Megint koppintásért perlik Steve Maddent

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az olasz Aquazzura Ivan Trump után a pofátlan lenyúlásokban jártas Steve Maddent is beperelte.

Annak ellenére, hogy a divatipar továbbra is védtelen a hamisítók ellen, a firenzei luxuscipőket készítő Aquazzura nem adja fel és Ivanka Trump után a koppintásokban jártas Steve Maddent is beperelte a New York-i szövetségi bíróságon – írja a Fashionmag.com.

A márkát 2011-ben alapító kolumbiai tervező, Edgardo Osorio szerint az amerikai Madden “Sharlit”, “Lecrew” és “Sassey” néven futó női cipői jól láthatóan hasonlítanak az Aquazzura “Sexy Thing”, “Christy”, valamint “Wild Thing” fantázianéven futó, kézzel készített darabjaira, csak éppen Steve Madden szalonjában 129 dollárt, 37 ezer forintot kérnek egy rojtozott piros szandálért, az olasz márkánál pedig 785 dollárt, 224 ezret kell otthagyni érte. Ezt a típust egyébként a DIY bloggerek is megirigyelték, ezért ide kattintva megnézheti, hogy hogyan készítheti el magának házilag.

Bal oldalt látható a Steve Madden féle változat, jobbra pedig az eredeti.
Fotó: Facebook / PurseBlog

“Nem ez az első alkalom, hogy az Aquazzura azért perel be egy márkát, mert az használta a dizájnját. Továbbra is harcolni fogunk a hamisítás ellen és igyekszünk megállítani ezt a folyamatot. A márka a kezdetek óta fontosnak tartja a hitelességet és az eredetiséget, ezért minden áron megfogjuk azt védeni” – mondta nyilatkozatában a márka vezérigazgatója, Jean-Michel Vigneau, aki szerint a vásárlóik azonnal felismerik a különbséget a hamis és az eredeti Aquazzura cipők között. Bár azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy más divatházak is követnék az elszánt Aquazzura példáját a közeljövőben, de azért kíváncsian várjuk, hogy hogyan sikerül a márkának megvédenie saját szellemi termékét a bíróság előtt.

Bal oldalon Steve Madden 'Sharlit' cipője, bal oldalt pedig az Aquazzura 'Sexy Thing' bőrszandálja.
Fotó: Facebook / PurseBlog

A márka helyében egyébként körülnéznénk kicsit a fast fashion boltokban is, mert például a Bershka is tud, ha akar:

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.