Palvin Barbara a világ egyik legjobban kereső modellje

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1,1 milliárd forintot keresett 2016-ban a magyar modell a Forbes listája szerint, ezzel még pont befért az első 20-ba.

A Forbes magazin, mint minden évben, idén is lehozta a legjobban kereső modellek listáját. Bár Gisele Bündchen még mindig magasan vezeti a toplistát, végre egy magyar lány is bekerült a legjobbak közé: nem más, mint Palvin Barabara.

A toplista teteje nem meglepő: a 36 éves brazil szupermodell, Gisele Bündchen már 2002 óta vezeti a legjobban kereső modellek lajstromát. 2015-ben 44 millió dollárt keresett (3 millióval kevesebbet, mint 2014-ben), 2016-ban pedig ugyan "csak" 30,5 millió dollárt – aminek nagy részét Chanel és Carolina Herrera reklámok után kapta – de ez is elég volt az első helyhez.

Gisele Bündchen
Fotó: Victor VIRGILE / Getty Images Hungary

A toplista a social media újgenerációs modelljeinek trendjére is rávilágít: a legjobban fizetettek közé ugyanis olyanok is bekerültek, akik az Instagramon és a közösségi média más felületein érvényesülnek sikerrel. Ilyen például Kendall Jenner, aki a kiváló 3. helyet szerezte meg tavalyi 10 millió dolláros bevételével, ami nem csoda, hiszen a modellek közül neki van a legtöbb követője az Instagramon (64,5 millió ember!) és magáénak tudhatja a social media valaha volt legtöbbet lájkolt posztját is.

Élen járnak a közösségi térhódításban Jenner barátnői, Gigi Hadid és Cara Delevingne is, akik szintén ott virítanak a toplista tetején. Hadid a maga 22 millió Instagram követőjével és 9 millió dolláros éves keresetével a ranglista 5. helyét szerezte meg 2016-ban, Delevigne viszont – ahhoz képest, hogy 33 millió követője van – „mindössze” 7 millió dollárt keresett az elmúlt évben karrierjével.

Komolyabb társadalmi jelenségeket is tükröz a lista, például a faji sokszínűség hiányát. Az afroamerikai Jasmine Tookes és a kínai Liu Wen kivételével ugyanis az összes, toplistán szereplő nő fehér. Natalie Robehmed, a Forbes szerzője szerint ez a lista ugyanazt a jelenséget igazolja vissza, mint ami egy közelmúltbeli statisztikából kiderült: eszerint a vizsgálat szerint a szépségipar nyomtatott reklámfotóinak 78%-án látható fehér modell és mindössze 8%-uk ábrázol fekete modellt, 4%-uk ázsiait.

Azt is meg lehet állapítani a toplistából, hogy a szépségideál a testtömegarány tekintetében sem sokat változott az utóbbi években. Habár a plus size modellek egyre növekvő népszerűségnek örvendenek, még az évi 4 millió dollárt kereső Ashley Grahamnak sem sikerült felkerülnie a listára.

Palvin Barbara
Fotó: Venturelli / Getty Images Hungary

Nem úgy, mint Palvin Barbarának, aki 4 millió dolláros (1,1 milliárd forint) évi keresetével osztozik a lista 17. helyén a szintén 4 milliót kereső Taylor Hill-lel, Jasmine Tookes-szal, valamint Lily Aldridge-dzsel. A lap szerint Palvin annak köszönheti helyezését, hogy három parfüm hirdetését is rábízták, ő volt idén a Giorgio Armani di Gioia, a Cartier de Lune és a Lagerfeld Private Club arca is. Emellett a L'Oreal arca és a Chanel Beauty is vele reklámoz egyes termékeket. Szóval van végre egy magyar lány is a top 20-ban (ami a holtverseny miatt idén top 17), gratulálunk!

A legjobban kereső modellek 2016-ban a Forbes listája szerint

1.: Gisele Bündchen: 30,5 millió dollár

2.: Adriana Lima: 10,5 millió dollár

3.: Kendall Jenner, Karlie Kloss: 10 millió dollár

5.: Gigi Hadid, Rosie Huntington-Whiteley: 9 millió dollár

7.: Cara Delevingne: 8,5 millió dollár

8.: Liu Wen, Candice Swanepoel: 7 millió dollár

10.: Miranda Kerr: 6 millió dollár

11.: Natalia Vodianova, Lara Stone: 5,5 millió dollár

13.: Doutzen Kroes, Alessandra Ambrosio, Kate Moss: 5 millió dollár

16.: Joan Smalls: 4,5 millió dollár

17.: Jasmine Tookes, Taylor Hill, Lily Aldridge és Palvin Barbara: 4 millió dollár

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.