Gesztenyés pavlova - téliesített nyár

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy nagyon elegáns desszert, gesztenyével, étcsokival. Könnyed, mint a balerina, akiről a nevét kapta.

A volt már gyönyörű nyári pavlovánk, ilyenkor ezt is lehet téliesíteni némi gesztenyével, ami egyébként is tökéletesen illik az évszakhoz. Igazi villantós desszert, nem túl nagy mérete ellenére elég belőle egy vékony szeletke is, mert igen tartalmas.

Fotó: Katuci

Fontos, hogy a lapokat el lehet készíteni egy-két napra előre is, ekkor légmentesen lezárva kell tartani, nehogy megpuhuljanak. Betölteni viszont frissen kell, de az nem olyan macerás.

Hozzávalók:

75 g tojásfehérje (2-3 tojásé, mérettől függően)
100 g cukor
50 g porcukor
1 teáskanál balzsamecet (sima ecet is megteszi, ha nincs más)
50 dkg gesztenyepüré
2 dl 30%-os hideg tejszín
2 evőkanál  porcukor
5 dkg étcsokoládé

  1. A sütőt előmelegítjük 140 fokra.
  2. A tojásfehérjét robotgéppel elkezdjük habbá verni. amikor már van tartása, hozzáöntjük a cukor felét, tovább verjük. Ha már majdnem teljesen kemény, a maradék cukrot is hozzáadjuk, és teljesen kemény habbá verjük.
  3. Hozzáöntjük az ecetet, beleszitáljuk a porcukrot, és spatulával simára keverjük.
  4. Sütőpapírra szedjük, két, nagyjából 15-16 cm átmérőjű kör lesz belőle. Ha biztosra akarunk menni, elő is rajzolhatjuk a helyét. Ha még szebben akarunk dolgozni, akkor sima csövű habzsákba töltjük a habot, és azzal formázzuk meg koncentrikusan a tökéletes köröket.
  5. Az előmelegített sütőbe tesszük egy órára. Ha kész, kivesszük, és hagyjuk hűlni. Eddig lehet előre dolgozni.
  6. A hideg tejszínt egy kevés porcukorral habbá verjük. A gesztenyepürét is kikeverjük, apránként beleforgatjuk a tejszínhabot, így fellazítva a masszát. Érdemes ezt is habzsákba tölteni.
  7. Az egyik hablapot ráhelyezzük a tányérra vagy tortatálra, és szépen rányomjuk a gesztenyekrém felét, jöhet rá a másik lap, ennek a tetejére pedig a krém másik fele. Végül az egészet meglocsoljuk egy kevés olvasztott étcsokoládéval. Díszítésnek még szórhatunk rá csokiforgácsokat. (Egy vastag tábla tejcsokit krumplipucolóval megreszelünk.)
Fotó: Katuci
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Barta Katalin
Barta Katalin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.