Több áruházlánc is bojkottálja Ivanka Trumpot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Állítólag a politikának semmi köze ahhoz, hogy a Nordstrom nem árul több Trump cuccot.

Az apját Manhattanből a Fehér Házba követő Ivanka Trump saját nevén futó márkáját már több mint hatvan vállalat, köztük a Neiman Marcus, a Lord and Taylor, az Uber, a Disney és az 1901-ben alapított Nordstrom áruházlánc is bojkottálta. Ezek szerint már meg is van a #GrabYourWallet (Ragadd meg a bukszád) kampány hatása, mely arra buzdítja követőit, hogy messziről kerüljék el azokat a vállalatokat, melyek Trumpot támogatták a kampány alatt, Trump tulajdonában vannak, illetve Trump nevével ellátott ruhát, cipőt és kiegészítőt forgalmaznak.

Ivanka Trump 2011 óta szállított árut a Nordstromnak.
Fotó: Jean Baptiste Lacroix / Getty Images Hungary

Bár a Nordstrom novemberben még azt állította, hogy a politikai helyzet ellenére nem veszi le a polcokról Trump kollekcióját és be is rendelte a tavaszi árut, később mégis meggondolta magát és lefújta cipőrendelését, továbbá úgy döntött, hogy csak a webáruházban rakja ki Ivanka Trump kollekciót. Legalábbis ezt állítja az üzletasszony marketingigazgatója, Rosemary Young.

“A márka teljesítménye miatt döntöttünk úgy, hogy ebben a szezonban nem rendeljük meg a kollekciót. Reméljük, hogy senki nem érti félre és nem értelmezi politikai állásfoglalásként, mivel nem az” – írta a Nordstrom szóvivője a Twitterre és ragaszkodott azon állításához, miszerint azért nem forgalmazzák Trump divatcuccait, mert azokra senki nem kíváncsi.

A Nordstrom 2011 óta árult Ivanka Trump cipőket. A Washingtonpost.com szerint múlt hét csütörtökön már csak négy termék, három pár cipő és egy ruha közül lehetett választani a weboldalon, ezektől 40 százalékkal olcsóbban kívánt megszabadulni a vállalat.

“Ez mindenki számára nagy hír. Megtettétek. Le a kalappal!”– tweetelte ki a hír hallattán a #GrabYourWallett kampány társ-alapítója, Shannon Coulter. Ivanka Trump egyébként számos partnerrel dolgozik együtt, a bevétel legnagyobb része a ruhákból származik, de a cipők (Marc Fisher licensz) és a táskák (Mondani licensz) is jól mentek eddig. A Macy’s áruházlánc 2015-ben bontotta fel velük a szerződést és levette a polcokról a Donald Trump féle kapszulakollekcióhoz tartozó ingeket és kiegészítőket, miután az üzletember “gyilkosoknak” és “erőszaktevőknek” nevezte a mexikói bevándorlókat 2015-ben.

Ruháit, amiket a G-III Apparel Group gyártat le, olyan menő kiskereskedőkhöz sikerült benyomnia, mint az 1898-ban alapított Saks Fifth Avenue. Az Ivanka Trump ékszerek több helyen is kaphatóak voltak Manhattanban, de az üzlet nem volt elég nyereséges ahhoz, hogy életben tartsák, ezért 2015-ben lehúzták a rólót és márcsak a Trump Tower halljában található boltban lehet megvenni a milliárdosnak született üzletasszony ékszereit.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.