Diszkrimináció miatt áll bíróság elé a Zara

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egykori alkalmazott szerint hovatartozása és nemi identitása miatt került hátrányos helyzetbe a márkánál Amerikában.

Újabb botrány van alakulóban a Zara háza táján. Ezúttal a márka volt amerikai jogtanácsosa, Jack Miller indított pert korábbi munkáltatója ellen, aki azt állította, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesítették az Inditex márka felső vezetőségében zsidó, amerikai és meleg hovatartozása, illetve szexuális beállítottsága miatt. A Zara amerikai kirendeltsége egyébként nem először keveredik ilyen ügybe, ezelőtt már számos jelenlegi és egykori vezetőségi tag is keveredett diszkriminációval kapcsolatos perbe, ami miatt már több mint 40 millió dolláros kártérítést fizetett ki a márka.

A per rámutat a Zara olyan, az üggyel kapcsolatos nyilvános baklövéseire is, mint például a piacra dobott horogkeresztes táska, a „fehér az új fekete” feliratú póló, a sárga csillagos póló a márka gyerekosztályán, vagy a fekete, törzsi figurákkal díszített nyaklánc. Ezeket a termékeket a számos panasz hatására mind visszavonták az üzletek polcairól. Miller azonban azt állítja, hogy a vállalat belső világnézete és kultúrája még ennél is rosszabb, olyannyira, hogy cégnél előnyben részesítik a konzervatív, spanyol és keresztény munkavállalókat.

Miller 2008 januárjától 2015 márciusáig dolgozott a vállalatnál, ahol homofób hangvételű emaileket kapott munkatársaitól, akik nem szégyelltek antiszemita megjegyzéseket sem tenni az ő jelenlétében. A pert indító egykori alkalmazottnak az sem tetszett, hogy a spanyol munkavállalóknak jobb munkahelyi körülményeket, biztonságot és nagyobb fizetésemelést biztosítottak annak ellenére, hogy Millernek nem volt baj a teljesítményével, ráadásul növelte a vállalat nyereségességét is. Miller idén márciusban döntött úgy, hogy pontot tesz ügy végére, így egy levelet küldött a cégnek, melyben felvázolja állításait a jogellenes hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban majd jelezte, hogy „békés úton” szeretne véget vetni az ügynek. Millert állítólag a következő napon elbocsátották, majd figyelembe véve a menesztését, gondoskodtak arról is, hogy máshol se találjon magának munkát. A sértett állítása szerint ugyanis a Zara szoros kapcsolatot épített ki más kiskereskedelmi és ingatlan cégekkel is – írja a fashionista.com.

Fotó: Denis Doyle / Europress / Getty

„A Zara egy sokszínű, multikulturális cég, mely szociálisan erősen elkötelezett, így korrektségben, tiszteletben és egyenlőségben részesül mindenki" – adta ki nyilatkozatát a Zara amerikai képviselete, melyben megjegyezték, hogy sokként érte őket a vádaskodás, valamint megerősítették, hogy „határozottan és erőteljesen fognak reagálni ezekre az állításokra a bíróságon. A perben felvetett állítások igen súlyosak, így számos jelenlegi és korábbi munkavállaló számára kínosak lehetnek. A per bemutatja a vállalati kultúrát, amibe teljesen belefér, hogy a vezetőség prostituáltak szolgáltatásait vegye igénybe az üzleti utak során, de arra is kitér, hogy csak a heteroszexuális életformát helyeslik a cégnél. Miller azt állítja, hogy a Zara amerikai kirendeltségének korábbi vezérigazgatója, Moises Costas Rodriguez a pénisze méretével hencegett és azt sem titkolta, hogy öt női beosztottjával is létesített szexuális kapcsolatot, köztük a humán erőforrás vezetőjével is. Rodriguez egy emailt is küldött Millernek, melyben éles megvilágításba helyezte, hogy a házasság intézménye csakis egy férfi és egy nő megszentelt kapcsolatából köttetik.

A kereset azt állítja, hogy a Zara egy másik vezetője, Francesco Fernandez Claramunt egy kitetovált, merevedésben lévő péniszről küldött képet Miller egyik partnerének, Michael Mayberrynek, majd arra próbálta rávenni Millert, hogy ő is csináltasson magának egy ilyen tetoválást. Miller mégis úgy érezte, hogy a legtöbb hátrányos megkülönböztetés a zsidósága miatt érte a cégnél. Állítása szerint ugyanis már öt éve dolgozott ott, amikor a felsővezetés tudomást szerzett vallási identitásáról. A keresetben az áll, hogy felsővezetők gyakran gúnyolódtak azokon a zsidó származású ingatlanfejlesztőkön és üzletembereken, akikkel együtt dolgoztak. Gyakran „Los judios-nak” (így hívják spanyolul a zsidókat) „gúnyolták” őket és panaszkodtak, hogy milyen nehéz együtt dolgozni „ezekkel az emberekkel.” Claramunt állítólag egyszer azt mondta Miller zsidó származású jogi asszisztensének, hogy egyes hallgatók azért bántak vele rosszul az egyetemen, mert a „zsidók kívülállók.” Miután Claramunt megtudta, hogy Miller is zsidó, felszólította néhány (látszólag népszerűtlen) New Yorkban hatályban lévő munkaügyi törvény betartására. A Zara vezetősége onnantól kezdve nem tette rá a fontos priorítással bíró emailekre és a találkozókra sem hívták meg. Az éves fizetésemelését pedig 15 százalék helyett mindössze 3 százalékban határozták meg.

Miller keresetében kitér arra is, hogy olyan emaileket kapott, melyben Michel Obama látható sült csirke felszolgálása közben, a másik levélben pedig Barack Obama bukkan fel Ku Klux Klán csuklyában, konföderációs zászlóval, Crem of Wheat, illetve Aunt Jemima dobozzal a kezében, csillogó cipőben. Ha igazak a vádak, nemcsak az Egyesült Államokban, de világszerte károsodhat a Zaráról kialakult kép.

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.