Favágószexualizmus és szatyorsapkák: londoni divathét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A férfiaknak szánt kollekciókból szemezgettünk, majd kiválasztottuk a három legextrémebbet!

A londoni divathéten jól megférnek egymás mellett a nagy múlttal rendelkező divatházak, és a feltörekvő (sok esetben az indokoltnál elvontabb) tervezők bemutatói. Utóbbiak általában rendkívül viccesek: legalábbis akkor, ha valaki nem veszi véresen komolyan őket és nem öltözik úgy, ahogy a kifutóikon látni. A bemutatókat elnézve az idei őszi-téli szezonban is lesz mit felvennie azoknak, akik férfiként kedvelik az extrém ruhadarabokat: legyen szó zacskósapkáról, bőszárú nadrágról vagy ősember ihlette szerelésekről.

Amit még mi is viselnénk: Christopher Shannon

A tervező aktuális ruhadarabjait (most éppen kedvezményesen) a Farfetch-nél vásárolhatja meg, de inkább nézzük meg, mit kínál Shannon 2015 végére. Emlékszem, gyermekkoromban rendszeresen játszottam azt, hogy a kisboltban, bevásárlás mellé kapott zacskókat a fejemre húztam a testvéreimmel, ami miatt édesanyám minden esetben leszidott minket. Pedig ha tudta volna, hogy 15-20 év múlva ez lesz a trendi...

A viccet félretéve kicsit értelmezhetetlenre sikeredett a kollekció, de biztos lesz egy-két divatblogger, akiken viszontláthatjuk majd a divat ilyesfajta tágabb értelmezését. A pulóverek egyébként egész ötletesek – legyen szó az ominózus zacskóval ellátott, Thanks for nothing (Köszi a semmit) feliratúról, vagy amelyiken a Coca Colás doboz látható Broke (a Coke szóra hajazva, magyarul tönkrement) logóval.

Galéria ikon

18

Galéria: Londoni divathét: favágószexualizmus és szatyorsapkák
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Az extrémitás kedvelőinek: Topman Design

A Topshop fiútestvérét, a Topmant én is kedvelem, bár be kell vallanom, hogy ennél jóval egyszerűbb darabokat szoktam rendelni a hazánkba is szállító webshopjukból. A Topman Design egyébként a fast fashion márka prémium kategóriás vonala. Örülhetnek, akik férfiként bundát szeretnének hordani, a tiltott önkényuralmi jelképeken viszont meglepődtünk. A vöröscsillaggal ellátott ruhadarabok mellett találunk még feltűnően díszítetteket is, a kollekció egyik visszatérő darabja pedig a bőszárú, felhajtott aljú farmernadrág.

Galéria ikon

18

Galéria: Londoni divathét: favágószexualizmus és szatyorsapkák
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Lumberszexuálisoknak: Moschino

A 2015-ös évet szörnyű Photoshop-bakival indító Moschinótól (és Jeremy Scott-tól) megszokhattuk már, hogy mindig valamilyen eszement ötlettel áll elő – legutóbb Palvin Barbarán is megcsodálhattuk a női kollekció egy-két érdekes darabját. Ha valaki szereti az ősember életérzést, netán lumberszexuális, annak van egy jó hírünk: az idei őszi-téli kollekciót pont ez ihlette, így ne csodálkozzon a sok szőrme, állatminta és a favágó életstílus ihlette ruhadarabok láttán. A dalmata- és a zebraminták keverése eléggé „eklektikusra” sikeredett, a hótaposóhoz hasonló pedig korábban láttunk már a Dior kifutóján – a lábbelit itthon jellemzően celebek hordták (városi közlekedéshez...). Egy biztos: a praktikumot ne ebben a kollekcióban keresse!

Galéria ikon

18

Galéria: Londoni divathét: favágószexualizmus és szatyorsapkák
Fotó: Catwalking / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.