Így hordták a bikinit nagyanyáink és anyáink

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már az ókorban is viseltek a nők kétrészes fürdőruhákat, de a XX. század hozta meg az igazi sikert. Gigagaléria!

Nemrég utánajártunk, mi a helyzet ebben a szezonban bikinifronton, úgy tűnik, nincsenek olyan látványos változások a fürdőruhadivatban. Persze ha visszagörgetjük az idő kerekét a múlt század elejére, akkor azért más a helyzet, bár a magas derekú bikinialsók azóta például újra divatba jöttek. Ha kíváncsi arra, hogy milyen kétrészes fürdőruhákban, illetve bikiniben napoztak és pancsoltak a múlt században, nézze meg gigagalériánkat a hajtás után! 

Ahogyan azt már korábbi cikkünkben is írtuk, a Római Birodalomban is hordtak már fürdőruhát, ráadásul olyat, ami nagyon emlékeztetett az 1960-as évek bikinijére. Ezt egyrészt korabeli mozaikok és leletek is bizonyítják. Persze akkor még bőrből és szövetből készültek a fürdőzéshez készült ruhadarabok. A középkorban azonban eltűntek a bikini elődjei, és az emberek fürdőingben, lepedőbe burkolva vagy meztelenül merítkeztek meg a vízben. 

Galéria ikon

70

Galéria: Így hordták a bikinit a múlt században
Fotó: Silver Screen Collection / Europress / Getty

A merésszebb, kétrészes fürdőruhák csak az 1930-es évek környékén tértek vissza, de a bikini megjelenéséig egy bő évtizedet kellett várni. Ezt ugyanis csak 1946július 5-én mutatta be Louis Reard mérnök. A fazon a nevét a Marshall-szigetek részét képező Bikini-atollról kapta, mivel Reard úgy gondolta, az ott végzett kísérleti atomrobbantásokhoz hasonló hatást válthat ki a férfiakból. Idővel természetesen megjelentek az átértelmezett változatok, mint például a monokini, a tankini és a tangás bikini. 

Galéria ikon

70

Galéria: Így hordták a bikinit a múlt században
Fotó: Popperfoto / Europress / Getty

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint egyébként a debütálása után 15 év kellett ahhoz, hogy a bikinit az Egyesült Államokban is elfogadják – 1951-ben még kitiltották a Miss World szépségversenyről. A nagy áttörést 1957-ben Roger Vadim filmje, az És Isten megteremté a nőt hozta meg, majd 1960-ban Brian Hyland dala, az Itsy Bitsy Teenie Weenie Yellow Polka Dot Bikini szabályos divathullámot indított el. Ide kattintva egyébként meg is tekintheti mik voltak a filmtörténet leghíresebb, illetve -emlékeztesebb bikinijei. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.