Vegyen tavaszi cipőt 10 ezer forint alatt!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük, hol szerezhet be vidám tavaszi cipőket úgy, hogy még hó végére is marad pénze!

Ismét itt a jó idő, végre el lehet tenni a vaskos bakancsokat, csizmákat és elő lehet venni a tavaszi cipőket. Ha nincs mit elővennie, vagy már unja a tavalyi darabokat, akkor pedig vásárolni kell: ami a trendeket illeti, nagy változásokra ne számítson, maradnak a férfias Oxford-cipők és sliponok, a fűzős vászoncipők és a műbőr magassarkúk. Azért van pár új szín és friss minta, nézze meg a hajtás után, hogy miket találtunk! A legtöbb cipő és szandál bőven 10 ezer forint alatt kapható.

Asia Center

Az Asia Center jó választás, ha nem akar vagyonokat költeni olyan cipőkre, amik úgyis csak egy-két szezonban lesznek divatban, de az olcsó műbőr lábbelik mellett már valódi bőr cipőket is lehet kapni. Műbőr balerinacipőkért nem kell 3000 forintnál többet fizetni, vászon tornacipőkért már 2000 forint alatt is kapni és az 5000 forint alatti magassarkú felhozatal is jó. Vannak extrémebb és hordható magassarkúk is, és ha vászoncipőre van szüksége, ide induljon. Nem csak strasszos, csicsás lábbelikkel van tele az Asia, sőt az egyik üzletben valódi bőr félcipőket találtunk, igaz, ezek már 11 ezer forintba kerülnek. Nézze meg a galériában, mivel várja az Asia Center!

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

Deichmann

A Deichmann bejáratánál rögtön pasztellszínű, műbőr "bölcsészcipők" fogadnak, melyek kényelmesek és jól beépíthetők egy üde tavaszi ruhatárba. Mivel a sportcipők is nagyon divatosak, azokból is van egy rakat, főleg a Nike Roshe Run-ra és Free-re formailag emlékeztető darabok, melyekért 6-7 ezer forintot kell otthagyni a boltban. A Vans vászoncipőihez hasonlót is kapni, ráadásul nagyon jó színekben és alig 3990 forintért. A színes sliponok mellett már szandálok is kaphatók, valószínűleg tanácsos még most beszereznie a nyári darabokat, mert mire tényleg szükség lesz rájuk, már mérethiányosak lesznek a legszebbek.

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

CCC

A lengyel üzletláncban is ráálltak a pasztellszínű kiscipőkre, pink és púderrózsaszín cipőt szinte bármilyen fazonban vásárolhatunk, de vannak mintás Oxford-cipők is alig 5590 forintért. Ballagós cipőkből is van jópár, szóval idén mindenki kaphat bokapántos, kényelmes magasságú, fekete cipőt, nem úgy, mint pár éve, amikor szinte csak 15 centis sarkakat láttunk mindenhol. A CCC-ben is kaphatók bőrcipők, de azok nem igazán tavasziasak egyelőre, biztos érkezik még sok jóféle félcipő azok számára is, akik mindenáron bőrt keresnek.

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

Humanic

A Humanicban változatos a kínálat, nem csak stílusban, hanem árban is: például már 6990 forintért kapható csinos műbőr magassarkú. A szandálok egy része sem kerül 10 ezer forintnál többe, de azért az itteni kínálat jellemzően drágább, mint az előző üzleteké. Vicces vászoncipők és csinos bőr magassarkúk is kaphatók, előbbi 6, utóbbi 15 ezer forint körüli áron: nézze meg a galériában!

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

H&M

Jó ideje nem csak a cipőboltokban lehet cipőt kapni, hanem a legtöbb ruhaüzletben is: a H&M élen jár a kényelmes mokaszinok és vászoncipők terén, ráadásul a legtöbb alapdarab 3-4 ezer forintba kerül náluk. Egy magasított talpú vászoncipő 6 ezer forintra jön ki, de ha azt vesszük, hogy a svéd márkánál rendszeresen lehet akciókkal találkozni, csak napok kérdése, hogy akár 5 ezer forint alatt vehessünk különleges, ezüstszínű vászoncipőt.

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

New Yorker

A Pólus Center New Yorkerében még megtaláltuk a téli kollekció pofátlanul leárazott csizmáit és cipőit, melyekért tényleg csak 1290 forintot kérnek most. De nemcsak az akciós cipők olcsók, a pasztellszín balerinák 2990 forintba, a vászoncipők 1790 forintba kerülnek. A Converse-hasonmásokért már elkérnek közel 4 ezret, egy fehér műbőr tornacipő meg 9 ezer forint.

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu

Promod

A Promodban nem valami változatos a cipőkínálat, viszont a glitteres tornacipő elég szuper: kár, hogy 12 ezer forintba kerül. A sportcipők 10 ezerbe, a magassarkú 12 ezer forintba kerül és ezzel körülbelül ki is veséztük a francia márka szűkös cipőkínálatát. Az, hogy nincs százféle fazon, azért ne keserítse el, mert igazából egy cipő is elég, ha tetszik.

Galéria ikon

76

Galéria: 2015 tavaszi cipők
Fotó: divany.hu
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.