A fekete vagy a bordó Balenciaga jobb Carey Mulliganen?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A celebnő jó kapcsolatot ápol a francia divatházzal és úgy tűnik, a lekerekített felsőrész a kedvence. Mindeközben Lady Gaga mintás szettben nyomul.

Carey Mulligan jó kapcsolatot ápol a Balenciagával: az elmúlt években számos alkalommal jelent meg a francia divatház ruháiban. Elég csak a 2013-as vagy az idei Met-gálára gondolni, ahol fekete estélyikben jelent meg, vagy a lent látható szettekre, amelyeket Cannes-ban, illetve a pár nappal ezelőtti Tony Awards-on viselt. Utóbbi kettőt a hasonló fazon miatt állítottuk párba és önre hárul a feladat, hogy eldöntse: vajon melyikben mutat jobban Mulligan!

Cannes vs. Tony Awards

Carey Mulligan 2 évvel ezelőtt, a 66. Cannes-i Filmfesztiválra látogatott el ebben a fekete Balenciaga overálban. Bár csak a képre nagyítva látszik, a ruha felsőrésze nemcsak a fura ív miatt érdekes, hanem azért is, mert más anyagból készült, illetve egy masni is díszíti. A színésznő nem gondolta túl a szettet: platformos magassarkút húzott a lábaira, magával vitt egy napszemüveget, illetve ezüst ékszereket viselt.

Míg a celebnőt két éve szőkén láthattuk, az idei 69. Tony Awards-ra már barnára váltott. A haját kiengedte, de így is hagyta érvényesülni a bordó színű estélyit, amelynek a felsőrésze a fekete overáléra hajaz. Sajnos a cipője a képen nem látszik, a bronz színű karkötő viszont annál inkább. Nem tudjuk megmondani, hogy mi, de nekünk valami nagyon hiányzik ebből a szettből és sajnos a ruha szabása sem a legszerencsésebb, kicsit "damaszt függöny" hatású.

Galéria ikon

9

Carey Mulligan jó kapcsolatot ápol a Ballenciagával: az elmúlt években számos alkalommal jelent meg a francia divatház ruháiban.
Galéria: Carey Mulligan Ballenciagában
Fotó: Europress / Getty

Keira Knightley vs. Alexa Chung

Elég nagy váltás jön, ugyanis Carey Mulligant és a Balenciágát is elhagyjuk. Keira Knightley-t még tavaly október 29-én fotózták le ebben az Alessandra Rich-ruhában, amelyben a fotós Mario Testino születésnapi bulijára igyekezett. Mivel hűvös volt, egy fekete Burberry-kabátot dobott a vállaira, a lábaira pedig arany színű magassarkút hozott, ami tökéletesen passzolt a ruha pliszírozott szoknyarészéhez. Az összeállításhoz tartozott még egy fekete kistáska is.

Ugyanez a ruha megtetszett Alexa Chungnak is, aki a Piaget új, Possession kollekciójának vacsorájára érkezett benne. A lábaira Charlotte Olympia cicás cipője került, amelynek fast fashion változatát mi is beszereztük még tavaly. Chung decens gyűrűket viselt, nyakláncot viszont nem vett fel – ezt meg is értjük, ugyanis a ruha felsőrésze és a hozzá tartozó öv önmagukban is elég hangsúlyosak.

Galéria ikon

9

Keira Knightley és Alexa Chung Alessandra Rich-ruhában
Galéria: Carey Mulligan Ballenciagában
Fotó: Europress / Getty

Lady Gaga vs. Kerry Washington

A végére egy-egy mintás szett maradt, az elkövetők pedig Lady Gaga és Kerry Washington. Jó hírünk is van: ha megtetszett önnek a felső és a szoknya, együtt, de akár külön is megvehető őket 117, illetve 147 ezer forintért. Lady Gaga egyébként Londonban viselte fehér hegyes orrú magassarkúval, a 60-as éveket idéző napszemüveghez pedig hasonló stílusú frizurát is kapott. Nem szeretnénk befolyásolni önt, de nekünk nagyon bejön ez az összeállítás!

Kerry Washingtont pár ezer kilométerrel nyugatra, egészen pontosan New Yorkban fotózták le, amikor a Good Morning Americába indult, hogy ott szerepelhessen egy jót. Washington cipőválasztása Gagáéhoz hasonlóan izgalmas: ő egy trikolor, éjkék-fehér-korall színű darabot húzott a lábaira, a fehér táska arany részletei pedig tökéletesen passzoltak az ékszereihez. Az énekesnő az aviátor fazonú napszemüveg mellett döntött. Nehéz a választás, de szavazzon: önnek ki jön be jobban?

Galéria ikon

9

A végére egy-egy mintás szett maradt, az elkövetők pedig Lady Gaga és Kerry Washington.
Galéria: Carey Mulligan Ballenciagában
Fotó: Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.