Mi a franc történik Johnny Depp Dior-reklámjában?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A videó 80 másodperces, bennünk pedig legalább ennyi kérdés fogalmazódott meg, miközben néztük.

A Fashionista oldalán futottunk bele a Dior legújabb parfümreklámjába, amelyben a Sauvage névre keresztelt illatot reklámozza nem más, mint Johnny Depp. Több szempontból is furcsálltuk a választást, hiszen többen is azt nyilatkozták a színészről, hogy durva testszaga van: Perez Hilton 2010-ben írta meg, hogy Depp a zuhanyzás ellen van, Gwyneth Paltrow szerint pedig pacsuli- és dohányszaga van. Ezek a tények viszont eltörpülnek a videó mellett, amelynek másfél percéből konkrétan egy jelenetet sem értünk. Összefoglaljuk önnek a történetet, ami így olvasva is komikus, viszont gondoljon arra: ez a forgatókönyv pár hónappal ezelőtt briefként került ki a kreatívok kezéből.

A videó elején a nagyvárosi félhomályban egyedül zenélő Depp egyszercsak autóba ül, hogy aztán fél nappal később egy kietlen pusztába érjen. Na jó, csak részben kietlen, ugyanis egyszercsak vele szemben (természetesen jobbra tartva) kezd el futni egy bölény, amit a résnyire lehúzott ablaküveg mögül a színész jól szemügyre is vesz.

Ezután továbbhajt, hogy aztán belefékezzen az út melletti homokba és egy ásót elővéve gödröt készíthessen a Karib tenger kalózaiból is ismerős ékszereinek. Amíg ő kövekkel takarja be az elásott kiegészítőket, nehogy valaki rájuk találjon, addig egy kép erejéig láthatjuk a farkast is, aki időközben a semmiből az autó tetején terem. Ezután time-lapse naplemente következik, végül Depp könnyes szemmel búcsúzik.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.