Teszt: citromos teákkal a tavaszba

Olvasási idő kb. 5 perc

A teszt után azt tudnánk javasolni, hogy ha igazán finomra vágyik, vegyen teát, és facsarjon bele citromlevet.

Teázni jó. Főleg télen, és ha még hó is lenne, az még jobb lenne, de ne károgjunk már állandóan mindenen, mi megvagyunk télen hó nélkül is. Szóval most ebben a kicsit szürke, kicsit napos időben teáztunk és közben jól elcsevegtünk vártuk, hogy mikor jön az áttörés, de ez valahogy kimaradt. Szomorú a helyzet  filteres teafronton...

A teákat semmilyen tudományos szempont alapján nem vizsgáltuk, a legfinomabbat szerettük volna megtalálni az egyáltalán nem nagy felhozatalban. Összesen 6 tea fért be a tesztbe, mivel az alapkoncepció az volt, hogy citromos ízesítésű teákat, amelyek nem fekete teából készültek. Főleg zöld versenyzők voltak, míg két termék volt, a sparos és a Milford fért még el a versenyzők között. Ez utóbbiakban egyébként, fehér hibiszkusz, narancshéj, alma, édes szederlevél, csipkebigyó és citromhéj is van.

A filtereket a dobozokon feltüntetett ideig hagytuk ázni a forró vízben, és mindegyik bögrébe egységes mennyiségű vizet öntöttünk. A teákat nem ízesítettük semmivel.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, bár 20 pont fölött egy tea sem végzett, utolsó helyezettből meg kettő is lett. A szomorú helyzet az, hogy ha igazán jó teát akar inni, azt ne ezek között keresse.

Utolsó helyezett: Tesco, green tea with lemon, 11 pont  

Hiába áztattuk csak az előírt ideig ezt a filtert, valahogy olyan érzete volt, mintha napokra benne felejtettük volna. Túlságosan kesernyés igen, citromos íze viszont egyáltalán nincs.

„Semmi íze nincs - szó szerint. Mint azok a régi granulátumos teák, brr.” „Kesernyés, de nem citromos.” „Ez is csak keserű, de íze semmi. Ez miért jó?? Ez az a tea, ahol a csersav már akkor kiül a tea felszínére, amikor még a filter simán ázik benne. Fekete teának is elmenne.”

Utolsó helyezett: Milford, hot lemon, 11 pont 

Érdekes, hogy az agyonreklámozott Milford is az utolsó helyen végzett, mondjuk itt nem a kesernyés íz dominált, sokkal inkább a fanyar citrom. Igen, tudjuk, hogy ez volt a követelmény, de ilyen erős műízre azért nem számítottunk. 

„Csak a citromot érzem benne, kórházi tea íze van.” „Nem igazán van színe, és az íze olyan, mintha meleg citromos vizet innék, a zöld tea valahol útközben elveszik.” „Szerintem ennek teljesen olyan íze van mint a Neo Citrannak, és ez utóbbit lenyelni sem bírom. Ezt is nehezen.”

4. helyezett: Spar, vital heisse zitrone, 12,5 pont

Ez egy nagyon savanyú tea volt, és meg is osztotta a kóstolókat. Az válassza ezt a terméket, aki szereti a savanyú ízvilágot.

„Szinte fejbevágott a citrom íze. Tudom, hogy azért, mert citromos tea, de akkor is.” „Ez nem tudom mi, de az tuti, hogy nem zöld tea (talált! - a szerk.), viszont ez nem jelenti azt, hogy nem jó! Mert nagyon is finom. Nekem a régi gránátalmás tea jut róla eszembe, amire teljesen rá voltam kattanva.” „Illatozni nem illatozik, viszont az íze nekem nagyon tetszik, mert eszméletlenül citromos. Jó, kicsit műcitromos, de akkor is jó, mert savanyú.”

3. helyezett: Pickwick, green tea original lemon, 15 pont

Alacsony pontszámmal, de azért sikerült a dobogóra felküzdenie magát a Pickwicknek. Túl sok citromos íze nincsen, de legalább a zöld teát kiérezni belőle, ami finom.

„Klasszik zöldtea íz, nem marad sokáig a szájban, nem is túl erős, kicsit lehetne markánsabb. A citromot nem érzem benne.” „Olyan, mintha túl lenne áztatva benne a filter, ami már másodszorra van használva.” „Ez csak keserű, de semmi íze nincsen. Az illata baromi jó, ami sokat sejtet, viszont ez ízben már nem jön át.”

2. Twinings, green tea & lemon, 18 pont

A második helyezettnek sincs igazi, erős citromíze, helyette minden mást bele tudtak képzelni a tesztelők. Mentol, a fahéj és a jázmin is felkerült a listára, pedig ez csak egy sima citromos zöld tea.

„Ennek van  a legkellemesebb íze, de valamiért mintha kicsit mentolos (?) lenne.” „Kicsit keserű, de nem rossz tea.” „Nagyon finom aromás tea, kesernyés, viszont citrom helyett, szerintem ennek fahéj vagy jázmin íze van (pedig egyik sincs benne - a szerk.).” 
 

1. helyezett: Teekanne, green tea lemon, 19,5 pont

Gratulálunk az első helyhez a Teekanne-nak, jó a teájuk, de az átütő citromosság valahogy ebből is kimaradt.

„Hasonló a 2-eshez, ami jó (Twinings - a szerk.), viszont nincs az a mentolos íz.” „Nekem ez a legkellemesebb, kicsit citromos, de a zöld tea keserűsége nem túl erős.” „Csersavas, zöld tea íze van, a citrom hiányzik belőle, de a tea finom. Ha adnék hozzá citromlevet már el is érné a kívánt hatást, de hát ennek pont az lenne a lényege, hogy ne kelljen már vele bindzsizni a filter kiáztatása után, nem?!


Gyártó Ár/kiszerelés(forint) Egy filter ára (forint) Pont (max. 25) Itt vettük
Teekanne, green tea lemon  548 27 19,5 Tesco
Twinings, green tea & lemon 885 35 18 Tesco
Pickwick, green tea original lemon 299 15 15 Tesco
Spar, vital heisse zitrone  499 25  12,5 Spar
Milford, hot lemon  639 32 11 Tesco
Tesco, green tea with lemon 229 11 11 Tesco

Konklúzió: ha igazán finom citromos teára vágyik, vegyen teát, és facsarjon bele citromlevet.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.