Munkaerőt és butikokat épít le a Ralph Lauren

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az amerikai márka nem túl nyereséges mostanában. A kialakult válsághelyzet miatt akár tervezőcserére is lehet számítani.

Csődközeli hangulat van a hazai outletrajongók egyik kedvenc márkája, a Ralph Lauren háza táján – számol be a Fashionmag.com az amerikai luxusmárkát érintő munkahelyi leépítésekről és boltbezárásokról. A hír pedig azért is érte váratlanul a szakmát, mivel a Ralph Lauren Corp. a tavalyi év második év felében döntött úgy, hogy a divatcég 77 éves alapítója és vezetője, Ralph Lauren ötven év után lemond a vezérigazgatói posztról és a Gap, valamint az Old Nady elnökének, Stefan Larssonnak adja át a stafétát. A vezetőváltás nem járt tervezőcserével, a kollekciókat továbbra is Lauren tervezi a márkának. Bár a kialakult helyzetet elnézve könnyen elképzelhető, hogy vérfrissítésre lesz szüksége a márkának és új tervezőt tesznek a divatház élére.

Ralph Lauren évtizedek óta öltözteti az amerikai középosztályt.
Fotó: Randy Brooke / Europress / Getty

A Wall Street Journal információi szerint a márka részvényei 10 százalékkal (86.50 dollár, körülbelül 23.529 forint) zuhantak a forgalomba hozatal előtti napon, ezért a cég jelentősen leegyszerűsítené a szervezeti struktúráját, leépítené a munkaerőt, csökkentené az egyes termékek gyártási költségét, üzleteket zárna be és redukálná a tulajdonában lévő ingatlanok számát.

A márka egyik védjegye a galléros póló.
Fotó: Ralph Lauren

Bár a márka hivatalosan még nem jelezte, hogy hány ember veszítené el a munkáját a gyenge forgalom és a veszteség miatt, de az üzleti lap szerint a kiskereskeső legalább ezer teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottól válna meg és közel ötven, elsősorban felsőkategóriás üzletet zárnának be. A vállalatnak mintegy 493 üzlete van és körülbelül 26 ezer embert alkalmaznak, amiből 15 ezren teljes állásban dolgoznak a cégnél. A vállalat arra számít, hogy a szerkezetátalakítási intézkedéseknek köszönhetően körülbelül 180–220 millió dollárt spórolnak meg évente, amivel remélhetőleg sikerül majd túllendülniük a kialakult válsághelyzeten.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.