A feketékre buknak a celebnők

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet sokat sejtető, hálóval bevont és lilával díszített is: a hírességek nem unnak rá a klasszikus ruhadarabokra.

A fekete ruha (legyen „kis” vagy éppen „nagy”) sokszor életmentő lehet. Tudják ezt jól a celebek, hiszen a legtöbbször ők is biztosra játszanak és a ruha színével nem, maximum annak anyagával vagy mintájával kísérleteznek. Emiatt döntöttünk úgy, hogy mai Kinek áll jobban? posztunkban olyan hírességeket mutatunk, akik a közelmúltban a fekete ruhát játszották be a vörös szőnyegen – legyen szó testrészeket diszkréten villantó vagy lila díszítésekkel kirakott darabokról.

Charlize Theron vs. Francesca Eastwood

Charlize Theron egy térd felett végződő fekete miniruhát vett fel, aminek az érdekessége a fehér-átlátszó hálós toldásokban rejlett. A trükknek köszönhetően Theront optikailag karcsúsította a ruha – nem mintha egyébként szüksége lenne csalásra. Kicsit bánjuk, hogy nem volt merészebb és egy fekete magassarkú cipő mellett döntött, mert amúgy a sminkje, a frizurája és a decens fülbevalója is ötcsillagos volt.

Fransesca Eastwood ruhája hasonló volt, csak egy kicsit hosszabb és a toldások úgy tűnnek, mintha nejlonharisnyából készültek volna. Emiatt kicsit olcsó az összhatás, és ezen az öreges „színházbajárós” batyu sem segít. Az októberi eseményre mi egyébként - a karon található kék-zöld foltok miatt - inkább valamilyen hosszúujjú estélyit választottunk volna.

Galéria ikon

9

Celebnők optikailag csalós ruhában
Galéria: Fekete ruhákra buknak a celebek
Fotó: Upi Photo / Eyevine / Northfoto

Alessandra Ambrosio vs. Kendall Jenner

Alessandra Ambrosio nemrég még Kim Kardashian mellkidobását másolta, egy héttel ezelőtt pedig a nagyszabású Victoria's Secret show kifutóján lejtett végig. Előtte szerencsére arra is volt ideje, hogy a pink szőnyegen megmutassa magát egy fekete Balmain-ruhában, amihez ugyanilyen színű tűsarkút húzott. A szettet ezüstékszerekkel turbózta fel, viszont ezt csak később vettük észre: a fába szorult ikrek elvonták a figyelmünket.

A „koppintott” Kardashian féltestvérén egyébként ugyanezt a ruhát láthattuk, amikor szeptember végén a Balmain kifutóján vonult modellként. Rá fekete-áttetsző-arany plasztikkarkötőt nyakláncot, illetve hasonló színekben játszó fűzős nyitott orrú bokacsizmát adtak, a haját pedig hátranyalták.

Galéria ikon

9

Rácsos ruha a Balmaintől
Galéria: Fekete ruhákra buknak a celebek
Fotó: Anthony Harvey / Europress / Getty

Heidi Klum vs. Madonna

Legszürreálisabb párosunkat az ex-modell Heidi Klum és a popikon Madonna alkotják. Klum az American Music Awards-ra tipegett el ebben a Versace valamiben ruhában, ami egyébként egy fekete rongy, amit sikerült még olcsóbbá tenni ezzel a kilapított diszkógömb toldással. A cipőt inkább nem is minősítjük, olyan szinteken igénytelen, a lenőtt hajon sajnos az összefogás sem segít – ami egyébként a celebnő arckifejezését nézve valószínűleg túl szorosra sikerült.

Úgy tűnik, valamilyen érthetetlen módon Donatella Versace fantáziát látott Madonnában – fel is érte gyorsan, hogy legyen a tavaszi kollekció reklámarca. Az olasz tervező tavaly egyébként a hasonmásává maszkírozott Lady Gagával borult össze, hasonlóan minőségi lett akkor is a végeredmény. A poplady sajnos csak derékig és fekete-fehérben látszik, emiatt valószínűleg hátrányból indul a modellel szemben. Vagy mégsem? Ön dönt!

Galéria ikon

9

Versace!
Galéria: Fekete ruhákra buknak a celebek
Fotó: Getty Images / reklámfotó
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.