Teszt: a legjobb toast kenyér viccesen olcsó

Régen óriási királyság volt toast kenyeret enni, emlékszem mindenki meg volt őrülve az ilyen kenyérből készült melegszendvicsekért. Tényleg van egy hangulata, és néha-néha egyszerűen megkívánja az ember. Főleg, amióta megjelentek az amerikanizálódott fajták is, ezek azok, amelyeknek kicsit édeskés az ízük. Na, meg ugye a gyerekek is rajonganak ezért a kajáért, de mondjuk miért nem, ami egy kicsit is egészségtelen?! 

A mostani teszten kizárólag azok a kenyerek szerepeltek, amelyek csomagolásán vagy az volt feltüntetve, hogy fehér szendvicskenyér, vagy fehér toast kenyér. Próbáltuk a legtöbb ilyen terméket bevonni a kóstolóba, de persze előfordulhat, hogy pont olyat nem próbáltunk, amelyik az ön kedvence. Ha ez így van, írja meg nekünk levélben!

Összesen kilenc szendvicskenyér került az asztalra, magukban és feltéttel is kóstoltuk őket. A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, a legjobbnak sikerült átlépnie a húszas határt, és elég erős volt a középmezőny, három ötödik helyezett is lett. Nem tudományos alapon vizsgáltuk a kenyereket, kizárólag érzékszerveinkre hagyatkoztunk, a kiértékelésnél aztán megnéztük az összetevőket is. Elég jó eredmények születtek, legalább most már azt is tudjuk, hogy hol érdemes toast kenyeret venni.

Utolsó helyezett: Szendvics toast kenyér (Auchan, „zöld”), 7,5 pont

Összetevők: búzaliszt, víz, élesztő, étkezési só, emulgeálószerek, savanyúságot szabályozó anyag, guargumi, dextróz, tartósítószer, sütőenzim, lisztkezelőszer (aszkorbinsav). 

Egy jó van az Auchan „spórolós” saját márkás szendvicskenyerében: ha nincs szendvicssütője, nem baj! Anélkül is jó ropogós szendvicset készíthet, ugyanis sütés nélkül is brutál száraz. Esetleg jó lehet, ha zsemlegombócot készít, vagy dobálni a galamboknak az utcán. Ja, mert remekül morzsálódik is. 

7
„Jajj, de száraz.” „Száraz, pedig próbáltam a szeletkupac aljáról vadászni. Sajnos annyira száraz, hogy élvezhetetlen. Savanyú is. Sajtkrémmel kicsit jobb, de még mindig elég rossz.” „Száraz fájdalom.” „Az íze oké, az állaga így legalábbis pirítatlanul nem volt egy nagy élmény.” „Nagyon száraz, nincs íze, morzsálódik, katasztrófa.”

Nyolcadik helyezett: Toast kenyér (Aldi), 9 pont

Összetevők: búzaliszt, víz, élesztő, étkezési só, emulgeálószerek, savanyúságot szabályozó anyagok, guargumi, dextróz, lisztkezelőszer(aszkorbinsav). 

Még egy elég rosszul sikeredett kenyér, aminek még van egy jó kis kesernyés, savanykás mellékíze is. Elég nagy csalódás volt.

3
„Kicsit nekem száraz, mint amikor hosszú hétvégére veszel, és már két napja ezt eszed.” „Száraz és savanyú. Megkenve sem jobb.” „Még alig került ki a zacsiból, már száraz, az ízéről az általános iskolai menza jut eszembe, ami nem szép emlék.” „Savanykás íz bújkál benne, viszont nem elég sós. De mondjuk nekem a többség nem elég sós.” „Hú, de száraz! Íze semmi, de legalább kicsit keserű. Talán sajttal, feltéttel jó.”

Ötödik helyezett: Toast kenyér (Auchan), 16 pont

Összetevők: búzaliszt, víz, élesztő, búzakeményítő, margarin, ivóvíz, emulgeálószerek, színezék, étkezési só, cukor, szójaliszt, tejsavópor, növényi olajok, folyékony koncentrált kovász, emulgeálószerek, szorbinsav, lisztkezelőszerek.

Hiába végzett a mezőny közepén a másik auchanos kenyér, a tesztelők szerint ez is túlságosan száraz, de legalább nincs kellemetlen íze. Sőt, az ízével nincs is baj. És pontban azért itt már elég nagyot ugrottunk az utolsó két helyezetthez képest.

2
„Kicsit fojtós, de egynek elmegy.” „Enyhén vattás, semleges ízű, megkenve is fojtós.” „Száraz, de amúgy az íze jó.” „Nagyon száraz, kicsit édeskés de meg épp elviselhető.” „Kicsit száraz és nem túl finom, de szerintem a toast kenyér egyetlen célja az életmentés, és arra ez is jó.”

Ötödik helyezett: Toast kenyér (Penny Market), 16 pont

Összetevők: búzaliszt, ivóvíz, élesztő, étkezési só, tartósítószer, emulgeálószerek, lisztkezelőszer (aszkorbinsav).

Szintén ötödik lett a Penny kenyere, a többség szerette, és az ízével is meg volt elégedve. 

1
„Hasonló, mint a rendes fehér kenyér, amit anyukámék vettek kiskoromban.” „Nem száraz, de kicsit tömör állaga van. Megkenve tök oké.” „Ez puha és kcsit édeskés, nem tragikus.” „Állagra ez egész kellemes, biztos valami jóféle állományjavító van benne. Az íze se rossz, én egy toast kenyértől nem várok ennél többet.” „Morzsálódik, szétesik, kicsit édeskés, nem a kedvencem.”

Ötödik helyezett: Toast kenyér (Tesco), 16 pont

Összetevők: búzaliszt, víz, élesztő, étkezési só, emulgeálószerek, lisztkezelőszer(aszkorbinsav).

Íme a harmadik ötödik helyezett, viszont csak helyezésben hasonlít az előző kettőre. Ez egyáltalán édeskés, sőt, az ízvilága inkább rendes fehér kenyérre hajaz, mint szendvicskenyérre. Szendvicsnek szuper alap, ha nincs kedve kenyeret vagdosni, és szereti a vékony szendvicseket. Az összetevőlistája is szimpatikus, ami ebben a mezőnyben nem volt gyakori.

4
„Semmi különös nincs ebben a kenyérben. Olyan semmilyen.” „Se íze, se bűze, viszont az állaga nem nagyon rossz. Megkenve elmegy.” „Semmi extra, vagy már nem érzek ízeket, vagy ennek nincs íze.” „Jellegtelen, de gondolom, ebben a műfajban ez a cél valahol.” „Nagyon száraz abszolút kenyér íze, van nem toast, hanem sima kenyér. Ez elég furi, de nem rossz. Érdekes és jó, hogy nem édes.” 

Negyedik helyezett: Castello toast, 16,5 pont

Összetevők: 65% búzaliszt, ivóvíz, búzakovász, élesztő, repceolaj, étkezési só, cukor, szójaliszt, savanyúságot szabályozó anyagok.

Csak fél ponttal maradt le a 16 pontos mezőnytől, ízben-állagban semmi átütő, teljesen közepes termék. Összetevők alapján viszont a jobbak közé tartozik, például nincs benne tartósítőszer.

9
„Kalácsszerű íze van, imádommm!!!” „Felfújt lufikenyér, érezni, hogy nincs benne anyag. Megkenve vállalható.” „Olajos mellékíz, az ilyet nem szeretem.” „Ez is üzembiztosan hozza amit ettől a terméktől elvár az, aki megveszi.” „Kicsit morzsálódik, kicsit gumis, kicsit édes, mindenből van benne egy kicsi. Közepes cucc.” 

Harmadik helyezett: Roberto pane da toast, 18,5 pont

Összetevők: búzafinomliszt, ivóvíz, pálmaolaj (3,7%), jódozott étkezési  só, dextróz, élesztő, napraforgóolaj (0,7%), szójaliszt, búzaglutén.

Van egy kis élesztő illata és enyhén édes is, karakteres kenyér. Szuper, hogy nincsen benne cukor, de a pálmaolaj helyett mehetett volna bele csak napraforgóolaj. Jó ha tudja, hogy nagyon gyorsan kiszárad, szóval mindenképpen zárja vissza a csomagolást ha több napig szeretne puha kenyeret enni. Mondjuk ha melegszendvicseket gyárt belőle, akkor ez nem akkora probléma.

6

„Jó masszív és édes.” „Élesztős illatú, kalácsszerű, icipicit savanyú. A sajtkrémmel együtt fojtóssá válik.” „Tömör, kicsit nyers az íze, de nekem azzal nincs bajom, nem olyan rossz ez.” „Ennek volt egy pici karaktere az átlaghoz képest, de nem varázsolt el, nem jobb, nem is rosszabb a többinél.” „Hamar kiszárad, ellenben puha, gumis, édes, amerikai toast-kenyéríze van, kicsit olajos utóízt ad, de finom.”

Második helyezett: Mcennedy sandwich toast (Lidl), 19,5 pont

Összetevők: 65% búzaliszt, víz, repceolaj, élesztő, cukor, étkezési só, savanyúságot szabályozó anyag, szorbinsav.

Úgy tűnik a szerkesztőségben odáig vannak a kalácsért, ugyanis az ezüstérmes az egy toast kenyérbe bújtatott kalács. Tényleg, ízre és állagra is olyan. 

8
„Ez is kalácsízű, tökéletes.” „Nagyon puha, mint egy sós kalács. Megkenve szinte eltűnik a sajtkrém alatt, de továbbra is finom.” „Műanyagízű kalács, legalább jó puha, biztos valami élelmiszeripai adaléktól.” „Kicsit édeskés, kalácsállagú, de valami idegen mellékízt is érzek benne, ami engem spec. zavar. Nem rossz ez sem, de ha lehet választani, akkor már inkább másikat vennék szerintem.” „Legjobb!!!! Puha, nem morzsálódik, édeskés, és még csak ki sem száradt!!”

Tesztnyertes: Szeletelt toast kenyér (SPAR), 21,5 pont

Összetevők: búzaliszt, ivóvíz, világos rozsliszt, élesztő, étkezési só, margarin, természetes rozskovász, savanyúságot szabályozó anyagok, emulgeálószerek, lecitinek, dextróz, búzamaláta-liszt, lisztjavítószer: aszkorbinsav, repceolaj, tartósítószer.

Jó hír, hogy az aranyérmesben elég sok a repceolaj (bár a margarinban van pálmaolaj is), rozskovász van benne és szinte mindenki kedvelte. Ráadásul az ára is remek, alig egy forinttal (fajlagosan 2 forinttal) drágább, mint  legolcsóbb a mezőnyben.

5
„Ez jó sűrű, mint a gluténmentes kenyerek szoktak lenni.” „Nagyon puha, könnyű, picit kevésbé édes, mint a többi. Megkenve isteni!!!” „A mezőny legjobbja, tömör, édeskés, ha már előrecsomagolt toast kenyér, akkor legyen ilyen.” „Jó az állaga ennek is, kevés íze van, de nincs benne semmi zavaró.” „Nem morzsálódik enyhén édes, kicsit élesztő íze van. Szerintem jobban néz ki, mint amilyen az íze, többet vártam tőle. Gumis és tömör.”
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
Szeletelt toast kenyér (SPAR) 139 278 21,5 SPAR
Mcennedy sandwich toast (Lidl) 249 332 (akciós ár) 19,5 Lidl
Roberto pane da toast  599 998 (akciós ár) 18,5 Auchan
Castello toast (Lidl) 149 298 16,5 Lidl
Toast kenyér (Tesco)  199 398 16 Tesco
Toast kenyér (Penny Market) 149 298 16 Penny Market
Toast kenyér (Auchan)  239 478 16 Auchan
Toast kenyér (Aldi) 139 278 9 Aldi
Szendvics toast kenyér (Auchan, „zöld”) 138 276 7,5 Auchan
Oszd meg másokkal is!
Mustra