Ezek a legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Haspóló, virágkoszorú és homlokra kötött fejkendő - ezeket kerülje, ha egyedibb akar lenni az átlagnál.

A fesztiválozás igenis komplex dolog, hiszen pont ugyanannyira szól a koncertekről és a piálásról, mint az öltözködésről – legalábbis ami a nőket illeti. Hiszen a nők – mint egyébként mindenhol máshol –, itt is gyakorlatilag egymásnak öltöznek fel, de a fesztiválok alatt valahogy sokkal intenzívebben érződik köztük ez a furcsa rivalizálás, aminek köszönhetően pedig az éppen aktuális fast fashion trendek is jóval erőteljesebben látszódnak. Összegyűjtöttük azt az öt trendet, ami túlságosan is népszerű volt a Balaton Soundon: nézze meg, miket érdemes elkerülnie, ha egyedibb szeretne lenni az átlagnál!

1. Rojtos aljú kardigán

Az egyik legnépszerűbb trend a hosszított, rojtos aljú mellény-kardigán, amire szükség is volt a naponta viharba torkolló fesztiválon. Bár a rojtos trend már pörög egy ideje – rojtos táskák, csizmák, nadrágok és ruhák is sokkolják egy ideje a vásárlókat –, mégsem akar eltűnni, viszont az is igaz, hogy a mellények ezek a legvállalhatóbb verziói. Alderweireldt mondjuk elég ügyesen kombinálta a sajátját: piros csipkesorttal, színben harmonizáló toppal, aranyozott övvel és napszemüveggel párosította a rojtozott felsőrészt, ami kétségtelenül feltűnő és egyedibb összeállítás volt a hasonló felsővel rendelkező lányok 99%-ánál. Azért ha a keze közé akad egy hasonló darab gondolja át kétszer is, hogy tényleg szüksége van-e rá.

Galéria ikon

14

Galéria: Legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról
Fotó: Dívány

2. Haspóló

A haspóló, más névencrop topa fast fashion boltok egyik legnagyobb trendje, így természetesen a prémium-kategóriás Balaton Soundról sem hiányozhatott. Plusz pont, hogy a Soundon tényleg csak olyan lányok viselték, akiknek valóban jól is áll a hasat mutató mini felsőrész, melyet többnyire rövidnadrággal és visszafogott kiegészítőkkel, esetleg derékra kötött inggel kombinálták. A haspóló már csak azért is praktikus viselet a fesztiválokon, mert elég csak felkapni a napközben viselt bikinire, estére viszont már nem feltétlen egészséges a túlságosan rövidre vágott fazon. A képünkön látható Maya példáját viszont nyugodtan követheti, ha csinosan szeretné kombinálni a hasonló fazonú haspólóját.

Galéria ikon

14

Galéria: Legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról
Fotó: Dívány

3. Bralet

A bralet annyiban hasonlít a crop topra, hogy ez is csak keveseknek áll jól: kell hozzá valamennyi mell és persze lapos hasfal is, ami eleve a nők két legproblémásabb területének számít. Ettől függetlenül persze nem lehetetlen jól és csinosan viselni, ezt mutatja mellékelt képünk is, ahol a H&M-es bralet szaggatott farmershorttal és bokacsizmával érvényesül, a színben harmonizáló fülbevalóért pedig külön pirospont jár. Braletben barnulni is könnyebb, hiszen gyakorlatilag hasonlít egy melltartóra, csak hosszabb kivitelben.

Galéria ikon

14

Galéria: Legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról
Fotó: Dívány

4. Virágkoszorú

A virágkoszorús fejpánt elég nagy trend az idén, így a VOLT fesztivál után meg sem lepődtünk, hogy a Balaton Soundon is minden második lány fején visszaköszönt – a férfiak nagy bánatára, ugyanis legtöbbjük nem is érti, mire jó ez. A Lana del Rey melankolikus világát idéző kiegészítő hajráfos és gumis verzióban is létezik, előbbi nyilván valamivel kényelmesebb, és a plázás kiegészítőboltokban garantáltan megtalálni. A virágos fejpánt az egyik legjobb példa a tömegtrendekre: gyakorlatilag olyan, mint a Nike Air Max, minden lány hordja attól függetlenül, hogy jól áll-e neki vagy hogy jól érzi-e magát benne. Fesztivál kiegészítőnek amúgy tényleg tökéletes, de nem a lebutított elektronikus zenét sulykoló Balaton Soundon: sokkal inkább illik a VOLT-ra és a Szigetre, utóbbira még nyugodtan felveheti a nyáron.

Galéria ikon

14

Galéria: Legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról
Fotó: Dívány

5. Fejkendő

A virágkoszorú mellett a homlokra kötött klasszik kendő is nagyon pörög most a fesztiválokon, ráadásul nem csak a lányok körében. Hasonló kendőt bármelyik turkálóban találhat, színben főként a piros, a fekete, a zöld és a sárga a legnépszerűbbek. Megkötni többféleképpen lehet: előre, vagy akár oldalra is köthet masni-szerű csomót, de csinálhat belőle egyszerű pántot is, amit a haja alatt köt meg. A kendő egyébként a fülledt melegben is praktikus lehet – például hátratűzheti vele a haját – személyes megfigyelés alapján viszont ezt az oldalát szinte senki sem használja ki. A kendőket nem feltétlen csak homlokra lehet amúgy kötni: ha unja a homlokra húzott verziót, kösse nyugodtan a csuklójára, úgy is jól néz ki.

Galéria ikon

14

Galéria: Legnépszerűbb trendek a Balaton Soundról
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

lady glava
lady glava
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.