letesztelik, hogy ne kerüljön olyan anyag forgalomba, ami már két hét használat után bolyhosodni kezd, hogy a kanapédon a cérna megfelelő terhelést bírjon ki, hogy ne töltődjön fel elektromossággal és azt is megnézik, hogy mekkora erő kell ahhoz, hogy egy szövetet szétszakítsanak.
Ellenőrzik az illatgyertyák égését és hat hétre párakamrába is küldik a bútorokat, ahol akár esőerdőt is nevelhetnének, de azt nézik meg, hogy például a fürdőszobai akasztó vagy asztal hogyan bírja a hat hetes folyamatos 80-90 százalékos forró páratartalmat. Tesztelik a csomagolást, hogy ne kelljen szívrohamot kapnod, ha elejtesz egy dobozt és ami a legfontosabb, laikusok azt is tesztelik, hogy mennyire egyértelmű az összeszerelési útmutató. A képlet egyszerű, amíg valami át nem megy a szigorú teszteken, addig nem kerül a boltokba.
Minek kell egy filmstúdió egy bútorboltba?
A kulisszák mögötti világban azt is megnézhettük, hogy hol készül az összes katalógus, illetve minden olyan képi anyag, ami az IKEA honlapján szerepel a termékfotóktól az inspirációkon át a szórólapokig, sőt az összeszerelési útmutatókkal is innen látják el a világot. Almhultban található Európa egyik legnagyobb stúdiója, ahol léptem-nyomon különböző helyiségeket alakítottak ki, vagy éppen építenek egyet.
Mondjuk egy Stockholmra néző konyhát, mellette 10 lépéssel meg egy párizsi utcákra néző emeleti nappalit és ha nem esel át a gazdátlan WC kagylón, akkor velük szemben beléphetsz a tetőteraszos hálóba. A stúdió raktára nagyjából olyan, mint egy nagyobb IKEA bolt raktára, azzal a különbséggel, hogy itt már össze vannak szerelve a bútorok, a kellékraktárban pedig tényleg minden megtalálható a plüssállatoktól az étkészleteken át egészen a falhoz támasztott gitárig. Ha nagyon szemfüles valaki és sok képet nézeget, akkor egyébként találhat ismerős darabokat is, ami több enteriőrben is feltűnik időről-időre. Már ha egyáltalán valaha berendezésre kerül minden, ugyanis azt is megtudtuk, hogy olyan menő 3D grafikusok dolgoznak itt, akik egész éttermeket rajzolnak meg a semmiből úgy, hogy soha nem jössz rá, hogy az egész csak fájlokban létezik.
"Egyszer láttam egy hölgyet, aki az általam tervezett ágyneműből varrt ruhát magának"
Hanna Dalrot az IKEA egyik textiltervezője, többek között ő tervezett mintát az IKEA PS Stockholm kollekciójához is. A kalandozásaink közepette vele is beszélgettünk a munkájáról. "Klassz az esőkabátod!" – kezdte a beszélgetést, majd mikor elmondtam, hogy azért választottam ezt a többi közül a recepción, mert tetszett a mintája, mosolyogva mesélte, hogy örül neki, mert ő tervezte. Igazából egy csomó olyan párnahuzat, függöny vagy akár esernyő mellett mész el egy bútoráruházban, amiről fogalmad sincs, hogyan lett a minta, csak úgy ott van és tetszik, míg mondjuk egy Gucci kollekció esetében a tervező nevét az összes divat őrült ismeri.
"Emlékszem, mennyire furcsa volt, mikor életemben először láttam a bolton kívül, amit én terveztem. Ráadásul egy magazinban láttam, nagyon érdekes volt, de volt olyan is, hogy egyik ismerősöm lakásában láttam egy díszpárnát, de nem tudta, hogy én terveztem, csak tetszett neki, azért választotta. A mai napig mosolygok, amikor a világban járok, esik az eső és látom, hogy valaki olyan esernyővel jár és olyannal szalad a vonathoz, vagy olyan szatyorral megy edzeni, aminek a mintáját én álmodtam meg. Egyszer láttam egy hölgyet, akin egy olyan ruha volt, amit egy általam tervezett ágyneműből varrt. Az a minta csak az ágyneműn jelent meg. De láttam már Stockholm kollekcióból szabott felsőt is. Imádom az ilyen megoldásokat" – mesélte a tervezőnő, aki egy ösztöndíjat nyert még gyakornokként a céghez, de iskola mellett már elindította a saját vállalkozását is és ott kezdett el tradicionális svéd mintákkal dolgozni, amiket kicsit egyszerűsített és modernizált.
100 mintából nagyjából egy jut el addig, hogy gyártásba kerüljön és nagyon nehéz a választás, amikor mondjuk 25 minta közül kell kiválasztani egy kollekcióhoz azt az egyet, ami működni fog. "Fontos tudni, hogy a minták milyen termékekre kerülnek. Más mutat jól egy esernyőn és más egy sötétítőn. Ezért a kiválasztás folyamata alatt a prototípus központban több terméken is kipróbálunk több mintát, hogy megtaláljuk a tökéletest. Szeretem a kézzel rajzolt vonalakat, a fekete-fehér megoldásokat, szerintem ezek időtállóak".
Többek között szalvétákat is tervezett Dalrot, ami azért is érdekes, hiszen ha valami, a szalvéta az aztán nem szól az örökkévalóságnak. "Otthon csak olyan szalvéták vannak, amiket én terveztem. Eleinte valóban nehezemre esett kidobni őket, tényleg rossz volt, de aztán hozzászokik az ember. Szerintem az emberek egyre tudatosabbak, egyre több szó is esik arról, hogy mennyire fontosak a részletek és egy konyharuhát vagy szalvétán megvenni olcsóbb mint mondjuk új függönyt venni az összes ablakra, vagy lecserélni a bútorokat. Azt hiszem ez is egyfajta új trend, hogy az emberek nagyon szeretnek odafigyelni a részletekre. Tegnap például arról volt szó a híradóban, hogy mennyire nehéz Svédországban lakáshoz jutni."
"Egy fiatal sráccal készült riport, aki Stockholm egyik trendi részén vett lakást. Mutatták, hogyan él és az volt a megdöbbentő, hogy nagyon jó és trendi cuccai voltak, de mégis teljesen kusza volt az összhatás. Minden tárgy külön-külön szerepelhetett volna egy magazinban, de mind rossz helyen volt és nem is passzoltak egymáshoz. A konyhájában is trendi szakácskönyvek sorakoztak de mégis olyan szomorú volt, hogy arról a lakásról az jött le, hogy nincs egyénisége és egyáltalán semmi sincs benne, ami a srácból mutat meg valamennyit. A divatos lakás nekem nem erről szól, inkább arról, hogy merj magad lenni és merj olyan lakást berendezni, amilyen te vagy valójában. És ehhez nem kell sok pénz, pont ez a jó, hogy az apró részletektől is tud egy lakás egyedi lenni."
