Ezért nem veszik észre a pasik a sminket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Valószínűleg evolúciós oka van, akárhogy is, szokjon hozzá.

Létezik egy sztereotípia, miszerint hiába töltünk hosszú perceket sminkeléssel a tükör előtt, a férfiak ebből semmit sem vesznek észre. Vannak persze kivételek, de ők leginkább csak azokra a szakemberekre korlátozódnak, akiknek ez a szakmájuk, vagyis profi smink- vagy maszkmesterek. Léteznek olyanok is a férfiak között, akik azt hiszik, a csodának köszönhető, hogy a nap 24 órájában tündökletesen nézünk ki, mások pedig azt gondolják, a természetes szépség szó szerint azt jelenti, hogy semmit, de semmit nem sminkelünk.

Biztos önnel is előfordult már, hogy kedves férfiismerőse megjegyezte, milyen fantasztikusan néz ki anélkül, hogy bármit is tenne ennek érdekében. Ön valószínűleg simára vasalt hajzuhataga alól pislogott erre az új spiráljával kipenderített szempilláival.

Mi is áll a különös jelenség mögött?

Nos, néhány makeup blogger szerint a férfiak kevésbé tudnak a színekre ráhangolódni, mint a nők. Az egyik nő parázs vitát indított, amikor jelentős mennyiségű sminkben posztolt magáról egy képet azzal a szöveggel, hogy „Intenzív mennyiségű smink, ami egy óra alatt került fel az arcomra. Így nézek ki, amikor a barátom azt gondolja, nem vagyok kisminkelve”.

Más felhasználók gyors elméleteket gyártottak a miértekről. A legelfogadhatóbb magyarázatnak az tűnt, hogy a férfiak másként érzékelik a színeket, mint a nők. Egyikük a National Geographicot idézte, mely egészen a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódig nyúlt vissza magyarázatért: eszerint a férfiak az evolúció során arra specializálódtak, hogy messziről vegyenek észre nagy objektumokat, állatokat, míg a nők a gyűjtögetés során a részletekre kihegyezett figyelmet fejlesztették ki, hogy észrevegyék az apró gyümölcsöket is.

Érdekes elmélet. Mindenesetre abban megegyezhetünk, hogy aki használ sminket, az máson is észreveszi, aki pedig nem, annak a legtrendibb, legfeltűnőbb makeupot is elkerüli a figyelme.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?