Fürdőnadrágkörkép: bajban van, ha nem szereti a mintákat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük, hol mit kap és mennyiért. Jó hír: már 2 ezerből letudhatja. Rossz hír: minden tele van mintákkal és rövidnadrágszerű fazonokkal.

A fürdőruhákkal gyakran foglalkozunk a Díványon: például elmondtuk, hogy neoprén bikinik nyara jön (így is lett) és mutattunk egy olyan ruhadarabot is, amelyben képtelenség leégni. Úgy gondoltuk, a férfiaknak szánt fürdőnadrágok is megérdemlik a figyelmet, ezért elmentünk körképezni őket: összesen 7 üzletben jártunk és kiderült, már 2 ezer alatt talál olyan darabot, amiben idén nyaralhat.

Zara: minimalisták és vékonyak ne

Első utunk a Zarába vezetett. Bár a márka híres a kis méretezéséről, most mégis azt tanácsoljuk, hogy ne ide induljon, ha vékony a csípője vagy a dereka: ugyanis a legtöbb fazon alapból M-es mérettől indul. Akkor se itt keressen magának fürdőgatyát, ha a minimalizmus híve, ugyanis a legtöbb darab virág- vagy trópusi mintáktól tobzódik. Az árak egységesek: minden akciós darab 5995 forintba kerül. Ez azért még nem a kihagyhatatlan kategória, nemde?

Galéria ikon

39

Utunkat a Zarában kezdtük, ahol szinte minden fürdőruha 5 995 forintba került - ahogy ez is.
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

Reserved: ha rövidnadrágban strandolna

Ezután a Reserved felé vettük az irányt, ahol elvileg 2999 forinttól kaphatóak most a fürdőnadrágok. Csak pár változat lógott a falon (talán kilenc), de nagy részük inkább került 4-5, mintsem 3 ezer forintba. Fazonok közül egyértelműen a rövidnadrágra hajazó darabok találhatóak csak meg, méret szempontjából pedig S/M, illetve L/XL közül válogathat.

Galéria ikon

39

Utána a Reserved felé vettük az irányt. A kiírás szerint már 2 995 forinttól kaphatóak fürdőnadrágok - azért sajnos a többségért ennél többet kell fizetni. Ez például 5 495 forintba kerül.
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

Springfield: megtaláltuk a kedvencünket

A Zarához hasonlóan a Springfieldben is 6 ezer körül alakul az átlagár – igaz, találtunk 4 ezres gatyát is. Itt bukkantunk rá a kedvencünkre is (a galériában megtalálja), amiért ha nem kellett volna 6000 forintot otthagynunk, haza is jött volna velünk. Itt is a bőszárú fazonok dominálnak, de azért annyira nem állnak el, mint mondjuk a reservedes vagy a C&A-s nadrágok.

Galéria ikon

39

A Springfieldben is inkább a mintás darabok vannak túlsúlyban - mondjuk ez pont nem az. 5 999 Ft-ba kerül.
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

C&A: 40 felett

Valamiért a C&A-ról nekünk mindig egy 50-60 éves NDK-s turista jut eszünkbe és ezt a képzetet a mostani fürdőnadrág-kínálat is megerősítette. A C&A egyébként tojik a szezonra és a leárazásokra: ők teljes áron kínálják az úszásra szánt rövidnadrágokat, amik jellemzően 4-5-6 ezer forintba kerülnek. Egyetlen fazon kerül alig 3 ezerbe: ez pedig a combra tapadós.

Galéria ikon

39

Ez már a C&A. Nem tudjuk, a német márkánál milyen üzletstratégiát folytatnak, de a fürdőruhákat nem akciózták le. 4590 Ft
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

Pull&Bear: jót jó áron

Egy üzlettel arrébb és pár korosztállyal lejjebb ugrottunk, és bementünk a Vörösmarty téri Pull&Bearbe is. Itt jellemzően 4 ezerbe kerülnek a nadrágok (ez már egész jó ár), de akad olyan extrább is, ami hatba. Nekünk a sortokról a futónadárgok jutottak az eszünkbe, de tök jó akkor, ha valaki szeretne barnulni és azt sem akarja, hogy a túl nagy hossz visszafogja a fürdésben vagy az úszásban.

Galéria ikon

39

Megnéztük a Pull&Beart is. Nagyban folynak a leárazások, szerencsére a fürdőnadrágokat is érintik. Ez akciósan kerül 5 995 Ft-ba.
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

H&M: unalmas biztosra menés

A H&M kínálata annyira lapos volt, hogy majdnem elaludtunk nézelődés közben: a kötelezően rikító színes darabok mellett még egy-két mintás is befigyelt és ennyi. Az akciós állványra a svéd üzletláncnál sem került belőlük egy sem, de azért a teljes ár sem vág földhöz – a legtöbb ugyanis 3-4 ezerbe kerül.

Galéria ikon

39

A leárazás itt nem érintette a fürdőnadrágokat, bár így sem vészesek. Ez például 3 490 Ft (H&M)
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány

F&F: ha spórolna

Ha úgy dönt, a fürdőnadrág helyett inkább fagyira költene, akkor irány a Tesco: itt ugyanis akciósan már 1790 forintért vehet jópofa zöld, sátoranyagból készült sortot, de ha sima fecskére vágyok, azért is csak 2190-et kell fizetnie (igaz, ez teljes árat takar). Ahogy elnéztük a fazonokat, az egész család be tud vásárolni: az említett kettő mellett ugyanis vannak még egyszínű, mintás és bőszárú darabok is.

Galéria ikon

39

Elnéztünk az F&F-be is. Ha fecskére vágyik, ide menjen, hiszen teljes áron is csak 2 190 forint.
Galéria: Fürdőnadrágok férfiaknak
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.