Kelet-európai tervezők uralhatják a divatvilágot 2017-ben

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A felkapott régió nagy hatással volt a dizájnerekre és a celebekre is az elmúlt évben.

A Vogue számolt be nemrég arról, hogy mekkora hatással volt a kelet-európai divatszakma a 2016-os évre és köszönhetően a Vetemenst, valamint a Gosha Rubchinskiy körüli kultusznak, Grúzia is reflektorfénybe került. A lap szerint hála a különféle kulturális és politikai tényezőknek az izgalmas régió idén is uralni fogja a trendeket. A hajtás után mutatjuk, hogy miért is olyan menő a kelet-európai blokk!

Két szó: Donald Trump

A Vogue.com szerint könnyen elképzelhető, hogy az egyre furcsább körülmények között megválasztott republikánus elnök arcával díszített pólók lepik el Moszkvát, mivel az Obama kormány alatt is lehetett anti-Obama és anti-Amerika témájú ajándéktárgyakat venni. De az sem kizárt, hogy Trump arca az ismertebb divatházak termékein is feltűnik majd, vagy éppen az amerikai luxusmárkák bojkottját élvező Melania Trumpnak lesz az új kedvence a régióban található divatszakma.


Menő a nemzeti büszkeség

Az Oroszországgal konfliktusban álló országok, mint Grúzia vagy Ukrajna, az öltözködésükkel is előszeretettel fejezik ki nemzeti hovatartozásukat és büszkeségüket. Míg 2016-ban az ukrán népviseleti motívumok voltak divatban, addig idén az olyan feltörekvő tervezők gondolták újra és építettek be kollekcióikba országuk motívumait, mint a kijevi Ksenia Schnaider vagy Anton Belinksiy, míg a grúz Situationist márka odáig ment, hogy a grúz zászlót is felvonultatta a kifutón.

Egyre erősebb a grúz divat

Valószínűleg a Vetements volt a katalizátora, de Grúzia felkerült a divatvilág palettájára és bebizonyította, hogy milyen figyelemreméltó kreatív iparral rendelkezik. Az elmúlt hónapokban olyan feltörekvő márkák debütáltak kollekcióikkal, mint George Keburia, Nicolas Grigorian, Tamuna Ingorokva vagy az LTFR, de nemzetközi divatvilág odáig van a cirill betűs ruhadarabokért is. A Bessarion grúz kifejezéseket nyomott pólóira, Alksandre Akhalkatsishvili a Matériallal karöltve dobta piacra cirill betűs fülbevalóit, míg az LTFR a kezeslábasokra nyomta rá az űrhajós szó grúz megfelelőjét.

Cirill betűkért rajong a celebgyerek és az Urban Outfitters is

Nemcsak Gosha Rubchinskiy vagy Julia Yefimtchuk használja az egzotikussá vált betűket, hanem a nyugati márka, a Heron Preston is, aki szerint túl unalmas lett volna a “style” szót rányomni a garbó nyakára, inkább annak orosz megfelelőjét, a “Стиль-t” használta helyette. Preston húzásának sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még North West is ilyen felsőrészben ment el síelni önimádó szüleivel 2016-ban. Az Urban Outfitters is szemfüles volt és a közelmúltban előrukkolt egy piros pulóverrel, melyen az “Egyenlő jogok” kifejezés orosz megfelelője olvasható, így a Gosha fanatikus tizenéves plázarajongók már 32 fontért, 11.190 forintért részesei lehetnek az élménynek.

A szláv tervezők is reflektorfényben vannak

A Kelet-európai régió szláv térségeinek feltörekvő kreatívosai is a figyelem középpontjában kerültek a közelmúltban, ilyen például a lengyel MISBHV, aki a szupermenő Milk Studiosban mutathatta be 90-es éveket idéző 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját a divathéten.

Fellendülőben van a zenei élet

A szakemberek szerint a zenei élet is pezseg a poszt-szovjet régióban, aminek különösen jól áll, hogy divatba jött a 90-es évek stílusa. A közelinek tűnő évtizedet feldolgozta az ukrán underground énekes, Luna, míg az orosz rapper, Face a fiatal tervező előtt tisztelgett "Gosha Rubchinskiy" című dalával, amit már több mint 1,5 millióan néztek meg a YouTube-on. A retro életérzést nem érezte cikinek az indie művész, Tatarka sem, akinek "Altyn” című videoklipjében Gosha Rubshinskiy és Vetemenst cuccokban nyomják a táncosok.

A celebek is bírják a luxusított balkáni stílust

2016-ban a rapper, A$AP Rocky viselt Rubchinskiy által tervezett szerelést a színpadon, de Rihanna is lépett már fel Vetements-ban a tavalyi évben. Legutóbb pedig Kim Kardashiant kapták lencsevégre egy kommunista témájú, sarló és kalapács nyomatos Vetements x SV Moscow darabban Los Angelesben, a Diótörők előadásán. Idén várhatóan még több hírességek fogja követni a példájukat.

A jelenség a modellszakmára is hatással van

A Vetements és Gosha Rubchinskiy is előszeretettel szerződtet le olyan nem átlagos modelleket, akik úgy festenek, mintha Gopnikok (oroszul ez a külvárosban lézengő huligán) lennének. Ilyen “anti-modellekkel” foglalkozik például a moszkvai Lumpen és a kijevi Cat-b modellügynökség is, akik akár hazánkban is felfedezhetnek maguknak egy-két karakteres arcot a jövőben.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.