Sorozatosak a botrányok a Nasty Gal-nél

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nemcsak a pofátlan koppintások miatt üthetik meg a bokájukat, a cég feminista marketingje is kamunak tűnik.

Galéria ikon

20

Sophia Amoruso a Nasty Gal alapítója.
Galéria: Nasty Gal koppintásai
Fotó: John Sciulli / Europress / Getty

Nemcsak a Zara háza táján vannak belső botrányok, hanem a Nasty Gal-nél is, ahol egy újabb per veszélyezteti a márka alapítójáról, Sophia Amorusóról kialakított feminista képet, amire lényegében az egész karrierjét építette. Ezúttal egy volt alkalmazott, Aimee Concepcion indított pert a cég ellen, melyben azt állítja, hogy őt és három másik munkatársát a terhességük miatt illegálisan bocsátották el a Nasty Gal-től – számol be a jezebel.com.

A magazin értesülései szerint Concepcion 2013 végén került a Nasty Gal-hez és 2014 áprilisában jelentette be feletteseinek terhességét. Nem sokkal ezután közölték vele, hogy megszüntetik a munkaviszonyát, annak ellenére, hogy mindig pozitív eredménnyel zárt a teljesítményértékeléseken. Hasonlóképpen járt Etalia Gold is, akit nyolc hónapos terhesen bocsátottak el, de Anne Coelen sem úszta meg, neki néhány nappal azután mondtak fel, hogy visszatért a szülési szabadságáról. Gilberto Murillo esete sem mindennapi, neki apasági szabadsága alatt mondtak fel.

Galéria ikon

20

Sportcipőt idéző egyrészes Alexander Wang 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójában.
Galéria: Nasty Gal koppintásai
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

A Nasty Gal elbocsátási hullámmal magyarázta a felmondásokat, mely állításuk szerint a tavalyi évtől kezdve három fordulóban zajlott és aminek következményeként a cég a munkaerő 10 százalékától vált meg. Azonban Concepcionnak azt mondták, hogy folyamatosan dolgozhat a szülési időszak alatt, de később mégsem mehetett vissza munkahelyére. Concepcion szerint ez is egy jele annak, hogy a cégnél továbbra is szükség volt a munkaerőre, csak nem olyanra, aki terhes. A belső pletykák szerint a Nasty Gal hasonló okok miatt mondott fel Rosa Lieberbergnek is, akit egy héttel azután rúgtak ki, hogy bejelentette terhességét a cégnél.

A sértett fél egyébként pontosan meg nem határozott kártérítést követel a Nasty Gal-től, amit hátrányos nemi megkülönböztetés, terhességből adódó diszkrimináció, jogellenes felmondás és szerződésszegés miatt perel. „A perben feltüntetett vádak hamisak és rágalmazóak és semmilyen összefüggésben nem állnak egymással. A szóban forgó elbocsátások nagy részét az egyes osztályok szerkezetátalakítása miatt vittük végbe kilenc hónappal ezelőtt. A per komolytalan és érdemtelen” – olvasható a Nasty Gal nyilatkozatában.

Kíváncsian várjuk az ügy folytatását, mindenesetre Kalifornia állam számos ponton a terhes és fogyatékkal élő munkavállalókat védi az ilyen esetekben, így nemhogy egy olyan fiatal és kis cég számára, mint a Nasty Gal nehéz ügy ez, hanem még a felkészültebb jogi osztállyal rendelkező vállalatok is rosszul jönnek ki egy ilyen helyzetből a bíróság előtt. Feltehetően a mindössze kilenc éves márka nem rendelkezik olyan erős és felkészült jogi csapattal, mint azok, akik már évtizedek óta vannak ebben a szakmában.

Galéria ikon

20

A Nasty Galnál 16.026 forintot kérnek egy oldalt kivágott, csomózott darabért.
Galéria: Nasty Gal koppintásai
Fotó: Nasty Gal

Egyénként különösen szomorú éppen egy olyan helyről hallani ezeket a vádakat, ahol a márka alapítója az egyik legnagyobb szószólója a nők munkahelyi előretörésének. Legalábbis a nyilvánosság előtt ezt hangoztatja, sőt Amoruso még egy könyvet is kiadott #Girlboss címmel, melyet tavaly rekordgyorsasággal elkapkodtak a könyvesboltokból. Úgy tűnik, hogy a vállalatok belső működése mégsem feltétlenül tükrözi az alapító által közvetített feminista üzenetet.

Más téma, de hasonlóan kellemetlen a cég számára, hogy számos alkalommal vádolták már meg a márkát azzal, hogy pofátlanul lekoppintja nagy divattervezők munkáit. Legutóbb már annyira jól másoltak, hogy összekeverték saját terméküket a Balmain kreációjával. De nem a kezeslábas az egyetlen a szezonban, ami más divatház kollekciójában is megtalálható. A fashionista.com szerkesztői kiszúrtak egy nyári ruhát, ami némi változtatásokkal ugyan, de egy az egyben Alexander Wang 2015-ös tavaszi-nyári kollekciójának egyik alapdarabja, amihez a tervező a fanatikus edzőcipő-kultúrából, a Nike innovatív anyaghasználatából, illetve a legendás Air Jordanből és a Stan Smith féle Adidas cipőkből merített ihletet. A Wang-ruha Nasty Gal féle verziójáért 24.355 forintot kérnek a márkánál, míg a New York-i tervezőnél átlagosan 605 euróba (kb. 188.890 forint) kerül a nyár egyik slágere.

De nemcsak Alexander Wang szellemi tulajdona lett semmibe véve, piacra került az az oldalt kivágott, csomózott fehér blézer is, amit tavaly már a Balmain tervezője is a Givenchy 1997-es haute couture kollekciójából nyúlt át. A Nasty Gal megfizethető árat, 16.026 forintot kér az ikonikus darabért. Hasonlóképpen járt a Saint Laurent is, melytől kis fekete ruhát, klasszikus zakót és bomberdzsekit is átemelt kollekciójába a márka, de nem úszta meg a koppintásokat a Gucci és több feltörekvő japán és ausztrál tervező sem. Nézze meg a galériában, hogy milyen kifutós darabok tetszettek meg a Nasty Gal-nek a szezonban!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.