Terepmintás Valentino: Stiller vagy Jenner a jobb?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Előbbi még márciusban, a divatház bemutatója előtt viselt hasonló szettet, mint amiben Jennert lefotózták a reptéren. És végre mutatunk férfi-ikertornyokat is!

Ismét történelmi jelentőségű képpárra bukkantunk és a múltkorihoz hasonlóan az egyik főszereplő most is Kris Jenner. Két héttel ezelőtti posztunkban exférjével, Caitlyn Jennerrel öltözött össze, most pedig nemrég ugyanolyan Valentino-szettben látták a reptéren, mint amiben a Valentino bemutatóján is feltűnő Ben Stillert. Ugye tudja, mi jön most? Bizony, megkérjük, hogy nézze meg a képpárokat (az említett celebeken kívül bekerült a válogatásba még például Miley Cyrus és két férfi is), olvassa el a körítésünket, aztán pedig szavazzon egy jót!

Kris Jenner vs. Ben Stiller

Kris Jenner visszatérő vendég a rovatban, most pedig a terepmintás Valentino-szettjével került be a válogatásba. A celebnő a Los Angeles-i reptéren keltett feltűnést – milyen ironikus, hogy pont egy terep- (a Mango szerintálcázás ) mintás szettben. Jenneren több dolog történik egyszerre, mint a második világháború hat évében összesen, így külön nem elemeznénk a ruhadarabokat, arra viszont kitérnénk, hogy egy piros kézitáskát hurcolt magával. Mondanánk, hogy direkt olyan színűt választott, ami a szettjében is megtalálható, de igazából lehetetlenség lett volna olyan árnyalatút, ami nincs. Jenner még egy napszemüveget is feldobott, nehogy felismerjék – egyébként onnan lehet tudni, hogy egy híresség az illető, hogy beltéren is napszemüveget visel. A körmeit valamilyen fura okból fehérre festette, de ezen már nem fogunk fennakadni.

A Valentino márciusi bemutatóján nagy meglepetésre Ben Stiller is feltűnt (csak egy forgatás kedvéért persze), a show előtt pedig ugyanolyan terepmintás szettben láthattuk, mint pár hete Jennert. A napszemüveg itt is befigyelt (egy fokkal azért indokoltabb, mint egy reptéren), Stiller pedig alulra inkább egy bővebb szárú farmert választott. A Valentino "ikonikus" sportcipőiről ő sem tudott lemondani, amikor Owen Wilsonnal pózolt Párizsban az Eiffel-torony előtt.


Michiel Huisman vs. Xavier Dolan

Michiel Huisman

  • 94
    Xavier Dolan
  • Mindig örülünk, amikor pasikat is tudunk válogatni az összeállításba – sajnos ritka az olyan alkalom, amikor ugyanolyan szettben nyomul két celeb és az izgalmasabb, mint egy fekete szmoking. Most azonban így alakult: Michiel Huisman és Xavier Dolan is egy-egy Louis Vuitton-öltönyben mutatkoztak pár hónapja. Előbbi még a Trónok harca 5. évadjának premierjén viselte a kék duplagombos öltönyt, amihez sötétkék garbót és sötétlilás cipőt vett fel.

    Xavier Dolant Cannes-ban fotüzták le májusban: ő megmutatta az öltönyt kigombolva is, így láthattuk, hogy egy kockás felsőt vett fel a zakó alá. Dolan egy tintakék, velúr hatású cipő mellett döntött. Egyébként ebből a két példából is látszik, hogy nem kötelező inggel és nyakkendővel hordani egy öltönyt, ezek nélkül is lehet elegáns az összkép. (Nemrég mi is próbáltunk egy hasonló koncepción alapuló szettet, itt megnézheti).

    Galéria ikon

    6

    Végre férfiak is újra helyet kaptak a válogatásban! Mégpedig egy Louis Vuitton-öltönyben.
    Galéria: Kin jobb a terepmintás Valentino?
    Fotó: Europress / Getty

    Miley Cyrus vs. Taraji P. Henson

    Bár Miley Cyrus önmagához képest elég sokat takaró ruhában jelent meg februárban a Grammy díjátadóján, azért most is akadtak fedetlen területek a testén. Az itt-ott kivágott estélyiket annyira unjuk, hogy elalvás előtt azokat számoljuk, és a korallos manikűr sem az a kategória, ami miatt hevesebben verne a szívünk. Az énekesnő a szettet kristályékszerekkel egészítette ki, a haját elnézve pedig elég nagy ellenszél lehetett az őt szállító limuzinban.

    Taraji P. Henson a májusi Billboardon lőtt el egy ugyanolyan ruhát: a kivágások láttatni engedték decens nonfiguratív tetoválásait is. Ő is inkább az ezüstös vonalon mozgott – legalábbis ami a kiegészítőit illeti. Henson sminkje teljesen rendben van és a frizurája is – bár igaz, egy kicsit talán felugrott a göndörítés után. Önnek ki jön be jobban?

    Galéria ikon

    6

    Ön unja az itt-ott kivágott ruhákat? Mi is.
    Galéria: Kin jobb a terepmintás Valentino?
    Fotó: Europress / Getty
    Elveszett harmónia

    Elveszett harmónia

    Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

    Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

    hirdetés

    mzd
    mzd
    Oszd meg másokkal is!

    Neked ajánlott

    Az oldalról ajánljuk

    Életem

    Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

    A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

    Testem

    Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

    Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

    Offline

    Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

    A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

    Testem

    Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

    Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

    Világom

    Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

    Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

    Lájfhekk

    Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

    A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

    Életem

    Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

    A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

    Életem

    Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

    Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

    Mindennapi

    Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

    Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.