Titkos menüvel készülünk a Bocuse d'Or-ra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Annyira titkos, hogy még az azt bemutató sajtótájékoztatón sem mutatták meg, még csak azt sem mondták el, mivel mossuk le a gasztronómiai nagyhatalmakat a porondról.

Gyöngytyúk, pisztráng és a Gömböc. Ez a három alapanyag a kiindulási pont Molnár Gábor junior sous-chef számára, aki alig két hét múlva fogja képviselni Magyarországot a Bocuse d'Or versenyen. Budaörsig kommandóztunk, hogy végre kiderüljön, mit is fog alkotni a magyar csapat január 28-án Lyonban.

A leleplezést persze hosszas bevezető előzte meg, Hamvas Zoltán elnök, zsűritag, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke mesélte el, micsoda út vezetett idáig. A lényeg, hogy mindig kell valami, ami az adott nemzetre utal, felismerhetővé teszi a munkát, és jellegzetes is. Ez nálunk a Gömböc lett, amely mindig a talpára áll. A kötelező körökön túlesve, Molnár Gábor arról mesélt, hogyan készülnek a versenyre, amely a világ szakácsainak olyan, mint a sportolóknak az olimpia.

Aztán a fotósok átnyomultak a konyhába, a tévések hisztérikusan követelték az ételt, hogy még  beférjen az esti híradóba az anyag, az újságírók pedig üvegen át nézték a nagy semmit. 

Azt ugyanis, hogy mivel készülünk nem lehetett megmutatni, hátha lenyúlják az ötletet a többiek, ezért csak egy kis adag gyöngytyúkot kaptunk, amelyről – a titkolózás és a verseny sikere érdekében –képet sem közölhetünk. Oké, annyit még elárulhatunk, hogy szépen fel volt szeletelve, de tényleg csak ennyi, a többit képzeljék el önök. 

Galéria ikon

20

A megfelelő textúra és íz elérése létkérdés ezen a szinten
Galéria: Bocuse D'Or felkészülés 2015
Fotó: Szécsi István / Dívány

Ezekhez az információkhoz jutottunk hozzá a sajtótájékoztató során:

  • A 2013-as verseny felvételét hallgatták, hogy szimulálják, milyen hangzavarban, hisztérikusan üvöltő szurkolók előtt versenyezni.
  • Gyakorlatilag egy az egyben felépítették a lyoni konyha mását
  • 14 alkalommal főzik a le a menüt, eddig 10 alkalommal vannak túl rajta
  • A versenyen idén négy kötelező elem van: szárzeller, édeskömény, póréhagyma, sütőtök - emellé kell választani még zöldségeket, plusz egyet a helyszínen sorsolnak ki
  • Október vége óta gyakorol a csapat, Molnár fizetés nélküli szabadságot kért 
  • A pisztráng speciális formába lesz rendezve, mely " meghökkentően érdekes lesz" 
  • A hús nem roládforma lesz, hanem valamilyen módon a Gömböc formáját veszi fel
  • A két fő alapanyagot a Metro biztosította (akik a verseny főszponzorai), de azt felejtsék el, hogy bárki fog kapni ilyet mostantól az üzletláncnál, ugyanis ezt kizárólag a versenyzőknek szerezték be. 
  • A 14 tányérra 3 köretnek és két szósznak kell kerülnie
  • Idén a szakács tálalatja a húsételt, azt ő vágja fel a zsűri számára
  • Pszichológus is segítette a team munkáját, a mentális felkészülés jegyében 

Bocuse d'Or

 Paul Bocuse francia szakács alapította a díjat, 1987-ben rendezték meg először
 Lyonban.

Magyarország első versenyzője Széll Tamás az Onyx séfje volt, aki az előkelő 10. helyen végzett két éve.

Idén Molnár Gábor, a müncheni Geisel’s Vinothek séfje indul Magyarország színeiben, segédje Pohner Ádám

A versenyző nem lehet fiatalabb mint 23 év, a segéd viszont nem lehet öregebb mnit 22 éves

A versenyen öt óra és 35 perc áll rendelkezésre, 14 tányérra kell tálalni

Minden frissen készül, egy hal- és egy húsételt kell elkészíteni 3-3 körettel

24 ország versenyzői mérik össze tudásukat

Minden nyertes tenyérlenyomatata ott van Bocuse lyoni étterme előtt

2016-ban Magyarország rendezi meg az európai döntőt, mely kvalifikáció a döntőre

A magyar állam 185 millió forintot fizetett ki a verseny jogdíjára

24 séf alkotja a zsűrit, az elnök idén Thibaut Ruggeri, az Abbaye de Fontevraud étterem séfje. 

Az idei alapanyagok:gyöngytyúk (két darab 1,6-1,8 kg közötti, teljes belsőséggel, beggyel és lábbal), a halételé a pisztráng, utóbbi tálnak legalább 50%-ban zöldségekből kell állnia.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!