Ez a két modell akár ikerpár is lehetne

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Legalábbis ami a ruhatárukat illeti: Sara Sampaio és Emily Ratajkowski folyamatosan ugyanolyan cuccokban jelenik meg.

Újra rendhagyó poszttal rendelkezünk, mégpedig olyannal, amikor mindhárom páros ugyanabból a két emberből áll. Régi olvasóink már szemtanúi lehettek ilyen csatának: elég például arra gondolni, amikor a Vogue-főszerkesztő Anna Wintour és Victoria Beckham PETA-mágnes szőrmében csaptak össze. Most két modellen, Sara Sampaión és Emily Ratajkowskin a sor, hogy megmérettessenek – az ítész pedig (mint minden esetben) ön!

Narancsban

Itt könnyű dolgunk volt: nem kellett ugyanis két képet egymás mellé illesztenünk, hiszen a celebnők maguktól bújtak össze egy fotó erejéig a Sports Illustrated egyik eseményén februárban. Mindketten egy narancs színű, érdekes felsőrésszel rendelkező ruhában nyomultak, de míg Sampaio egy fekete, flitterekkel díszített, fekete magassarkút húzott fel hozzá, addig barátnője egy nude darab mellett döntött. Az ékszereket egyikük sem vitte túlzásba, Ratajkowski viszont egy, a cipőjéhez passzoló clutchot cipelt magával. A smink mindkét esetben szép lett – igaz, Sampaiónak elkélt volna egy kis púder a fotózás előtt.

Galéria ikon

7

Nem volt sok dolgunk a képek összeillesztésével, ugyanis az első ruhát mindketten ugyanazon az eseményen viselték.
Galéria: Ez a két modell akár ikerpár is lehetne
Fotó: Rick Diamond / Europress / Getty

Kékben

Pár hónapot ugrunk előre az időben, egészen a május közepi Cannes-i Filmfesztiválig. Sara Sampaio egy királykék, X-alakú felsőrésszel ellátott ruhát viselt 20-án, amihez kicsit fantáziátlan módon egy lakkhatású fekete magassarkút vett fel. A modell itt sem vitte túlzásba az ékszereket: a csillogó fülbevalóihoz csak egy passzoló, egyébként virág alakú gyűrűt vett fel. A smink és a haj a három kép közül talán itt a kedvencünk.

Bő két héttel később Ratajkowski a Tony Awardson jelent meg egy, fazonban Sampaióére igencsak hasonlító éjkék estélyiben. Az övén azonban oldalt díszítések voltak, a hasából is mutatott kicsit és övet is tettek rá. Sajnos a ruha takarja, de a modell egy csillogó magassarkú cipőt vett fel hozzá, nekünk a szettből viszont a natúr színű körömlakk.

Galéria ikon

7

A fura felsőrésszel megáldottat viszont már külön-külön.
Galéria: Ez a két modell akár ikerpár is lehetne
Fotó: Europress / Getty

Feketében

Régóta tudjuk, hogy a celebnők kezelásbasra cserélték az estélyiket, így nem lepődtünk meg azon sem, hogy a két modell is beújított egyre – ráadásul mindketten fekete színben. Sara Sampaio egy fotókiállítás kapcsán húzta magára az említett ruhadarabot, amihez mi mást vett volna fel, ha nem egy fekete magassarkút. A decens ékszerekkel megtoldott szettet féloldalas frizurával és vörös rúzzsal dobta fel a Victoria's Secret-modell. Ratajkowski az E3 kickoff partiján vett részt hasonló szerelésben: ő egy aranyozott belső talprésszel rendelkező, fekete magassarkú szandált húzott lábaira. A monokróm hatást nem kicsit törte meg a barna, hasított bőrből készült clutch, a legfurább pedig egyértelműen a pórázra hajazó, aranyból készült nyaklánc. Önnek melyik tetszik jobban?

Galéria ikon

7

A fekete kezeslábas (itt inkább csak lábas) minden celebnő szekrényében ott lóg 2015-ben.
Galéria: Ez a két modell akár ikerpár is lehetne
Fotó: Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.