Új év, új élet: egészséges kakaós csiga

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Teljes kiőrlésű lisztből is lehet isteni csigát csinálni, és megvan az illúzió, hogy még egészséges is.

Pilisszentivánon jártunk, hogy ellessük a tökéletes kakaós csiga receptjét. Tettük pedig ezt a Jókenyérnél, leánykori nevén Ludwig&Mentesi, akik néhány éve egy csodaszámba menő üzemet húztak fel a kis pilisi településre.

A hatalmas üzemben napi tizentonna pékárú készül, mindössze 30 dolgozó segítségével. Az 1995-ben alakult pékség karrierjét Solymáron kezdte, a főtér mellett volt egy kis boltjuk, a diós kenyerük irgalmatlan drága volt emlékeim szerint, de isteni, így ha arra jártam, ott vásároltam. Az üzlet jól ment, hisz mára már a Jókenyér meghatározó szereplője a piacnak.

A céget Ludwig Klára vezeti, aki nem csak az irodában állja meg a helyét, hanem kezében a szakmája, ugyanis pék.

Az üzem minden négyzetcentiméterét ismeri, és büszke arra, hogy ők az egyetlen pékség, akik maguk őrlik a gabonát is, amit felhasználnak, így mindig friss lisztből készül az aznapi sütés.

A gyárlátogatás apropóján kakaós csigát késztetettünk, mégpedig teljes kiőrlésű lisztből, ugyanis a német név német pékséget takar. Ennek mindössze annyi a jelentősége, hogy ők sokkal több rozst, zabot, teljes kiőrlésű búzát használnak, mint egy hagyományos magyar pékség, és a Németországban megszokott súlyosabb kenyereket is lehet itt kapni.

Újdonságként bemutatták a mákos- és diós párnácskát, amit abbahagyni lehetetlen, ám epebajosoknak nem ajánlunk, mert jelentős mennyiségű vajat éreztünk ki belőle. Lehet, hogy pont ezért isteni? 

Így készül a kakaós csiga  

Tészta

0,5 kg teljes kiőrlésű liszt
2,5 dl hideg víz  
130 g vaj ebből:  tésztában 50 g,  hajtáshoz 80 g  
75 g cukor  
25 g élesztő  
15 g tejpor v. 1 dl tej
4 g só

Kakaó töltelék

 225 g cukor
 75 g kakaópor,

1. Az élesztőt kissé megmelegített tejben felfuttatjuk, majd a lisztet, a cukrot, a vaj meghatározott részét (az 50 grammot), a sót és a vizet összegyúrjuk, és félre tesszük egy fél órára, letakarva.

2. A hajtogatáshoz lisztezzük meg a felületet, majd a tésztát fél centi vastagra nyújtsuk ki. A maradék vajat ( egy nagyon keveset tegyünk félre a végső kenéshez) tegyük a tészta közepére, és hajtogassuk rá a tésztát. 

A tésztát osszuk gondolatban három részre, és a külső harmadot középre hajtva a másikkal befedjük. Ha vizuális típus, ezt a cikket tanulmányozza, itt lépésről-lépésre megmutattuk a hajtogatás folyamatát! 

3. Megint nyújtjuk, míg egy téglalapot kapunk.

Galéria ikon

19

Galéria: Kakaós csiga sütés a Jókenyérnél
Fotó: Szécsi István / Dívány

4. A tésztát 90 fokban elforgatjuk, és újra nyújtjuk. Most négy részre osztjuk a tésztát, és a külső negyedeket a belső negyedekre ráhajtjuk, majd a két részt összehajtjuk – mintha egy könyvet csuknánk össze.

5. A tésztát megint pihentetjük, 30 percen át, majd, hogy belejöjjünk, ismét végrehajtjuk a 2-4-es pontot. 

6. Megmelegítjük a maradék vajat, és a fél centisre nyújtott tésztát megkenjük a vajjal. 

7. Jöhet a töltelék, amivel meghintjük a tésztát.

8. Feltekerjük a tésztát, és éles késsel csigákat vágunk le belőle. 

9. Kivajazott tepsibe tesszük a tésztát, egymástól távol, mert még kelni fognak. Fél órát még pihennek, aztán 180 fokos, előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.