Ilyen kampányokkal várják az őszt a hazai divattervezők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nézze meg, hogy mit tervezett többek között Nanushka, Szegedi Kata, a NUBU vagy a Je Suis Belle 2014 második felére!

Nemrég bemutattuk, hogy milyen látványos kampányokkal várják a 2014-es őszi-téli szezont a nemzetközi divatházak, ezúttal pedig összegyűjtöttük, hogy mivel készültek a hazai designerek a hűvös szezonra. Nézze meg a hajtás után, hogy milyen katalógussorozattal illetve hirdetéssel rukkolt elő többek között Nanushka, a Je Suis Belle, Szegedi Kata vagy Tomcsányi Dóri a szezonban!

Kényelmes, városias kollekció Nanushkánál

Bár Sándor Szandra idei kollekcióját a Hét Fátyol misztériuma, az Istar istennő, azaz Salome története inspirálta a tervezésnél, ettől még darabjai hordhatóra és 21.századira sikeredtek. A kollekcióból szeretjük a kígyómotívummal kombinált, printelt selyemdarabokat, a steppelt hatású jacquard anyagot, valamint a hímzett téli pulóvereket és a kockás pelerin kabátot. Az elegáns, de lezser ruhák idén javarészt pasztell és föld árnyalatúak a márkánál.

Galéria ikon

72

Printelt selyemingruha Nanushkától.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Labady Istvan / Nanushka

Topmodellel hirdet Szegedi Kata

A tervező nyári kampányában még erősen jelen voltak a grunge korszak ismertetőjegyei, melyeket az őszi szezonban egy futurisztikusabb kollekció váltott a sorban. Szegedi fénylő kék és ezüst árnyalatokban, illetve mintákban nem szűkölködő kollekcióját ebben a szezonban is Éder Krisztián fotózta, akinek az elmúlt divathetek egyik legnépszerűbb magyar modellje, Gáll Franciska állt modellt Szegedi Kata ruháiban.

Galéria ikon

72

Gáll Franciska látható Szegedi Kata kampányában.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Éder Krisztián / Szegedi Kata

Retro sícuccok máshogyan Tomcsányi Dórinál

A kiváló minőségű anyagokkal és egyedi technológiákkal dolgozó tervező panelhangulatot idéző szobanövényes gyűjteménye után a retro síruházatokból merített ihletet őszi-téli kollekciójának tervezésekor. A nosztalgiával átitatott darabok közül szerettük a sápadtrózsaszín és szürke árnyalatú túlméretezett télikabátot, az ujjatlan kockás ruhát, valamint a fekete-fehér darabokat is.

Galéria ikon

72

Ujjatlan kockás egyrészes Tomcsányi kollekciójában.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Gergő Gönczöl / Tomcsányi Dóra

Modern jazz Konsanszky Dóránál

A tervező nem sokban tért el jól bevált színeitől a hűvös szezonban sem, javarészt fekete, fehér, bézs, szürke, púder, illetve irizáló árnyalatokat használt a kollekció megtervezésénél, melyet ezúttal a modern jazz, illetve a hatvanas évek egyik nemesi származású szupermodellje, a ma 75 éves Verushka von Lehndorff inspirált. A hordható, kissé maszkulin vonalvezetésű kollekció darabjai gyapjúból, selyemből, pamutból és bőrből készültek.

Galéria ikon

72

Nagy hatással volt a tervezőre a modern jazz.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Bálint Barna / Konsanszky Dóra

Geometrikus formák a Nubutól

A márka tervezőit ezúttal az örökmozgás, valamint Haraszty István kinetikus munkássága ihlette meg, melyet elegánsan építettek be a tőlük megszokott minimalista stílusú darabokba. A körkörös motívumok például nemcsak a szabásvonalaknál, de a mintáknál is visszaköszönnek a szezonban. A sötét árnyalatokban gazdag kollekció vezető színei a kávé- és fahéjbarna, valamint a kék lesz 2014 második felében.

Galéria ikon

72

A dzsekik és szövetkabátok a kollekció legerősebb darabjai.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Máté Balázs / NUBU

Feketében gondolkodott a Je Suis Belle

Dévényi Dalmát és Kiss Tibit a nyári szezonban a hatvanas évek olasz slágerei inspirálták, ezért is lepődtünk meg annyira, mikor megláttuk 2014-es őszi-téli kollekciójukat, amihez egyetlen színt, a feketét és annak különféle árnyalatait használták fel a tervezés során. Ennek ellenére a műszőrméből, selyembársonyból, voálból és gabardinból készült kollekció szerethető és klasszikus, de mégis modern hatást kelt, ami leginkább annak köszönhető, hogy a tervezők előszeretettel párosítottak össze egymástól eltérő fekete anyagokat a munka során.

Galéria ikon

72

Túlméretezett kabát feketében.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Máté Balázs / Je Suis Belle

Áeront megihlette Francoise Hardy világa

A divat és a zenei világ egyik legmeghatározóbb stílusikonja, az idén hetven éves Francoise Hardy volt hatással Áron Eszterre kollekciójának tervezése során, mely leginkább a darabok szín- és formavilágában nyilvánul meg. A hangulatos, javarészt sötétkék, bézs és fehér színeket kapott 2014-es őszi-téli kollekcióból szerettük a klasszikus, A- vonalú egyrészeseket valamint az elegáns gallérokkal készített ingeket és jó esésű pulóvereket. A lookbook fotók mellett a márka négy kampányképet is lőtt, ezeket is megnézheti a galériában!

Galéria ikon

72

Aeron 2014-15 ősz-tél
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Áeron

Kondás Kata pózol a USE Unused katalógusában

A márka tervezőit, Füzes Esztert, Godena-Juhász Attilát és Tóth Andrást elsősorban a New York-i és párizsi életérzés inspirálta az őszi-téli kollekciójuk megtervezésénél. A javarészt dzsörzéből, gyapjúból és bőrből készült fekete, fehér, piros és beige árnyalatú darabok hordhatóra és kényelmesre sikerültek ebben a szezonban is. A már kapható kollekcióból egy fehér kabátért 103.800 forintot, egy egyrészes ruháért pedig 59.770 forintot kérnek a márkánál.

Galéria ikon

72

A márka ebben a szezonban is nagy hangsúlyt fektetett kiegészítőire.
Galéria: Magyar tervezők őszi-téli munkái
Fotó: Móró Máté / Use Unused
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.