Ezért a táskáért őrülnek most meg a Kickstarteren

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Állítólag minden igényt kielégít, talán ezért is dobtak már rá össze több mint 10 millió forintot.

Mindenkinek szüksége van egy olyan táskára, amibe mindent, de tényleg mindent bele tud pakolni, de amellett, hogy feneketlen, még viszonylag jól is néz ki, és könnyen hozzá tud férni a benne lévő dolgokhoz. Egy melbourne-i dizájncég, az Alpaka azt állítja, ők megalkották a tökéletes futártáskát, ami annyira tuti, hogy más kiegészítőre nem is lesz szükségünk. Ez az ígéret , ugyanis a Kickstarteren a tervezett 15 ezer dollár helyett több mint 35 ezer dollár gyűlt őssze úgy, hogy még jó pár hétig várják a felajánlásokat. 

De miért is olyan nagy dolog a 7even táska, amit a digitális nomádoktól kezdve a vállalkozókon át a sportolókig mindenkinek ajánlanak alkotói? Íme pár tulajdonság, amivel azért találkoztunk már máshol is, de próba nélkül nem mondjuk, hogy 7even nem éri meg az árát. Szóval:

  • Nem egy túl különleges, bár kétségkívül fícsör, hogy vízhatlan anyagból készült. 
  • Több rejtett zseb van benne, illetve olyan zsebek, amikből könnyen el tudja venni a kulcsot vagy pénzt, ha arra van szüksége. 
  • A bélelt laptop- és dokumentumtartó rekeszek mellett van külön hely a fülhallgatónak és szemüvegnek, meg hálós zseb a kábeleknek, ja, és a fotós állványát is rá tudja pakolni. 
  • Mágneses kapcsokat és könnyen állítható pántokat is raktak rá. 
  • Háromféleképpen hordható.

Ha megnézte a mellékelt videót, és meggyőzőnek találta, akkor akár egy dollárral támogathatja a projektet, de aki táskát is akar, annak legalább 139 dollárt (kb. 38 ezer forintot) kell fizetnie, és csak decemberben indul a kiszállítás. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.