Sör, ecet, gomba és curry, itthon is kapható különleges ízű chipseket kóstoltunk. Van köztük jó is!
A mostani vakteszten nem azonos (vagy annak mondott) ízesítésű termékeket kóstoltunk, hanem olyan fura ízesítésű chipszeket szereztünk be, amelyeket nagy valószínűség szerint még önök sem ropogtattak. Vagy azért nem, mert annyira bizarr a nevük, hogy nem fanyalodtak rá, hogy megkóstolják, vagy azért nem, mert nem is tudott róla, hogy léteznek ilyenek.
Vettünk Tesco, Interspar és Lidl saját márkást, a Culinarisból is beszereztünk párat és a hájpolt márkák közül is válogattunk. A terv az volt, hogy a kóstolók megtippelik, hogy éppen milyen ízű chipset esznek, nos, ez elképzelésnek jó volt, megvalósítani viszont nem mindig sikerült. Na, nem azért mert a kollégák elfelejtették, nem akarták, egyszerűen némelyik terméknek felismerhetetlen az íze. Mondjuk ez abból a szempontból jó, hogy bármilyen jelzőt rá lehet aggatni: gombás, paprikás, fűszeres vagy akár pörkölt ízű is lehet.

A maximális pontszám 30 volt, kizárólag külső, íz és állag alapján pontoztak a kollégák, semmilyen tudományos módszert nem vetettünk be ezúttal sem. Sorrendet most nem állítunk, igazságtalan lenne egy ilyen mezőnynél, bár a pontjaikat azért megmutatjuk. Jöjjenek tehát a burgonyaszirmok, ábécé sorrendben.
„Előljáróban annyit, hogy én nagyon szeretem a csipszet, minél mű ízűbb, annál jobb. Külföldön is az egyik mániám a helyi paprikás tesztelése, meg ha van, valami igazán durva. Néha persze megszívom, gondolom, most is ez lesz.” - mondta edicsek, majd megkezdődött a kóstoló.
Guiness ízű chips
A Culinarisban leltünk rá erre a csodára, ami egyébként nem is annyira rossz. Egyesek szerint, persze. Több kóstoló szerint csokoládé íze van, de akadt olyan is, aki az ír gulyáshoz hasonlította. Végülis, annyira nem is járt messze, már ami a nemzetet illeti...

„Aki kitalálta, hogy jó ötlet csokis csipszet gyártani, azt azonnal el kéne tiltani a levegőtől is.” „Esküszöm, ez meg sörízű. Érdekes, hogy annak ellenére izlik, hogy nem is szeretem a sört.” „Ránézésre undorító. Ízre pedig olyan, mintha megettem volna egy adag szenet, egy kis sültkrumplit, ittam volna rá kólát - és most az egészet kihánynám.” „Nagyon ronda, nagyon rossz. Szójaszósz? Az a világ, felejtsétek el, kivéve ha egy kínai étterem tulajdonosai vagytok.” „Huuu ez nagyon jó, csak nem tudom eldönteni, hogy csoki íze van, vagy irish stew (hasonló, mint a gulyásleves, csak ez ír kaja). Jó sós, nagyon ropog és finom.”
Marmite crisps
Érdekelt, hogy a Marmite chips milyen értékeléseket fog kapni, mert egyáltalán nem megszokott íze van. Persze, az angolok kenik kenyérre, sütnek vele, és amint látjuk, chipset is készítenek belőle. Minden(!) kóstoló kiérezte belőle a hús ízét, ami azért vicces, mert ebben egyáltalán nincs semmilyen hús. Jó, mondjuk azt sem gondoljuk komolyan, hogy a kínai zacskós levesekben lenne bármilyen marha, csirke, rák vagy hal.... Egyébként a vegetáriánusok előszeretettel használjál a Marmitet, hogy ezzel váltsák ki például a húsleveskockát.

„Ez nagyszerű, az ilyenekre szokták ráírni ,hogy barbecue/grill/ilyesmi ízesítésű. Valójában semmire sem hasonlít, viszont nagyon finom, és a színe is szuper.” „Ez különös, sülthússzaft íze van. Amúgy elég finom.” „Előre szólok, hogy ha ez fahéjas én azonnal felmondok. Szag alapján ez valami nagyon mű cucc. Ízre mintha valami rostélyos fűszerkeveréket szórtak volna rá, meg jó sok sót.” „Túl világos, hóka, megszórva ránézésre fahéjjal, ami ízre nem az. nem tudom mi ez, de kösz nem kérem.” „Első ránézésre olyan, mintha fahéjba lenne mártva a chipsz, utána meg: hús ízű.”
Lay's wasabi
Ha ez most igazi teszt lett volna, ez nyerte volna meg a versenyt, de nem, nem az volt. Az íze jó, csípős, nincs mit ragozni rajta, jó és kész.

„Már a zöldes színen látszik, hogy ez lays wasabi. Sajnos ahogy általában a wasabis cuccokat, ezt is elrontották azzal, hogy a csípésen kívül semmit nem lehet érezni rajta.” „Tormás???? Mindenesetre eléggé csíp, lendületes darab. Tetszik.” „Utálom a tormát, és a wasabit is.” „Mínuszpont a csíkozás miatt, egyébként jó.” „Ez oké, hogy wasabis. Nem rossz, csak alapból nem vagyok oda a wasabi ízétől, de jó csípős.” „WASABI!!!!”
Lorenz chili and lime

„Ez csak a lays chilis-limeos verziója lehet (haha, NEM! - a szerk.), az egyik legjobb chips ever.” „Öööö, tanácstalan vagyok. Kicsit mintha borsos lenne, amúgy passz.” „Sós beazonosítatlan valami.” „Ez nem citromos (lime) és csili? De miért ilyen büdös?” „Ilyet már ettem, de nem tudom milyen ízesítésű. Amit érzek, az a nátrium-glutamát.”
Lorenz crunchips mushroom
Ez a chips eléggé megosztotta a tesztelőket, van aki szerint sima középkategóriás termék, a gombautálók viszont azonnal rájöttek, hogy gomba íze van. Konklúzió: ha szereti a gombát, és gombaízű chipsre vágyik, ne ezt vegye, és ha nem szereti a gombát, akkor sem.

Spar premium nature and blue chips
A sparos krumpliszirom jól néz ki, de ezzel ki is fújt minden jó, amit el tudunk róla mondani. Hiába a két különböző színű chips, mindnek ugyanolyan az íze, teljesen jellegtelen. Az egyik pontozó viszont rátapintott a lényegre: ha Pierce Brosnan kínálgatná személyesen, akár több zacskónyit is simán lenyomnánk a „Premium” termékből.
„A színe persze menő, de az íze a legrosszabb kommersz csipszeket idézi.” „Lila és fehérkrumpli vegyesen, amúgy sós, földízű kicsit.” „Ez a Sparé, amit ezért bírok, mert ez a leginkább natúr burgonya ízvilág, ettől nem is tud olyan izgalmas lenni, mint többi. A lila szín parasztvakítás, de Pierce Brosnan-nek ezt is megbocsátom.” „Ha már egy része lila, akkor miért nem az összes az? Legalább megfogja a nyelvem? (Sajnos) nem, de amúgy sima sós íze van annak is, ami lila, meg annak is ami nem.” „Nyers krumpli íze van a chipsnek, vastag, nem olajos, ami lehet, hogy egészséges, de aki egészségesen akar enni, ne chipset egyen.”
Tesco finest hoisin kacsa ízű crisps
Persze a Marmite és a Guinesses chips is kuriózum, de, hogy a Hoisin szósz hogyan jutott a kitaláló eszébe, arról fogalmunk sincs. A hoisin szószt a kínai konyha használja előszeretettel, szójából, cukorból, fokhagymából és csiliből készül. Az eredeti mártás nagyon ragacsos, füstös és rendkívül sós ízű. Nélkülözhetetlen eleme a pekingi kacsának, de zöldségeket, rákot is szoktak mártogatni bele. Persze arra senki nem jött rá, hogy ez milyen íz.
„A mustárosnak tűnő első íz után rettenetes pálott utóíz.” „Valami édeskés, de nem tudom kitalálni mi ez, kicsit töpörtyűízű.” „Nagyon furcsa íze van, remélem nem kapros. A kaprostól hányok, és néha olyan utóíze van ennek is, mint amitől hányni támad kedvem.” „Fogalmam sincs mi ez, de legalább nem sós annyira, mint az átlag chipszek. Valami fűszer van rajta, és nekem ízlik.” „Semmi extra, fűszeres cucc, van rajta oregánó? Szerintem ez valami görög saláta fűszerezésű chips.
Tesco finest karamellizált vöröshagyma és cheddar sajt ízesítésű chips
Nos, egyetlen kóstolónak tűnt fel, hogy ennek a chipsnek sajtíze van, a többiek csak tippeltek, hogy mi is lehet ez. Tulajdonképpen ebbe a termékbe mindenki azt gondol bele amit akar, lehet sima sós, húsízű és persze sajtos is.
„Sima sós, de abból is a gyengébbik verzió, konkrétan olyan ,mintha csak sót ennék.” „Hát, ez a salátaöntet-ízű chips. Érdekes.” „Ez valami ázsiai ízesítésű. Kifőzde szaga van, de ízre semmi durva, elég visszafogott.” „Sajtos? Tiszta gáz, vagy én romlottam el, vagy a chipseken nem érezni az ízt. Mindenesetre jó.” „Húsíze van, ízlik és meg is venném.
Tesco finest, burgonyachips édes chili ízesítéssel
Úgy tűnik, nem sikerültek felejthetetlenre a Finest chipsek (talán az almaborecetes kivételével), talán rájuk férne újragondolás. Mivel az áruk nem vészes, kóstolja meg ön is, és írja meg nekünk véleményét, vagy Facebook oldalunkon, vagy levélben.
„Meglepően krumpliíze van, kevés az ízfokozó.” „Édeskés, használt ipari sütőolajra emlékeztet, eléggé nem jó.” „Műpiros, talán ázsiai citromfüves, szeretem az ázsiai vonalat.” „Pont olyan, mint egy rosszabb paprikás.” „Az íze nem rossz, de fogalmam sincs, hogy mi ez."
Tesco finest almaborecetes chips
Ez az ecetes íz azért már ismertebb lehet itthon is, bár nem ez a kedvenc a chips-ízpalettán. Végre egy finest chips, aminek olyan íze van, mint ami rá van írva. Aki szereti az ecetes chipseket ezt is értékelni fogja.
„Ecetes? Ha nem, akkor ecetesnek is jó, márpedig az ecetes chips az emberiség egyik legnagyobb találmánya.” „Ecetesre tippelnék. Nem túl finom.” „Ecetes, de nem üt durván, és nincs túlsózva.” „Elsőre azt hittem savanyú, de ez valami ecet? Netalán balzsamecet?” „Ízlik, de ezt sem tudnám megmondani, hogy mi. Ez elég szomorú. (Nekünk is.- a szerk.)
Thai curry style, Aldi
Bár paprikásnak tűnik színre, ez a chips currys. Az itthon kapható curry keverékeknek közük sincs az Indiában árusítotthoz, ugyanis ezek azok, amelyeket a gyarmatokról hazatelepülő angolok a ködös albionban próbáltak különböző fűszerekből összerakni, hogy olyan ízt nyerjenek, mint amilyet Indiában ettek. De vissza a chipsre, jól érződik rajta a keleties ízvilág, ajánljuk, kóstolja meg.
„A szokásos paprikás, szerintem ilyenből már annyit gyártottak, hogy lehetetlen rosszat gyártani belőle.” „Ránézésre paprikás. Az illata alapján indiai, és ízre is olyan, mintha szottyadt olajos tikka massala maradékot ennék hidegen. Nekem ez ízlik.” „Instant indiai tészta, zúzós mennyiségű ízfokozóval.” „Sok törött darab, édeskés-savanyú lecsengés. Nem az én világom, bár ez is thai vonal.” „Kinézetre olyan, mintha paprikás lenne, az íze meg keleties, egészen jó.”






| Termék neve | Ára (Ft) | Fajlagos ára (Ft/kg) | Pontszám (max. 30) | Itt vettük |
| Finest kacsás | 499 | 3227 | 15 | Tesco |
| Finest cheddaros | 499 | 3227 | 15,5 | Tesco |
| Finest ecetes | 499 | 3227 | 16,5 | Tesco |
| Finest édes chilis | 499 | 3227 | 11,5 | Tesco |
| Guinness | 350 | 8750 | 12 | Culinaris |
| Lay's wasabi | 279 | 3623 | 20,5 | Tesco |
| Lorenz crunchips mushroom | 299 | 3517 | 16,5 | Interspar |
| Lorenz chili and lime | 299 | 3517 | 16 | Interspar |
| Marmite crisps | 330 | 10153 | 15,5 | Culinaris |
| Spar nature and blue chips | 699 | 6990 | 11 | Interspar |
| Thai curry style | 399 | 3192 | 19 | Aldi |
Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyik legszélesebb borválasztékával várhatjuk Önöket! Áruházaink polcain az ismert magyar pincészetek népszerű borai mellett számos borkülönlegességgel is találkozhat. Célunk, hogy borkínálatunk minden eleme valóban a legjobb ár-érték arányt tükrözze

























