A 2017-es tavaszi-nyári divathéten bemutatott kollekciókról kicsit elvonja a figyelmet az az első hallásra röhejesnek tűnő cicaharc, ami a Vogue.com szerkesztői és a divatipar ranglétráján egyre magasabbra törő divatbloggerek között alakult ki a napokban. A Vogue kreatív vezetője, Sally Singer, a Vogue Runway igazgatója, Nicole Phelps, a Vogue.com vezető divatkritikusa, Sarah Mower, illetve a Vogue.com divatszerkesztője, Alessandra Codinha ugyanis nyíltan nekimentek a szemtelenül jól kereső instabloggereknek és a “kínos”, “szánalmas” vagy a “szomorú” jelzőkkel illették azokat.
A cikk végére már-már az az érzése támad az embernek, mintha nem is divatbloggerekről lenne szó, hanem körözött bűnözőkről – hívja fel a figyelmet az incidensre a Fashionista.com újságírója, aki egyébként szakmailag figyelemreméltónak tartja a Vogue Runway munkásságát, de azt is nehezen tudja elképzelni, hogy a divatvilágba “beletrollkodó” bloggerek egyik napról a másikra eltünnének a palettáról.
A Vogue divatkritikusa, Sarah Mower például azon húzta fel magát, hogy éppen egy olyan országban (Olaszország), ahol világszínvonalon tudják élvezni az emberek az életet és az utcán sétáló nők stílusa bármelyik gondosan kiválasztott “blogger outfitnél” elegánsabb és életszerűbb, egyszercsak belerondítanak a képbe a reklámruhájukban pózoló, naponta többször is átöltöző bloggerek és azokat követő utcai fotósok. A lap online változatának kreatívigazgatója, Sally Singer szerint ez egy olyan skizofrén időszak a divattörténelemben, amiből egyszerűen semmi jó nem származik. Singer például odáig ment, hogy bár zárójelbe téve, de megkérte a divathétre járó bloggereket arra, hogy keressenek maguknak valami más üzletet, mert tevékenységük a stílus halálát idézi elő.
Persze van némi igazság abban, hogy az utcai divat már kevésbé szól az eredetiségről, mint korábban és sokkal inkább a (burkolt) reklám kerül előtérbe. A divathét alatt egyébként nem csak a bloggerek vonulnak exluzív ruhadarabokban, de a divatszerkesztők is kisebb zavart keltenek azzal, hogy szeptemberben miért parádéznak szőrmekabátban és miért viselnek szandált a februári mínuszok idején, szóval ha már az utcai divatot ekézik, a saját házuk táján is körül kéne nézniük. A legjobb példa erre talán a japán Vogue szerkesztője, Anna Dello Russo, aki a divatbloggereket megszégyenítő módon vált ruhát naponta akár többször is.
A most kialakult helyzethez hozzátartozik az is, hogy az olvasók valószínűleg már ráuntak azokra az S-es esetleg M-es mérettel rendelkező divatszerkesztőkre és bennfentesekre, akiknek utcai stílusát szezonról-szezonra megcsodálhatják a netre feltöltött galériákban. Ahogy feltételezhetően a munkába igyekvő modellek közhelyes stílusára (szűk farmer, bőrdzseki, valami gönc a legutóbbi showról és luxustáska) sem igazán kíváncsi már senki.
“Milyen furcsa, hogy még mindig inkább “bloggereknek” hívjuk őket, annak ellenére, hogy már milyen kevesen foglalkoznak közülük valójában ezzel“ – jegyzi meg a Vogue.com divatszerkesztője, Alessandra Codinha, aki nevetségesnek találja, ahogy a divat tényleges ünneplése helyett a közösségi oldalaikat csekkolgatják a bemutatók első sorába beültetett bloggerek, míg számos, diplomás szakmabeli csak álmodozhat arról, hogy valaha is a harmadik sornál előrébb ülhessen a divathéten. “Ez az egész nagyon kínos, és ha figyelembe vesszük, hogy mi történik a világban, akkor még inkább az” – összegzi Codinha.
Pedig nem feltétlenül a bloggerek “hibája”, hogy a bemutatók első soraiban kapnak helyet, valószínűleg a tervezők, illetve azok PR csapata nagyobb reklámlehetőséget lát egy profin felépített Instagram oldal tulajdonosában, mint egy profi íróéban, aki több évet töltött a divatmárkák belső működésének tanulmányozásával és majd ír egy okos cikket a kollekciójáról – ahelyett, hogy már a helyszínről kiposztolná több millió követőjének az Instára, hogy, "hűűű, most is de csodás ez a kollekció!!!".
“Olyan érzés az első sorban lenni, mintha egy sztriptízbárban keresnénk romantikát” – folytatja Codinha, aki hisz az emberek bölcsességében és reméli, hogy hamarosan átlátnak a szitán és kiszúrják, hogy ki rendelkezik valódi stílusérzékkel és ki az, akinek fizettek azért, hogy adott a szerelésben jelenjen meg a kamerák előtt. A szerkesztők egyébként nemcsak a bloggerek ellen emelték fel hangjukat, de megjegyezték azt is, hogy ebben a “nézd meg, vedd meg” életérzést biztosító világban valahol érthető, hogy senki nem fog divatkritikákat olvasgatni. Végülis kit érdekel, hogy mit állít egy sznob divatkritikus, amikor a Burberry a bemutatót követő percekben már elérhető teszi kollekcióját az ügyfelek számára, a Tommy Hilfiger pedig egy olyan Insta-csalit vet be a jobb eladás érdekében, mint Gigi Hadid.
A Vogue munkatársainak váratlan kifakadását természetesen az olyan “jól ismert” bloggerek sem hagyták szó nélkül, mint a több százezer követővel rendelkező Susie Bubble vagy Bryanboy, akik évek óta úgy ülnek be a bemutatók első sorába, mintha nélkülük már el sem kezdődhetne a divathét. Susie Bubble például a támadó álláspontot választotta és azzal vágott vissza a Vogue-nak, hogy a lapnál dolgozó szerkesztők és stylistok is állnak hozzá hasonló viszonyban egyes márkákkal és szerinte egyszerűen arról van szó, hogy az általa bevehetetlennek tartott divatszakma nem akarja kibővíteni a köreit.
Az, hogy a bloggereknek fizetnek egyes ruhák viseléséért vagy kölcsönzött ruhákban fotózkodnak, Bubble szerint egyfajta nyílt megfelelője a szerkesztők által használt hitelrendszernek. De megjegyezte azt is, hogy a bloggerek mögött sajnos nincsen olyan tekintélyesen hangzó titulus, nem is publikálnak annyit és egyébként is egyedül kell boldogulniuk és képviseltetniük magukat ebben a világban.
"Ez olyan, mint az iskolaudvaron való zaklatás, átlátszó és közönséges” – háborodott fel a sértő vádakon Bryanboy, aki fontosnak tartotta megjegyezni azt is, hogy az elmúlt időszakban viselt dizájner cuccait valójában nem is kölcsönözte. A blogger hozzátette, hogy a vezércikkekben és a címlapokon pózoló márkanagykövetek megjelenéséért is fizetnek a divatházak.
A Bloggerek vs. Vogue közötti vitába beszállt a Peace, Love Shea szerkesztője, Shea Marie és legjobb barátnője, az énekesnő és modell, Carline Vreeland is. A Los Angeles-i blogger hol máshol, mint az Instagram oldalán üzent a Vogue munkatársának. “Sajnálom, hogy nem vagy képes elfogadni, hogy mit viselnek az ismert emberek az utcán, ami kétségtelenül nagyobb befolyással bír, mint a te divathétről írt cikked. Nem egymagad irányítod a divatvilágot” – írta a blogger, míg Vreeland a milánói divathétről töltött fel egy képet Instagram oldalára, a fotón pedig Anna Wintour háta mögött örül egy ízléstelen necc szerelésben. “Szégyenletesnek találom, hogy egy olyan magazin, mint a Vogue, így viselkedik és lenézi azokat a fiatalokat, akik a saját útjukat járják“ – fakadt ki a celeb.
Míg a bloggerek a Vogue-gal civakodnak, addig az egyik legismertebb utcai fotós,Tommy Ton szerint tiszteletlenek és primitívek azok a fotósok, akik kifordulnak magukból, ha meglátnak egy divathétre igyekvő ismertebb arcot és nem szégyellnek beszólni az idősebb ázsiai újságírónőknek, akik arról faggatják a megjeleneket, mit viselnek. Az arrogánsnak tűnő Ton szerint régebben is voltak utcai fotósok a divathét alatt, de velük még békésen együtt lehetett működni ahhoz képest, ahogy manapság viselkednek. Tommy Ton megjegyzései egyébként kifejezetten azok ellen a fotós kollegák ellen irányultak, akik óbégatnak és pisszegnek, időnként még kiabálnak is mikor megpillantják a divathétre igyekvőket, mint például legutóbb az olasz divatszerkesztőt, Giavanna Battagliát, akit a fotós szerint "letámadtak".
Az ázsiai újságírónőket is zaklatják, pedig Ton elmondása szerint ők voltak az elsők, akik meghonosították lapjaikban az utcai divatfotók használatát, ők tulajdonképp a street style fotózás legelső pártolói és nem személy szerint nekik fontos, hogy mit viselnek a hírességek, hanem magazinjaik millió olvasójának, illetve azoknak a márkáknak, akiknek a nevét megosztják olvasóikkal: hihetetlen eladásokat tudnak így generálni, miközben az egyre több street style fotós azt se tudja tulajdonképp, mit akar a képeivel, csak igyekszik összerakni valami menő portfóliót vagy eladni a képeket egy kis pénzért – ami ugye nem a tervezők vagy a divatvilág érdekeit szolgálja, még közvetse s, de ez persze nem lenne baj, ha nem lennének közben baromi tolakodóak és agresszívek.
